A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) illetékes bizottsága szerint a Târgovişte szabályosan járt el Porchia Green leigazolása során, emiatt alapfokon elutasította a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC óvását. A zöld-fehér együttes ezzel továbbra sem ért egyet, így megfellebbezi a döntést.
2015. április 23., 19:452015. április 23., 19:45
A háromszékiek, mint ismert, a dâmboviţaiakkal szemben elvesztett női bajnoki döntőt követően emeltek panaszt a légiós szerepeltetése miatt, mert szerintük a klub megszegte a nemzetközi szövetség (FIBA) tavaly áprilisi szankcióját, amely értelmében megtiltotta a CSM-nek, hogy külföldi bajnokságból igazoljon le játékost.
Az FRB ugyanakkor hivatalos közleményében azzal érvel, hogy a cseh bajnokságból 2013-ban érkező sportoló a büntetés kiszabásakor már a csapat játékosa volt, onnan tavaly júniusban került Mexikóba – ahol augusztusban bajnok lett az Aquilas Tabasco színeiben –, hogy utána szeptemberben visszatérjen romániai csapatához.
A játékosleigazolásokért felelős testület tájékoztatása szerint az ügyben egyeztetett az FIBA illetékeseivel is, és mivel ez ily módon nem minősül új igazolásnak, megadták a játékengedélyt. A közlemény alapján ráadásul a Sepsi-Sic nem tartotta be az óvással kapcsolatos hivatalos eljárást sem, így panaszukat összességében tekintve megalapozatlannak nyilvánították.
„Továbbra is kitartunk az igazunk mellett. Egyelőre a román szövetségnél fellebbezünk, de utána az FIBA-hoz fordulunk. Már nem is az aranyért tesszük, hanem a csapatok igazáért, mert a szabályok betartása mindenkinek kötelező” – közölte Rusz István, a Sepsi-SIC menedzsere.
Szerinte a szövetség csak kifogásokat próbál találni, mert azok a dokumentumok és az FIBA-val folytatott levelezések, amelyek birtokában vannak, egyáltalán nem tükrözik azt, hogy Green valóban jogosan lépett pályára. „El se kellett volna fogadniuk szeptemberben a leigazolást. De megtették, ezért most bűnrészesek, így kénytelenek mentegetőzni” – véli Rusz, aki jelenleg még szakemberekkel egyeztet az ügyben, de hamarosan benyújtja a fellebbezést.
„Szerintem a törvény mindenkire ugyanúgy érvényes. Nem kellene azokat védeni, akiknek mindenfelé tartozásuk van, és különféle, kevésbé legális módszerekkel működnek. Ha nem is járunk sikerrel, talán annyi hatása azért lesz, hogy legalább a jövőben már szigorúbban figyelnek erre” – véli a csapatmenedzser.
szóljon hozzá!