Fotó: Veres Nándor
A rájátszásért küzdő Ferencváros csak büntetőkkel tudta legyőzni a sereghajtó HSC Csíkszeredát hétfőn késő este a jégkorong MOL Liga alapszakaszában.
2015. január 27., 18:532015. január 27., 18:53
2015. január 28., 08:582015. január 28., 08:58
Sok gól esett a Ferencváros–HSC mérkőzésen, rendes játékidő után 4–4 volt az eredmény, és mivel az 5 perces ráadásban nem született újabb találat, így következett a szétlövés, a büntetőlövések. Hazai részről Rafaj és Kiss Ákos volt eredményes, a másik oldalon viszont csak Molnár Zsombor járt sikerrel, így a házigazda Ferencváros nyerte az összecsapást. A megszerzett két pont azt jelenti, hogy a Ferencvárosnak megmaradt az esélye a rájátszásra, ám az Újpestnek a hátralevő három mérkőzésén 3 pont is elegendő lehet az áhított továbbjutásra. A HSC Csíkszereda megmutatta, hogy jóval többre hivatott csapat, mint amit az eredményei mutattak ebben a szezonban.
Mestermérleg
Szakács Ferenc, a Ferencváros vezetőedzője: „Nem két pontot nyertünk, hanem egy fontosat veszítettünk. Mostantól a többi csapatra vagyunk utalva, remélem, ugyanolyan becsületesen küzdenek majd, mint ezúttal a Csíkszereda. Kicsit fáradtan mozogtunk, hiszen a megelőző napon nagy meccset játszottunk a Debrecennel, és a nyomás is nagy rajtunk, míg a HSC friss volt, és az utolsó percig küzdött. Igazán sportszerű csapat!”
Christer Dreberg, a HSC vezetőedzője: „Nagyon izgalmas volt! A hosszabbításban megnyerhettük volna a meccset, amikor emberelőnybe kerültünk, de nem adódtak nagy helyzeteink, pedig csak egy hátvéddel és három csatárral álltunk fel. A szétlövés pedig olyan, mint a lottó, és a Fradi két remek lövéssel győzött, hiszen mi csak egyszer találtunk be, a másik két próbálkozásunknál pedig láttam már jobbat. Szoros meccs volt, mi is nyerhettünk volna.” Íme, az eredmények, és a további menetrend.
Ferencváros–HSC Csíkszereda 5–4 – szétlövéssel (1–0, 3–3, 0–1, 0–0, 1–0). Gólszerzők: Jiri Moravec (27. és 31. perc), Kiss Ákos (40. és 65.), Vaclav Novak (9.), illetve Bíró Gergő (22.), Shane Heffernan (26.), Erik Spady (30.) és Mihály Ede (54.). Büntetőpercek: 18–4, ebből a ferencvárosi Kiss Ákosnak 10 perc fegyelmi). Játékvezetők: Peter Stano és Milan Novak, illetve Soltész Áron és Vas Mátyás.
Érsekújvár–Brassói Corona 5–2 (0–1, 1–1, 4–0). Gólszerzők: Albin Podstavek (21.), Patrik Bednárik (43.), Juraj Faith (45.), Martin Frolik (51.) és Marek Dubec (60.), illetve Martin Saluga (15.) és Peter Klouda (25.).
Dunaújváros–Miskolc 4–3 – szétlövéssel (1–1, 1–0, 1–2, 0–0, 1–0). Gólszerzők: Somogyi Balázs (33. és 65.), Szappanos Dávid (3.) és Peterdi Imre (58.).
Debrecen–Újpest 1–2 – szétlövés után (0–0, 0–1, 1–0, 0–0, 1–0). Gólszerzők: Danil Kaskov (41. perc), illetve Virág Csaba (37.) és Teemu Elomo (65.).
# | Csapat | M | 3P | 2P | 1P | 0P | Lg-Kg | Psz |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Miskolc | 40 | 23 | 7 | 3 | 7 | 171-84 | 86 |
2. | Dunaújváros | 40 | 23 | 6 | 1 | 10 | 137-106 | 82 |
3. | Érsekújvár | 40 | 20 | 5 | 3 | 12 | 156-130 | 73 |
4. | Brassó | 40 | 18 | 2 | 10 | 10 | 131-117 | 68 |
5. | Debrecen | 40 | 15 | 3 | 4 | 18 | 129-131 | 55 |
6. | Újpest | 40 | 12 | 4 | 4 | 20 | 119-167 | 48 |
7. | Ferencváros | 40 | 11 | 3 | 4 | 22 | 108-146 | 43 |
8. | Csíkszereda | 40 | 4 | 4 | 5 | 27 | 97-167 | 25 |
Január 30. (péntek): Debrecen–Dunaújváros (19 órától) és Miskolc–Újpest (20).
Január 31.(szombat): Csíkszereda–Érsekújvár (18) és Brassó–Ferencváros (18).
Február 1. (vasárnap): Csíkszereda–Ferencváros (18), Brassó–Érsekújvár (18), Debrecen–Miskolc (19) és Újpest–Dunaújváros (19.30).
A február elsejéig tartó alapszakaszban minden csapat három oda-vissza kört játszik, azaz 42–42 mérkőzést. Az első és második helyezett egyből az elődöntőbe jut, a harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel küzd meg a négy közé kerülésért. Az elődöntő február 17-én, a finálé március 7-én rajtol. A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak.
szóljon hozzá!