A Szuperligának nevezett első osztályba való feljutás a marosvásárhelyi Sirius női kosárlabda csapatának az idei célkitűzése. A klub kilencéves történelmében ez az első esztendő, amikor ilyen magasra állítják a mércét. Kiss István vezető úgy érzi, felnőtt az a tehetséges nemzedék, amely valóra válthatja a Sirius régóta dédelgetett álmait.
2015. október 22., 18:192015. október 22., 18:19
2015. október 22., 18:202015. október 22., 18:20
– Eddig soha nem nyilatkozták ki, hogy a következő cél az első osztályba való feljutás. Mitől bátorodtak meg?
– Már a kezdetek kezdetétől a lépésről lépésre való fejlődés hívei voltunk. Most úgy érezzük, eljött az ideje, hogy ezt is meglépjük. Egy kilencéves folyamatnak lenne a logikus, elvárt mozzanata. Egy rendkívül tehetséges, ambiciózus generáció nőtt fel, melynek, úgy érzem, a helye a legfelsőbb osztályban lenne.
– A város első csapatának, a Nova Vitának a szétesése is segíti a terveiket?
– A szélnek eresztett játékosok közül magunkhoz édesgettük a három marosvásárhelyit, Mészáros Katát, Parajdi Teklát és Bartha Borbálát. Cristina Gherendi már egy éve nálunk van. A Szuperliga varázsa kis idő után az előbbit Kolozsvárra vonzotta. De maradt a másik kettő, aki a felsőbb osztályban szerzett tapasztalatával nagyon sokat segíthet a csapatnak.
– Gondolom, nem csak ők, hanem más idegenlégiósok is próbálnak segíteni.
– Két „idegenlégiósunk” van: az egyik Nagyszebenből, a másik Sepsiszentgyörgyről. Komolyra fordítva a szót, hangsúlyoznám, hogy mi a kezdet kezdetétől a Siriust marosvásárhelyi és környékbeli lányokra építettük, és ehhez tartjuk magunkat a mai napig. A két, környékbeli megyéből származó, idegenlégiósnak nevezett lány azért játszik nálunk, mert itt egyetemisták. A külföldi erősítés helyett sikerült leigazolnunk a Vásárhelyre hazatért, rendkívül tapasztalt Janina Simioncát, aki az elmúlt években több első osztályú csapatnál is megfordult. A szentgyörgyi Gergely Noémi szintén játszott a Szuperligában. Rajtuk kívül van még két U18-as vásárhelyi válogatottunk, Antonia Radu és Alina Pop. Merem remélni, sikerül egy erős, ütőképes csapatot összekovácsolni. Ha azonban a helyzet megkívánja, a télen még mindig hozhatunk egy-két húzóembert.
– Szintén az új célkitűzést szolgálja az edzőváltás is?
– Răzvan Moldovant nem váltottuk le, családi okok miatt tért haza Szászrégenbe. Nagyon sajnáljuk, mert elégedettek voltunk vele, és hosszú távon terveztünk. Meggyőződésünk, hogy a helyébe lépő Stef Zakariás, aki lányokkal még dolgozott, hozza az ifi válogatottnál szerzett tapasztalatát.
– Kikkel kell megküzdeniük a feljutásért?
– A szakszövetség szabályzata szerint az idei évadtól valamennyi szuperligás klubnak a másodosztályban is kötelező volna fiókcsapatot indítania. A szűkös anyagi háttérre hivatkozva a legtöbb klub nem akar eleget tenni a követelménynek. Ami a feljutást célzókat illeti, eddig még egyetlen vezetőtől sem hallottam, hogy kinyilatkozta volna ebbéli szándékát. Azt viszont tudjuk, hogy Nagyváradnak, Ploieştinek, Kézdivásárhelynek is jó csapata van.
– Honnan az anyagi fedezet a feljutáshoz és majd a Szuperligához? Elvégre a Nova Vita is a pénzhiány miatt esett szét.
– Maradjunk a Siriusnál és az idei évadnál; főtámogatónk a helyi és a megyei önkormányzat, azon kívül van még egy pár kisebb szponzorunk. Nyilván, több is elkelne. De úgy igyekszünk beosztani a pénzünket, hogy mindenre jusson.
A női kosárlabda 1. liga A csoportjának nyitófordulójában, november 1-jén az Aradi Baschet otthonába látogat a Marosvásárhelyi Sirius KK.
szóljon hozzá!