Fotó: Gergely Imre
Szeptember 9-től, hétfőtől jég várta a jégkorongozókat a gyergyószentmiklósi műjégpályán. A fagyasztás 5-én, csütörtökön indult be, hétfőn pedig már az összes utánpótláscsapat, a felnőtt, valamint egy amatőr csapat is edzeni tudott ott.
2013. szeptember 09., 20:412013. szeptember 09., 20:41
2013. szeptember 09., 20:422013. szeptember 09., 20:42
A Progym menedzsere, Szakács Zsolt lapunknak elmondta, egységes vezetőségi döntés volt a szeptember 9-i dátum. „Ez volt a vezetőség döntése, hogy szeptember 9-től legyen jég a pályán. Minden korosztálynak edzése volt hétfőn, sőt még egy amatőr csapat is ütötte a korongot a műjégpályán” – fejtette ki.
A korábbi években többször volt rá példa, hogy a Bukaresti Steaua, valamint a Galaci Dunărea is Gyergyóban készült, Szakács elmondta, erre idén is van lehetőség. „Ha szeretnének jönni, mi nyitottak vagyunk erre, és a lehetőségek is adottak” – mondta a menedzser.
Jég már van, azonban a román felnőtt jégkorongbajnokság szezonkezdete – ameddig nem rendeződnek a problémák a Román Jégkorong Szövetség (FRHG) háza táján – biztosan váratni fog magára.
Az első szabadkorcsolyázásra szeptember 21–22-én, szombaton, illetve vasárnap kerül sor.
A jégpálya és a Gyergyószentmiklósi Progym vezetősége néhány nappal ezelőtt még azon az állásponton volt, hogy a román jégkorong bajnoki kiírás bizonytalansága miatt nem indítják be egyelőre a jégkészítő berendezést a létesítményben.
szóljon hozzá!