Túlszárnyalnák a tavalyi eredményeket az ifjúsági kézilabdában

A székelyudvarhelyi kézilabdás élet ifjúsági szinten is szép évet zárt, igaz, elmaradtak a döntős szereplések, de panaszkodni nincs okunk, hiszen így is jó eredményeket értek el a fiatal kézilabdások. Az idei bajnoki szezon felénél járunk, mindegyik együttes továbbjutásra áll, a célok azonban idén már magasabbak, hiszen edzőik a döntőbe várják csapataikat.

Zátyi Tibor

2014. január 13., 16:592014. január 13., 16:59

2014. január 13., 17:102014. január 13., 17:10

A tavalyi bajnokságban a Székelyudvarhelyi ISK-KC ifjúsági 1-es fiúk Sipos Lóránt edző irányításával eljutottak a második országos elődöntőbe, azaz az első 16 csapat között végeztek. Onnan egy kis szerencsével továbbjuthattak volna, végül rosszabb gólarányuk miatt estek ki. Akkor nagy húzóereje volt a csapatnak Szász András, de ő befejezte az ifjúsági kézilabdát, és felkerült a Székelyudvarhelyi KC-hoz. Amúgy az abból a csapatból „kiöregedők” közül Venczel Barna és Kopacz Csongor a Kolozsvári U-nál szerepel az országos másodosztályban. Az ifjúsági 2-esek csoportelsőkként jutottak tovább, itt egy elődöntőtornát rendeztek, Tordán pedig nagyon nehéz csoportba kerültek, és nem sikerült a továbbjutás.

Idén a bajnokság felénél nagyon jól állnak, hiszen ifjúsági 1-ben veretlenül, két döntetlennel a csoport második helyét foglalják el. „Egyenes úton vagyunk, célkitűzésünk az, hogy mind a két elődöntőn túljussunk, az egyik rendezési jogát pedig meg is szeretnék szerezni. Az elsőn könnyebb továbbjutni, mivel ott hatból négy kvalifikál tovább, a másodikon pedig túlszárnyalnánk a tavalyi teljesítményt, és bejutnánk a döntőbe” – mondta Sipos Lóránt. Az ifjúsági 2-es csapat százszázalékos teljesítménnyel csoportelső, azzal a Tordai Potaissával egy csoportban, amelytől a tavalyi bajnokságban kikapott. „A játékosállomány magja ugyanaz maradt, de felnőttebb csapat lett, hiszen a néha kieső alapembereket jól tudják pótolni a többiek. Ifjúsági 2-ben remélhetőleg meglesz az első hely, így könnyebb ágat kaphatunk, és az elődöntőben elkerülhetjük a nagyon erős csapatokat, mint Târgu Jiu vagy Nagybánya” – folytatta az edző.

Hamarosan folytatódik számukra a bajnokság, kemény menetelés lesz, hiszen február végére lejár az ifjúsági 1-es csoportkör, márciusban van még egy ifjúsági 2-es torna, majd kezdődik az ifjúsági 1-es elődöntő.

Az ifjúsági 3-asokat tavaly nyáron vette át Mester Zsolt edző, a bajnokság alapszakaszában egy hatcsapatos csoportba kerültek, ahonnan utólag Segesvár kilépett. „Az első tornán két vereséggel zártunk, azután úgy összegeztünk, hogy az elődöntőbe jutás a legfőbb célunk, nem a csoportgyőzelem. A következő tornán sikerült legyőznünk a Brassói Dinamót is, így jó úton haladunk afelé, hogy céljainkat elérjük” – mondta Mester Zsolt. Az ISK-KC legkisebbjei jelenleg három csoportban, Székelyudvarhelyen (edző: Csavar Zoltán), Zetelakán (edző: Gagyi Erika) és Székelykeresztúron (edző: Simon Áron) edzenek, ők egyelőre egymás között és regionális tornákon szerepelnek.

A lányoknál a Mester Zsolt és Rigó Béla által irányított ifjúsági 1-es csapat tavaly nagyjából megegyezett az ifjúsági 2-essel, hiszen az egy évvel nagyobbaknál volt 3–4 idősebb játékos, a többi mind fiatalabb volt korosztályánál. „Pozitív évként értékelném a tavalyit, a második elődöntőn estünk ki, ennél többet nem is tudott a csapat, talán bravúr is volt, hogy odajutottunk. A bajnokságot az ifjúsági 2-es csapat játszotta végig nagyjából, meg is látszott, hiszen abban a korosztályban sem sikerült döntőbe kerülni, az elődöntőben gólaránnyal estünk ki” – nyilatkozta Mester Zsolt. Az idei bajnokság előtt közös hegyi edzőtábort tartottak a fiúkkal, ez pedig pozitív hatással volt a csapatokra, hiszen fizikálisan nagyon jól állnak. Amúgy az ifjúsági 2-esek egy korosztállyal előrébb léptek, és talán az ország legerősebb csoportjába kerültek.

„A csoportban a harmadik helyen állunk, két elvesztett meccsünk van, szerintem nem lesz probléma a továbbjutással. Célunk a döntő elérése, ha nem lesznek sérülések, és ha ebben a formában és úgy tudunk dolgozni, mint az őszi idényben, akkor elérhetjük” – folytatta Mester, majd hozzátette, hogy a lányoknál erősítettek, három kézdivásárhelyi kislányt hoztak a nyáron, akik alapemberek lettek.

Kezdődnek a felkészülési tornák, folytatódik a bajnokság

Az ifjúsági 1-es fiúk csütörtökön már pályára lépnek a bajnokságban, előrehozott mérkőzésen a Segesvári ISK-val mérkőznek meg csütörtökön 16.30-tól a városi sportcsarnokban. Egy nappal később, pénteken utaznak Szegedre, ahol részt vesznek a 28. Gábor Kupán. A nemzetközi középiskolai kézilabdatornán a bosnyák Zepcével, a gyönki Tolnai Lajos Gimnáziummal, továbbá a Pick Szegeddel és a szegedi Gábor Dénes DSK-val fognak megmérkőzni.

A lányok az elmúlt hétvégén Buhușsal játszottak két felkészülési mérkőzést, az elsőn 38–33-ra, a másodikon 37–31-re nyertek. Így két győzelemmel hangoltak a hétvégén rendezendő hagyományos ISK Kupára, melyre a városi sportcsarnokban kerül sor péntek és vasárnap között. A tornán hat csapat szerepel, Magyarországról Orosháza fogadta el a meghívást, míg Romániából a tavalyi ifjúsági 1-es és 2-es országos bajnokcsapat, a 181-es Bukarest, továbbá Plopeni A divíziós együttesével érkezik, a mezőnyben még ott van a Brassói Dinamo és Medgyesi Iskolás Sportklub. A lányok első bajnokija január 25-én lesz, hazai pályán, szombaton 13 órától Kolozsvárral játszanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei