Az ukrán Olekszandr Golovás nyerte az idei Székelyföld Kerékpáros Körverseny első szakaszát. A Kolls kerekese Csíkszentkirály határában szökött el az élmezőnytől, és nyolc másodperc előnnyel ért célba Csíkszereda központjában.
2014. augusztus 07., 20:282014. augusztus 07., 20:28
2014. augusztus 07., 21:152014. augusztus 07., 21:15
A tervezett 19-nél eggyel kevesebb, 18 csapat vesz részt a viadalon, összesen 118 sportoló kezdte meg a 8. Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt. A karaván első nap Csíkszeredából indult, majd számos alcsíki településen áthaladva, a Tusnádi-szoroson át érkezett meg Háromszékre.
Sepsiszentgyörgy központján áthaladva Kovászna város felé kerekeztek, innen Kézdivásárhely érintésével a Kászonokon át, a Nyerges-tetőt megmászva érkeztek vissza a Csíki-medencébe.
Három sprint és egy hegyi kapaszkodó szerepelt az első napi programban: Tusnádfürdőre az ukrán Andrij Vasziljuk, Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre pedig a román Eduard Grosu ért be elsőnek. Felső-Háromszéken történt a nap egyik legcsúnyább balesete is: a román válogatott Daniel Cristát egy, a mezőnybe bekeveredett személygépkocsi tükrével elsodorta. A kerékpáros szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de feladásra kényszerült.
A Nyerges-tetői kapaszkodást a Csíkszeredai Tusnád Cycling Team venezuelai idegenlégiósa, Giannini Anaya nyerte meg. Alcsíkon az élboly keményen hajrázott, közülük szökött meg Csíkszentkirály előtt Olekszandr Golovás, és annak ellenére, hogy a többiek megpróbálták őt utolérni, az ukrán nyolc másodperces előnnyel ért célba. Golovást egy 17 fős üldözőboly követte a célvonalnál, hátrányuk 8 másodperces volt a győztessel szemben. Ennek a bolynak tagja volt a Tusnád Cycling Team három tagja is, akik közül a románná honosított Oleg Berdos második lett.
Az első nap után az összetettben Golovás vezet, és ő viseli a mai, második szakaszon a narancssárga-fekete pöttyös, Ing Service feliratos mezt. A pontversenyt is az ukrán vezeti, így a második helyezett Oleg Berdoson láthatjuk a piros-fekete Székelyföld feliratú megkülönböztető mezt. A sárga, legjobb hegyimenőnek járó, Csíkszereda feliratú mezt Gianinni Anaya érdemelte ki, így a Tusnad Cycling Team kerekesei közül ketten is megkülönböztető mezben tekernek a második napon. A legjobb U23-as versenyző az argentin válogatott Gaday Lucas, ő a fehér színű, Amigo&Intercost feliratú mezt viselheti.
Eredmény, 1. szakasz (180 km, Csíkszereda – Tusnádfürdő – Sepsiszentgyörgy – Kovásznaváros – Kézdivásárhely – Nyergestető – Csíkszereda): 1. Olekszandr Golovás (ukrán, Kolls) 4 óra 12:12 perc, 2. Oleg Berdos (romániai, Csíkszeredai Tusnád Cycling Team) 8 másodperc hátrány, 3. Yusuke Hatanaka (japán, Shimano) 8 mp. h., 4. Laureano Rosas (argentin, Argentína válogatottja) 8 mp. h., 5. Andrij Vasziljuk (ukrán, Kolls) 8 mp. h., 6. Lucas Gaday (argentin, Argentína válogatottja) 8 mp. h., (...) 9. Aleksandr Braico (moldovai, TCT) 8 mp. h., (...) 17. Giannini Anaya (venezuelai, TCT) 8 mp. h., (...) 48. Vladimir Lopez (kolumbiai, TCT) 3:36 p. h., (...) 68. Novák Károly Eduárd (romániai, TCT) 3:36 p. h., (...) 86. Sebestyén Szabolcs (romániai, TCT) 8:30 p. h. Jose Manuel Gutierrez (spanyol, TCT) sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Az első szakaszt 108-an fejezték be.
A további műsor
Íme, a székely körverseny mai és holnapi útvonala, zárójelben a tervezett áthaladási időpontok, ha a karaván 40 km/órás sebességgel halad).
2. szakasz/ 192 km (péntek, augusztus 8.): Nyárádszereda (11.00) – Jobbágyfalva (11.04 – Csíkfalva (11.06) – Nyárádszentmárton (11.08) – Deményháza (11.21) – Nyárádszentmárton (11.27) – Nyárádremete (11.30) – Szakadát (11.44) – Szováta (11.49) – Parajd (12.07) – Bucsin-tető (12.40) – Borzont (13.04) – Gyergyóalfalu (13.12) – Gyergyószentmiklós (13.22) – Tekerőpatak (13.30) – Kilyénfalva (13.34) Gyergyóújfalu (13.36) – Libán-tető (13.49) – Zeteváralja (14.28) – Zetelaka (14.39) – Fenyéd (14.48) – Máréfalva (14.54) – Cekend-tető (15.05) – Homoródfürdő (15.10) – Kápolnásfalu (15.15) – Szentegyháza (15.18) – Tolvajos-tető (15.37) – Hargitafürdő (15.46).
3/A szakasz/ 7 km egyéni időfutam (szombat, augusztus 9.): Tolvajos-tető – Hargitafürdő (a verseny 10 órakor kezdődik).
3/B szakasz/ 112 km (szombat, augusztus 9.): Csíkszereda (17.00) – Csicsó (17.08) – Madéfalva (17.12) – Csíkrákos (17.16) – Vacsárcsi (17.21) – Csíkszentmihály (17.25) – Szépvíz (17.30) – Csíkszentmiklós (17.32) – Csíkszereda (17.44) + 17 kör Csíkszereda utcáin a következő útvonalon: Szabadság tér – Temesvári sugárút – Kőrösi Csoma Sándor utca – Szentlélek utca – Müller László utca – Tudor Vladimirescu utca – Miron Cristea utca – Testvériség sugárút – Hunyadi János utca – Szék útja – Márton Áron utca – Decemberi forradalom utca – Temesvári sugárút – Szabadság tér (19.47).
Ahol a karaván áthalad, ott útlezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani. A szervezők gyors és fontos információkat tesznek fel folyamatosan a körverseny facebook-oldalára is (https://www.facebook.com/CyclingTourOfSzeklerland).
szóljon hozzá!