Fotó: Veres Nándor
Azon dolgozik jelenleg a Progym menedzsere, hogy a csapat kerete augusztusra legyen végleges. Egyelőre már eredmény, hogy a hazai játékosok közül szinte mindenki jövőre is itthon folytatja. A csapat erőnléti edzései zajlanak, az együttes augusztus 6-án lépne jégre. A közösség odaadásának változását is szeretné a piros-fehér klub.
2016. július 08., 10:512016. július 08., 10:51
2016. július 08., 12:102016. július 08., 12:10
Az edzőkérdés megoldása az egyik fontos feladat, amire a következő hetekben megoldást kell találni. Lubomir Hurtaj ugyanis nem vállalt újabb szezont a Progym cserepadján. A szlovákiai második ligából kapott ajánlatot, és szakmai szempontból ez összehasonlíthatatlan a gyergyói lehetőségekkel.
Érsekújváron már bizonyított, és ha ismét sikeres szezont ér el az új csapatával, akkor komoly lehetőségei nyílnak meg az edzői karrier terén. Ellenben ha Romániában marad, egy olyan csapatnál, amely még a MOL Ligában sem szerepel, esélye sem lenne arra, hogy felfigyeljenek rá magasabb szinteken – vázolja az indokokat Sándor Székely Ottó, a Progym menedzsere. Hogy ki lesz az új edző, egyelőre még nem lehet tudni. Annyit viszont igen, hogy több szálon folyik az edzőkeresés, és hogy remélhetőleg augusztusban a jeges felkészülést már az új szakemberrel kezdheti meg a csapat.
Kemény munka zajlik
Václav Novák irányítja a gyergyói jégkorongcsapat játékosainak nyári erőnléti felkészüléseit, a szárazedzéseket. Már első pillantásra is látszik, jobb a helyzet, mint egy éve, a létszám majdnem teljes. Két játékos, Barabás László és Molnár Zoltán később csatlakozik a kerethez, ők külföldön dolgoznak.
Az edzéseken mindenki komolyan odaáll a munkához, Novák keményen hajtja a fiúkat, nem tűri a lazsálást. És mindez jó hangulatban zajlik. A menedzser három fiatal nevét említi, akik a következő szezonban már alapemberek lehetnek, ők Köllő Loránd, Ferencz-Csibi Róbert és Ivácson Roland. Keményen dolgoznak, bizonyítani akarnak, hogy ott a helyük a csapatban. Gondok vannak azonban a fiatalabbaknál. Az U18-as korosztályhoz tartozókat is hívták a Progym-felkészülésére, de az ifik közül alig páran veszik ezt komolyan.
Sándor Székely elmondta, több olyan gyergyói hokis is jelezte, hogy visszatérne, akik évek óta abbahagyták a jégkorongot, de ő ettől elhatárolódik. A fiataloktól vennék el a lehetőségeket – szögezi le. Ellenben ha a „visszatérők” mindenképpen úgy érzik, helyük lenne a Progymnál, akkor előbb keményen dolgozzanak, és verekedjék be magukat a csapatba, és esetleg azután jöhetnének valamilyen igénnyel – jelenti ki a menedzser.
Hat légiós lesz
Václav Novák, Vitalij Kiricsenko és Nyerges Lajos jövőre is Progym-játékos lesz, Novák és Nyerges együtt edz a csapattal, Kiricsenko majd augusztusban a jeges edzések kezdetére érkezik. A szabályok a következő szezonban hat légiós szerepeltetését engedik meg, így még három helyre tervez erősítést a gyergyói klub.
A légiósokat már augusztusban szeretnék szerződtetni és az egész szezonra, hogy ne forduljon elő az az összevisszaság, mint múlt télen, amikor a próbálgatások miatt egyszerre nyolc külföldi játékosa is volt a Progymnak, és többnek játéklehetősége sem akadt. Hasonló eset többet nem történhet meg – jelentette ki Sándor Székely Ottó.
A jeges felkészülés kezdetére, augusztus 6-ra várják Gyergyóba azokat a jégkorongozókat, akikkel már tárgyalnak az esetleges szerződéskötésről. Akkor indul a Hargita Megye Tanácsa pályázatán nyert összeg jóvoltából egy hatnapos edzőtábor napi két jeges és száraz edzéssel. Augusztus 12-től háromnapos nemzetközi tornán szerepel a csapat Csíkszeredában, ahol Galac és a Sportklub is tucatnyi légióst dob be próbajátékra. Ha addig nem lesz végleges még a gyergyói keret, akkor is lesz lehetőség választani, miután mérkőzések közben is megfigyelték a játékosokat.
Nem lesznek egyezkedések
„Sokan hibáztatják a vezetőséget – részben jogosan –, hogy miért ment bele mindenféle mérkőzés-halasztgatásokba a múlt szezonban. Tanultunk ebből, és kijelentem, amíg én vagyok a menedzser, soha többé nem egyezek bele olyan halasztásba, amit az ellenfél azért kér, hogy más – számára fontos – mérkőzésen jobb kerettel tudjon kiállni” – hangsúlyozta Sándor Székely Ottó. A bajnokság egyébként a tavalyihoz hasonló program szerint fog zajlani, péntek-szombati kettős mérkőzésekkel. A Mol ligás csapatoknak is ehhez kell igazodniuk. A hazai bajnokság első fordulójában a Progym hazai pályán fogadja Brassót szeptember 9–10-én. A hazai jégkorongszövetség által közölt programban így szerepel. Persze, Romániában vagyunk, sokszor láttunk már váratlan programváltoztatásokat...
Többen érzik magukénak a csapatot
Csíkszereda, Brassó és Galac is tízszer nagyobb költségvetésből gazdálkodik, mint a Progym – vezeti fel a menedzser azt a témát, ami mindig a legnehezebb: az anyagiak előteremtése. Ha sokkal kevesebből is, mégis olyan csapatot kell jégre küldeni, amelynek esélye van megszorongatni, legyőzni a gazdagabbakat. Ez tudja a közönséget a pályára vonzani. Volt rá példa, hogy csak gyergyóiakkal, légiósok nélkül szerepelt egy időszakban a csapat, súlyos vereségek sorozata miatt a lelátók üresek voltak.
„Egy éve, amikor menedzser lettem, kijelentettem azt a célomat, hogy a Progym minden gyergyószékié legyen. Sokkal többen magukénak érezzék, és tenni is akarjanak érte. Jó irányba haladunk, többszörösére bővült a támogatók köre, és ezt szeretném még megduplázni” – fogalmazott Sándor Székely Ottó.
Elmondta, hogy a július 27-én, szerdán esedékes közgyűlésen sokkal hosszabb támogatói listát fognak felolvasni, mint korábban. Sokan adták hozzá a csapat haladásához a magukét, ki ki lehetőségei szerint. Most az a cél, hogy ez a támogató közösség még tovább bővüljön.
A közönségtől is nagyobb odaadás kell
Minden egyes lejnek súlya van a szűkös költségvetés miatt, ezért a meccsre járó emberektől is olyan hozzáállást várnak, amivel bizonyítják, tényleg magukénak érzik a csapatot. Nem a szurkolótáborról van itt szó – amiről csak elismerően lehet beszélni –, hanem a lelátókat megtöltő más személyekről.
Évek óta jellemző, hogy tele van a csarnok, de kiszámíthatóan 200–300 néző nem vásárolt jegyet. Sokan úgy érzik, valami miatt nekik ingyen jár a meccsnézés. Közöttük vannak persze, akik a múltban sokat tettek a gyergyói hokiért, és ezért gondolják, jár nekik az ingyenesség. Nos, ezen muszáj változtatni még akkor is, ha ez kellemetlen lesz néhány embernek.
Az ingyen meccsnézők miatt kieső bevétel mellett az is ok erre, hogy a csendőrség bejelentette, csak akkor ad engedélyt mérkőzések rendezésére, ha a belépő személyek számlálására alkalmas beléptetőkaput szerelnek a pálya bejáratához. A belépők számát pedig szigorúan ellenőrizni fogják, és ha 200 ember ingyen bemegy a meccsre, akkor 200 olyan személytől veszi el a lehetőséget, aki jegyet venne.
Sokan visszaéltek azzal is, hogy a bérleteken nem szerepelt a tulajdonos fényképe. Egy ilyennel nem egy személy ment be, hanem jóval többen. Ennek is véget fognak vetni. Lesz bérlet, de fényképes, és azzal csak egy erre kijelölt bejáraton lehet majd belépni. Hogy ne legyenek viták, mostantól a vezetőség és a menedzser is megvásárolja a 10 lejes jegyet minden mérkőzésre. Ezt pedig mindenki mástól is elvárják. A nézők a hazai mérkőzések jegyének megvásárlásával jelezzék: fontos számukra a csapat.
Izland legyen a példa
A labdarúgó Európa-bajnokságon mindenki láthatta Izland válogatottját. Nagyon sok a hasonlóság köztük és a Progym között. Kicsik vagyunk, sokkal kisebbek a lehetőségeink mint másoknak, kevesebb nálunk a nagy tehetség, amiből válogatni lehet, de a szívünk visz előre. A mi csapatunk sem „profi”, pincérek, kőfaragók, ácsok és más munkából élők játszanak piros-fehérben, a munka mellett jégkorongoznak. De ahogy az izlandi közösség szurkolt a csapatáért, úgy ez nekünk is példa kell legyen. Ha mindenki, akinek fontos a csapat, hozzáteszi a magáét a lehetőségei szerint, akár csak azzal, hogy eljön a meccsre és jegyet vesz, már nagyot léphetünk előre.
Egy győzelemre van a döntőbe jutástól a Csíkszeredai Sportklub a román felnőtt jégkorongbajnokságban. A három nyert mérkőzésig tartó sorozatban a csíkiak hazai pályán kétszer legyőzték a Progymet. A sorozat szombat este Gyergyószentmiklóson folytatódik.
Két harmad után még a vendég Gyergyószentmiklósi Progym vezetett szerdán este a Csíkszeredai Sportklub ellen a Vákár Lajos Műjégpályán a román felnőtt jégkorongbajnokság elődöntőjében. A harmadik játékrészben aztán feltámadt a csíki gárda.
Hazai győzelemmel kezdődött a román felnőtt jégkorongbajnokság székelyföldi elődöntője. A három nyert mérkőzésig tartó sorozat első mérkőzésén a Csíkszeredai Sportklub kedden este hazai pályán 6–2-re legyőzte a Gyergyószentmiklósi Progymet.
Négy vidéki csapat vehet részt a kedden este kezdődő és az egyik csapat harmadik győzelméig tartó román jégkorongbajnoki elődöntőben. Az már biztos, hogy egy Hargita megyei együttes ott lesz a fináléban.
Gál Sándor edző tanítványai, a Csíkszeredai ISK csapata nyerte az U20-as korosztályú román jégkorong-bajnokság döntőjét.
Győzelemmel hangolt az elődöntőre a Gyergyószentmiklósi Progym a román jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó meccsén. A piros-fehérek a sereghajtót vasárnap is simán megverték.
Kétgólos hátrányból állt fel a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő Galaci Dunărea, és megszerezte mindhárom pontot a Csíkszeredai Sportklub vendégeként. A Gyergyószentmiklósi Progym kiütéssel nyert a Sportul Studențesc ellen.
Véget ér a román felnőtt jégkorongbajnokság alapszakasza, szombaton és vasárnap lejátsszák az utolsó négy mérkőzést. A Csíkszeredai Sportklub a Galaci Dunăreát fogadja, a Gyergyószentmiklósi Progym pedig a Sportul Studențesc együttesét.
Az izlandi Akureyriben hétfőn kezdődik a divízió 2/B jelű női jégkorong-világbajnokság, amelyen a Csíkszeredai Sportklub játékosaira épített romániai együttes is részt vesz.
Második meccsén is könnyedén nyert a Csíkszeredai Sportklub a Sportul Studențesc együttese ellen. Míg szombaton huszonhatszor találtak be a kék-fehérek a fővárosiak kapujába, vasárnap tizenöt gólt szereztek a csíkiak.
szóljon hozzá!