Fehérváron temetik Rajz Attilát

Székesfehérvár városa, a Fehérvár AV19 jégkorongegyesülete, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia, valamint a Magyar Jégkorong Szövetség saját halottjának tekinti a vasárnap 38 éves korában elhunyt Rajz Attilát.

2014. november 18., 19:022014. november 18., 19:02

2014. november 18., 19:142014. november 18., 19:14

A magyar válogatott jégkorongozó temetésére Székesfehérváron kerül majd sor. A Mol Liga hétfői és keddi mérkőzései gyászszünettel kezdődtek, míg Székesfehérváron, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok előtt gyertyagyújtással emlékeztek Rajz Attilára – áll a Magyar Jégkorong Szövetség közleményében.

A kiváló hokist november 16-án, vasárnap Dunaújvárosban érte a halál. A 38 éves csatár előbb lejátszott egy mérkőzést az ob II-ben, amelyen két gólt is ütött, majd fáradtságra hivatkozva nem öltött szerelést a nap második találkozóján. A helyszínen tartózkodók elmondták, hogy a zuhanyzás után a játékos kiment csapata cserepadjához, ott pedig a második harmad utolsó percében hirtelen összeesett. A mentősök öt perc alatt a helyszínre érkeztek, ám nem tudták megmenteni életét.

Rajz Attila 1976. március 16-án született Csíkszeredában. Az 1980-as években a Csíkszeredai ISK kölyök és ifjúsági csapatának játékosa volt, pályafutását sorrendben Mezey Imre, Györgypál Tamás és Janovits Endre edzők egyengették. Az 1980-as évek végén kitelepedett Magyarországra, testvérével, a kapus Rajz Tamással együtt igazolt az Alba Volánhoz. A Volánnal nyolc magyar bajnoki címet szerzett, két ifjúsági, egy U20-as és három felnőtt világbajnokságon viselte a magyar válogatott mezét.

Emlékezetes marad 2000 tavasza, amikor a román bajnoki rájátszásra – Salamon Jenővel, Csibi Józseffel, Sándor Szilárddal és Dobos Tamással együtt – visszaigazolt szülővárosába, és bajnokságot nyert a Csíkszeredai Sportklubbal.

A Csíkszeredai Sportklub ezúton is részvétét fejezi ki a családnak és a hozzátartozóknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei