HIRDETÉS

Csak másfél negyedig tudott ellenállni vendéglátójának a Sirius

Horváth Bálint Ottó 2016. december 13., 09:35 utolsó módosítás: 2016. december 13., 12:22

A Kolozsvári Universitatea bravúros legyőzése után nem tudott újabb meglepetést okozni a Marosvásárhelyi Sirius KK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a Brassói Olimpia otthonában a női kosárlabda Nemzeti Liga 12. fordulójában.

Fotó: Boda L. Gergely

Másfél negyeden keresztül jól tartotta magát a Sirius KK a bajnoki harmadik helyezett ellen: az első játékrészben ötpontos hátrányba került, majd a második elején rövid ideig át is vette a vezetést. A szünet előtti percekben azonban a hazaiak eredményesen fejezték be támadásaikat, így tízpontos előnnyel vonultak az öltözőbe.

A folytatásban nem változott a játék képe, állandósult a különbség a két csapat között: az Olimpia magabiztosan vezetett, a vásárhelyiek pedig nem tudtak közelebb férkőzni. A zárónegyedben aztán teljesen szétesett a sokat hibázó Sirius KK, és végül tizenkilenc ponttal kapott ki.

A Sirius KK – amelynél a legnagyobb problémát még mindig a túl rövid kispad jelenti – legeredményesebb játékosának az amerikai Teonia Mc Cune bizonyult, aki csereként kezdte a mérkőzést (egyedül ő volt eredményes a cserék közül), és 16 pontot, illetve 13 lepattanót szerzett. Őt Lauren Gregory (a csapat mind az öt hárompontosát ő dobta) és Cherise Daniel (4 befejező passz) követték 15, illetve 10 ponttal. 

Brassóban kilencedik mérkőzését veszítette el a marosvásárhelyi együttes a bajnokságban, és két győzelemmel, az előtte álló CSBT Alexandriával azonos pontszámmal (13) továbbra is a 9., utolsó előtti a tabellán, megelőzve a sereghajtó Jászvásári Politehnicát, amellyel pénteken 18 órától hazai pályán rendkívüli fontosságú mérkőzést játszik.     

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló, vasárnap, Brassó, D. P. Colibași Sportcsarnok, 500 néző:
Brassói Olimpia–Marosvásárhelyi Sirius KK 76–57 (20–15, 22–17, 14–14, 20–11)
Olimpia: Pesovic 21 (5x3), Houser 15 (2x3), Ardelean 15 (2x3), Higgins 8, Webb 6 (1x3), Crăciun 6, Chiș 5 (1x3), Hab, Brezoi, Ferariu, Ghizilă, Haas. Vezetőedző: Dan Calancea
Sirius KK: Mc Cune 16, Gregory 15 (5x3), Daniel 10, Laudermill 8, Robinson 6, Lovász 2, Gál, Pop, Radu, Parajdi. Vezetőedző: Steff Zakariás
Vezették: Amalia Marchiș (Kolozsvár), Stretea Máté (Nagyvárad), Daniel Tarța (Szatmárnémeti).

További eredmények a 12. fordulóból:
Kolozsvári Universitatea–Aradi ICIM 69–76 (10–23, 27–20, 22–14, 10–19)
Jászvásári Politehnica–Szatmárnémeti VSK 76–83 (13–18, 19–23, 16–23, 28–19)  
Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC–CSM Târgoviște 71–49 (13–12, 22–7, 23–11, 13–19)
CSBT Alexandria–Galaci Phoenix 71–84 (16–21, 19–15, 16–31, 20–17).

A bajnokság állása a 10. forduló után: 
1. Sepsi SIC 21 pont (10 győzelem/1 vereség)
2. Kolozsvár 19 (8/3)
3. Brassó 19 (8/3)
4. Târgoivște 19 (8/3)
5. Galac 18 (7/4)
6. Szatmárnémeti 16 (5/6)
7. Arad 15 (4/7)
8. Alexandria 13 (2/9)
9. Sirius KK 13 (2/9)
10. Jászvásár 12 (1/10).

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS