A Temesvári Poli mindig kellemetlen ellenfél

A férfi kézilabda Nemzeti Liga 19. fordulójában a Temesvári Poli otthonában lép pályára a Székelyudvarhelyi KC csapata pénteken 17 órakor. Vlad Caba együttesének csak a győzelem elfogadható, tehát kötelező a két pont megszerzése a Béga partján.

Zátyi Tibor

2013. március 21., 18:082013. március 21., 18:08

2013. március 21., 18:202013. március 21., 18:20

 

Ahhoz, hogy a bajnokság végén a dobogón végezzen az udvarhelyi együttes, kötelezően meg kell nyernie hátramaradt négy mérkőzését, továbbá a riválisok, a második Bákói Știința és a harmadik Tordai Potaissa is pontokat kell veszítsen. Előbbi botlására nemigen lehet számítani, hiszen az EHF Kupa-mérkőzése miatt előrehozott bajnoki találkozóján simán legyőzte a vendég Kolozsvári U-t, így három fordulóval a bajnokság vége előtt 3, illetve 6 pont az előnye üldözőivel szemben.

A Temesvári Poli kellemetlen ellenfélnek számít, függetlenül attól, hogy milyen pozícióban van a bajnokságban. Eddigi öt kiszállása során csupán egyszer, a 2010–2011-es kiírásban tudott nyerni az SZKC Temesváron, a többi mérkőzésén vereséget szenvedett. A csapat már csütörtökön elutazott a helyszínre, a keretből biztosan kimarad Orbán Szilárd, aki a szerdai edzésen bokasérülést szenvedett. Tálas Huba és Erwin Feuchtmann is gyomorbántalmakra panaszkodott a héten, de nem kellett edzést kihagyni miatta.

A mérkőzés eseményeit élőben közvetíti a Digi Sport 3 tévécsatorna. A találkozót a Vasile Pavel – Marian State Buzău megyei játékvezetői páros irányítja.

Az SZKC–Temesvári Poli bajnoki találkozók krónikája (Udvarhelyen, Temesváron udvarhelyi szemszögből):

2012–2013: 28–25, –
2011–2012: 38–23, 24–26
2010–2011: 30–30, 31–27
2009–2010: 28–30, 29–31
2008–2009: 25–25, 22–29
2007–2008: 26–25, 25–30

Férfi Nemzeti Liga, 19. forduló
Temesvári Poli–Székelyudvarhelyi KC
Energia Tg. Jiu–Bukaresti CSM
Tordai Potaissa–Krassó-Szörényi CS
CSM Ploiești–Konstancai HCM
CSU Suceava–Bukaresti Dinamo
Bákói Stiința–Kolozsvári U 34–27 (15–11)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei