Jövőben már nyernének a döntőben a Tigrisek

Jövőben már nyernének a döntőben a Tigrisek

Fotó: Boda L. Gergely

Minden év vége az értékelőkről, összefoglalókról szól, így van ez a sport világában is. Összeállításunkban a marosvásárhelyi csapatsportok idei eredményeit, helyzetét mutatjuk be, különös tekintettel a város közkedvelt, és évről évre sikereket elérő kosárlabda együttesére.

Horváth Bálint Ottó

2016. december 30., 11:302016. december 30., 11:30

2016. december 30., 12:202016. december 30., 12:20

Újabb elveszített bajnoki döntő, amely már a harmadik volt a Maros KK-nak, talán ez tekinthető az idei év legemlékezetesebb pillanatának a marosvásárhelyi sportkedvelők számára. Szászgáspár Barnabással, a Maros KK áprilisban kinevezett vezetőedzőjével a csapat egész éves teljesítményéről beszélgettünk.

A marosvásárhelyi szakember elmondása szerint tavasszal nehéz pillanatban (éppen a Románia-kupa négyesdöntője előtt, ahol közel voltak a fináléhoz) – amikor egymás után sok mérkőzést elveszítettek – vette át az együttes irányítását a litván Audrius Prakuraitistól, azonban lépésről lépésre haladva sikerült a Nemzeti Liga döntőjéig menetelnie.

„Az edzőváltás pozitív löketet adott a csapatnak, nekem abból a szempontból könnyebb dolgom volt, hogy jól ismertem a játékosokat, és szabad kezet adtam nekik” – magyarázta Szászgáspár, aki hozzátette, a középszakaszban elért gyengébb eredmények miatt sokan leírták őket a negyeddöntőben a Craiova, majd az elődöntőben az esélyesebb Steaua ellen, azonban főként idegenbeli győzelmeiknek köszönhetően bejutottak a döntőbe.

Bíztak a döntőben

„Amikor átvettem a csapatot, mindannyian bíztunk benne, hogy a végéig menetelünk, mivel megvolt a kellő önbizalmunk és a képességünk is ehhez. A Nagyváraddal szembeni döntő az utóbbi 5–7 év legszebb és legkiegyensúlyozottabb párharcát hozta. Sajnáljuk, hogy ezúttal sem sikerült megszerezni az első helyet, de büszkék vagyunk arra amit elértünk, hiszen egy-két percre voltunk a végső győzelemtől. Bízom benne, hogy a jövőben lesz még esélyünk eljutni a bajnokság végéig, mivel már ideje megnyerni a döntőt” – hangsúlyozta a szakvezető.

Nehezen kezdődött az új szezon

Az újabb bajnoki ezüstéremmel végződött szezon és a nyári szünetet követően a Maros KK-nál nehéz időszak vette kezdetét a pénzügyi problémák miatt, amelyre még nem sikerült teljesen megoldást találni. „A döntő után álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz idény áll előttünk. Más volt az elképzelésünk a leigazolásokkal kapcsolatban, ugyanis az anyagiak hiányában nem tudtuk szerződtetni azokat a kosárlabdázókat, akiket szerettünk volna, és nagyon nehéz volt összekovácsolni a csapatot. Az alapembereket pedig nagy nehézségek árán tudtuk meggyőzni, hogy jöjjenek vissza Vásárhelyre. Annak viszont örülök, hogy visszatértek a helyi játékosok, Sánta Szabolcs és Alin Borșa, akik segítségünkre vannak” – mondta Szászgáspár.

Az utóbbi egy hónap a mérvadó

Köztudott, hogy a fizetések elmaradása miatt több játékos visszautasította az edzéseket, illetve sztrájkoltak is, az elégedetlenségük pedig jelentősen befolyásolta a csapat őszi eredményeit. A gyengébb bajnoki kezdet, illetve az adósságok egy részének kifizetése után viszont megváltozott a játékosok hozzáállása, és az utóbbi egy hónapban – a visszatért Goran Gajovic segítségével, aki hiányzott a csapatból, – jó volt a hangulat, ez pedig meglátszott az eredményeken, hiszen két nagy győzelmet szereztek két bajnokesélyes, a Nagyváradi VSK és a Kolozsvári U-BT pályáján.  

Továbbjutás Európában

A Maros KK több éves kihagyás után ősszel megméretkezett európai kupaporondon, a FIBA Európa Kupában, amelyben sikerrel vette az első csoportkört, igaz nem voltak nehéz ellenfelei, így három győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végzett a litván Prienu-Birstono mögött, de megelőzte az észt TLÜ/Kalev Tallinnt.

A második csoportkörben viszont rendkívül erős együttesekkel került össze, amelyek nagy költségvetéssel rendelkeznek, és színvonalas kosárlabdát játszanak, így velük nem tudják felvenni a küzdelmet. A francia Elan Chalontól és a török Gazienteptől elszenvedett vereségek után Szászgáspár elismerte, hogy csapatának a csoport harmadik helyének megszerzése lehet a reális célkitűzése, amelyért a svéd Södertaljével küzdenek, (a Maros KK január 3-án, kedden Svédországban játszik) azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy amennyiben minden játékos bevethető, meglepjék az egyik nagynevű riválisukat.

Bármi megtörténhet

Az őszi szezonról a Maros KK vezetőedzője elégedetten nyilatkozott: „Ahhoz képest, hogy milyen problémákkal küszködünk (anyagi és sérülések) elégedett vagyok, azonban bánt két bajnoki vereség, a galaci, és a Nagyszeben elleni hazai, hiszen ezeken a mérkőzéseken győzelem esetén ott lehetnénk az első négy között a ranglistán.

Mégis az ötödik helyről kedvező helyzetből várjuk a folytatást, és bízunk benne, hogy az alapszakasz végén bejutunk az első hat közé, ezzel biztosítjuk helyünket a rájátszásban. Amennyiben egészségesek leszünk, rendeződnek a problémáink és teljes kerettel, nyugalomban készülhetünk, lépésről lépésre haladva elérhetjük céljainkat: előbb döntőt szeretnénk játszani a Románia-kupa nyolcasdöntőjében, a bajnokság rájátszásában pedig bármi megtörténhet” – zárta nyilatkozatát Szászgáspár Barnabás.  

Feljutott az élvonalba a Sirius KK

Maradva a kosárlabdánál, a marosvásárhelyi csapatsportok sikeréhez tartozik, hogy a Sirius KK női csapata a hazai selejtező torna megnyerésével története során először feljutott a Nemzeti Ligába.

 

Nyáron több amerikai idegenlégióssal erősített a klub, azonban ennek ellenére a bajnokság elején sorozatos vereségeket könyvelt el az együttes, és bár ezután javultak az eredményei, a túl vékony keret miatt nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt mutatni, így tavasszal a bennmaradásért kell küzdenie.

Megvédte címét a City\'us

A marosvásárhelyi teremlabdarúgást kedvelőknek volt okuk igazán az örömre, hiszen a City\'us az 1. ligás bajnokság döntőjében a Temesvári Informaticával szemben megvédte bajnoki címét. A szezon lejártával aztán a pénzügyi gondok miatt a legfontosabb játékosok elhagyták a csapatot, amely ebben az idényben így már nem érdekelt a bajnokság megnyerésére, viszont ezzel együtt tisztességesen helytáll.

Ráadásul megfiatalított együttesével a City\'us óriási teljesítményt ért el azzal, hogy továbbjutott az UEFA Futsal Kupa főcsoportjából, persze más kérdés, hogy az elitkörben súlyos vereségekbe szaladt bele élcsapatokkal szemben.

Kupagyőztes lett az ASA női csapata

Kiemelkedő teljesítményt ért el a marosvásárhelyi női labdarúgó csapat azzal, hogy megnyerte a Románia-kupát, a döntőben hosszú idő után legyőzte a Kolozsvári Olimpiát. A bajnokságban ismét a második hely jutott az együttesnek riválisa mögött. Az új idényben a férfi csapathoz hasonlóan nagy anyagi gondokkal küzdenek, és több fontos játékosuk távozott, mégis Székes Károly vezetőedző lelkesedésével az élmezőnyben maradtak, azonban a folytatásban mindenképpen támogatásra van szükségük, hogy felvegyék a versenyt az első helyekért.

Siralmas helyzetben az ASA 

A város csődvédelem alatt álló labdarúgó csapata egész évben csak küszködött, mind pénzügyi problémáival, mind gyenge eredményeivel. Egyedüli pozitívumként kiemelendő, hogy az előző idényben sikerült bejutnia az 1. liga felsőházi rájátszásba, ahol azonban csúnyán leszerepelt. A nyáron átszervezésbe kezdett a szezont hatpontos levonással kezdő klub, és szinte a teljes csapatkeret kicserélődött, a játékosok pedig szinte egyáltalán nem kaptak fizetést.

Ilyen körülmények között az új bajnokságban gyengén menetel az ASA, és bár a téli szünet előtt több mérkőzést is megnyert, az újabb három pontos büntetés a tabella utolsó helyére kényszerítette. Kérdés, hogy milyen kerettel (a játékosok közül sokan távozni szeretnének) vág neki a tavaszi idénynek, és sikerül-e megmenekülnie a kieséstől.  

Fiatalítás a Medicinánál

Az előző bajnoki szezonban főként idegenlégiós játékosokra alapozva az előkelő ötödik helyen zárta a bajnokságot a női röplabda csapat, amely ezzel indulhatott volna a Balkán Kupában, de ezt végül visszamondta. Az új bajnokságra megváltozott a klub stratégiája, és néhány külföldi játékos mellett több lehetőséget adnak a fiataloknak. Ezzel a  Medicina eredményei gyengébbek, mint az előző idényben, és a csapat elsődleges célja az erős középmezőnyben végezni.

Megerősödött a Mureșul

A másodosztályú bajnokságban érdekelt női kézilabda csapat az élvonalból való kiesést követően nem talált magára, és nagyon gyenge szezont zárt. Aztán nyáron sikerült megtartania a keret tapasztalt játékosait, és az új igazolásokkal együtt jó játékerőt képvisel, ezzel az új idény meglepetésének számít, hiszen a téli szünetben vezeti a bajnokságot. Kérdés, hogy tavasszal tudja-e folytatni a remek eredmények sorát, amellyel még akár a feljutásba is beleszólhat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

Nagyon gyenge játékkal a Marosvásárhelyi Sirius KK vereséggel zárta utolsó hazai mérkőzését a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában: az alsóház 4. fordulójában nagy arányban kikapott az Aradi ICIM-től a ligeti Sportcsarnokban.

Vereség az utolsó hazai meccsen
Vereség az utolsó hazai meccsen
2017. március 10., péntek

Vereség az utolsó hazai meccsen

2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

A Kolozsvári U és a CSM Târgoviște legyőzése után egy könnyebb mérkőzés várt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC csapatára a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 6. játéknapján. A zöld-fehérek szerdán este a Szatmárnémeti VSK-t verték meg.

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC
2017. március 09., csütörtök

Félgőzzel is nyert a Sepsi SIC

2017. március 07., kedd

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk

Gyergyószentmiklóson rendezték a hétvégén a 13 év alatti fiúk országos kosárlabda-bajnokságának az egyik elődöntő tornáját. 

Két ellenfelet legyőztek a gyergyói kosárlabdázó fiúk
2017. március 06., hétfő

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius

Szoros mérkőzésen otthon tartotta mindkét pontot a Marosvásárhelyi Sirius KK a Jászvásári Politehnicával szemben, a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi középszakaszának 3. fordulójában.

Ötödszörre is legyőzte Jászvásár csapatát a Sirius
2017. március 05., vasárnap

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda

Nagyarányú, 35 pontos vereséget szenvedett hazai pályán a VSK Csíkszereda vasárnap délután a Jászvásári Poli együttesétől a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokságban.

Nem bírt moldvai ellenfelével a VSK Csíkszereda
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

Győzelemmel kezdte menetelését a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszában, az alsóház 1. fordulójában nyolc ponttal felülmúlta a SCM U Craiovát a Dzsungelben.

Szünet után fordított és nyert a Maros KK
Szünet után fordított és nyert a Maros KK
2017. március 05., vasárnap

Szünet után fordított és nyert a Maros KK

2017. március 02., csütörtök

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak

Rendkívüli ülést hívott össze a Maros KK alapító tagjaiból álló tanács. A gyűlésen Cornel Lungu benyújtotta lemondását az elnöki tisztségből, amelyet a vezetőtanács el is fogadott. Ugyanakkor egy új elnöknek szavaztak bizalmat, Kibédi Zoltán személyében.

Cornel Lungu lemondott, új elnöke van a Maros KK-nak
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

A Brassói Olimpia otthonában lépett pályára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC a női kosárlabda bajnokság második szakaszának 3. játéknapján. 

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata
2017. február 27., hétfő

Folytatódik a Sepsi SIC győzelmi sorozata

2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

Tizenkét pontos vereséget szenvedett vasárnap délután a VSK Csíkszereda a román másodosztályú férfi kosárlabda-bajnokság középdöntőjének nyitómérkőzésén. A Bukaresti Știința 67–55-re győzött az Erőss Zsolt Arénában.

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK
2017. február 26., vasárnap

Vereséggel kezdte a középdöntőt a VSK

2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Második mérkőzését is elveszítette a Marosvásárhelyi Sirius KK az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság középszakaszának alsóházában, hazai pályán két ponttal alulmaradt a CSBT Alexandriával szemben.

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak
2017. február 26., vasárnap

Felzárkóztak, de egyenlíteni nem tudtak

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM