Pert vesztett a jégkorongszövetség Iuliu Beczével szemben

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Bukaresti Ítélőtábla március 14-i döntése értelmében ismét a Román Jégkorong Szövetség főtitkára lesz Iuliu Becze, akit 2009-ben távolítottak el a szövetségtől, emiatt viszont pert indított. A döntés értelmében biztosítani kell Becze számára az elmúlt két évre járó fizetését és más juttatásait.

Kovács Attila

2011. március 18., 12:512011. március 18., 12:51

2011. március 18., 16:132011. március 18., 16:13



Tánczos nem számít Beczére a szövetség vezetésében

Iuliu Beczét 2009-ben távolították el a Tánczos Barna vezette hokiszövetségtől, miután a Szövetségi Büró úgy értékelte, hogy Becze tevékenysége során súlyos konfliktusokba került a szövetség tagjaival és alkalmazottaival. Ugyanakkor súlyos szervezési hiányosságokat tapasztaltak. Eltávolítása után Becze először a Bukaresti Törvényszéken nyert pert 2010 májusában, ezt a szövetség megfellebbezte. A Bukaresti Ítélőtábla végleges ítélete elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta az első fokú döntést. Ez azt is jelenti, hogy Beczét ismét korábbi tisztségébe helyezik vissza, biztosítva számára az elmúlt két évre járó fizetését és más juttatásait is.

Kérdésünkre Tánczos Barna, a Román Jégkorong Szövetség elnöke azt mondta, bár értesült az ítélőtábla döntéséről, a bírósági végzést még nem kapták meg. „Ha így írja a végzés, akkor Becze egy rövid időre visszatér a szövetséghez. Viszont a szövetség vezetésében továbbra is a két alapemberre, Portik Ferencre és Marius Gligára támaszkodom, és persze, a többi kollégára. Becze sorsáról a Szövetségi Büró fog dönteni. Én nem tudom elképzelni, hogy ő szerepet kapjon a szövetség vezetésében, nem tudom elfogadni, hogy azt, amit az elmúlt három évben elértünk, veszélyeztesse” – mondta az elnök. Hozzátette, jelentősen javultak a kapcsolataik a nemzetközi szövetséggel Becze távozása óta, a napokban mutatták be annak a hazai jégkorong fejlesztési stratégiáját. Tánczos azt mondta, az ítélőtáblai döntés nyomán Beczét illető pénzösszeggel kapcsolatban egyelőre nem tud nyilatkozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?

Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Szépít a Progym, vagy lezárja a párharcot a Sportklub?
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.

Két harmad után támadt fel a Sportklub
Két harmad után támadt fel a Sportklub
2017. március 08., szerda

Két harmad után támadt fel a Sportklub

2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.

Az első meccset a Sportklub nyerte
Az első meccset a Sportklub nyerte
2017. március 07., kedd

Az első meccset a Sportklub nyerte

2017. március 07., kedd

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért

Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.

Kezdődik a Sportklub–Progym párharc a döntőért
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt
2017. március 06., hétfő

Csíkszereda nyerte az U20-as hokidöntőt

2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult
2017. március 05., vasárnap

Progym: a fiatalok is legyőzték a Sportult

2017. március 04., szombat

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym

Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.

Vereséggel zárt a Sportklub, tarolt a Progym
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.

Zárul a hokibajnokság alapszakasza
Zárul a hokibajnokság alapszakasza
2017. március 02., csütörtök

Zárul a hokibajnokság alapszakasza

2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz. 

Izlandon hokiznak a székely lányok
Izlandon hokiznak a székely lányok
2017. február 27., hétfő

Izlandon hokiznak a székely lányok

2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub
2017. február 26., vasárnap

Kétszáz lőtt gólnál tart a Sportklub

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!