HIRDETÉS

Elmaradt a kézdivásárhelyiek meglepetése

Pál Gábor 2016. április 30., 10:35 utolsó módosítás: 2016. április 30., 10:48

Nem adta könnyen a bőrét a Kézdivásárhelyi KSE a teremlabdarúgó 1. Liga negyeddöntőjének második mérkőzésén.

Fotó: Sánta Imre

Déván vendégszerepelt a háromszéki együttes. Mivel az első meccsét hazai pályán 7–2-re kikapta, pénteken győznie kellett volna az Autobergamo otthonában, hogy versenyben maradhasson. Így is kezdődött a mérkőzés, a 7. percben Javier Saldise megszerezte a vezető gólt: egy szabadrúgásnál Igor Torres előkészítette a játékszert, Saldise pedig 12 méterről a léc alá bombázta (0–1). Három perccel később érkezett a válasz, Chavez kapus a félkörön belül buktatta Pînzarut, Cristian Matei pedig értékesítette a büntetőt (1–1).

Már a 12. percben összegyűlt a KSE hatodik szabálytalansága, amiért C. Matei tízméterest lőhetett, de Chavez ezt hárította. Még szünet előtt sikerült fordítani a hazaiaknak, Obadă passzát Tacot továbbította a hálóba (2–1).

A pihenőt követően sokáig tartotta az eredményt a kézdivásárhelyi együttes, sőt vissza is vehették volna a vezetést, ha kihasználják helyzeteiket. A 34. percben nagy érvágást kellett elszenvednie a KSE-nek, Saldise piros lapot kapott amiért visszarúgott Mateinek egy szabálytalanságnál.

Emberelőnyét kihasználva két gólra növelte a különbséget az Autobergamo (3–1). Még ebből is faragott a kézdivásárhelyi csapat, Gáll lövésébe rosszul ért bele az előző két gól szerzője, Tacot, a megpattanó labda a dévaiak kapujában landolt (3–2). A 37. percben Tacot beállította a 4–2-s végeredményt, amivel a Hunyad megyei csapat továbbjutott, a KSE pedig kiesett.

Déva csapatának meg kell ismételnie a tavalyi elődöntőt, ugyanis ismét a Marosvásárhelyi City’us vár rá. A múlt szezonban az Autobergamo nem bírt ellenfelével.

Teremlabdarúgás, 1. Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés, Déva, 200 néző:
Dévai Autobergamo–Kézdivásárhelyi KSE 4–2 (2–1)
Gólszerők: C. Matei (10., büntetőből), Tacot (17., 35., 37.), illetve Saldise (7.), Tacot (36., öngól).
Déva: Filimon – C. Matei, Moţ, Ignat, Pânzaru. Cserék: Mánya, Obadă, Cataramă, Tacot. Edző: Florin Ignat.
Kézdi: Chavez – Gazda, Gáll, Căşineanu, Anador. Cserék: Igor Torres, Sala, Gajdo, Lutumba, Saldise, Andoni. Edző: David Madrid Sanchez.
Piros lap: Saldise (34., KSE).
Vezették: Liviu Chiţa (Piteşti) és Ovidiu Curta (Marosvásárhely).
Továbbjutott az Autobergamo.

A negyeddöntők további párharcai:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Galaci United 0–3 (0–0), a második mérkőzés május 3-án, szerdán 18 órakor kezdődik.
Temesvári Informatica–Jászvásári CSMS 7–1 (3–0), a 2. mérkőzésen 10–2 (6–0), az 1. mérkőzésen 3–4. Összesítésben 2–1, továbbjutott az Informatica.
Marosvásárhelyi City’us–Dunărea Călărași 10–3 (3–3), az 1. mérkőzésen 9–2. Továbbjutott a City\'us.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS