Bálint Zsombor
2010. január 22., 14:572010. január 22., 14:57
2010. január 22., 16:382010. január 22., 16:38
Fotó: Boda L. Gergely
Hogy az erdélyi magyarok – bár ezt éppen a saját közösségükön belül tudják nagyon sokan nehezen feldolgozni – a romániai sportélet szerves részét képezik, nem újdonság. Az sem rendkívüli, hogy a téli játékokon a román színekben szereplő székelyföldiek az átlagnál magasabb számban vannak jelen (ezúttal öten), hiszen közismert, hogy a téli sportágaknak nagy hagyománya van a vidéken. S az erdélyi magyar sportolók mindannyiszor méltósággal viselték aktuális hazájuk színeit, (sport)emberi méltóságuk ugyanis így kívánta. Gondoljunk csak Bölöni Lászlóra, aki a futballtörténelem első román sikerét aratta edzőként Magyarország válogatottja fölött, mert tette becsületesen a dolgát, amelyet éppen tennie kellett.
A Románia számára a sporttörténelem során dicsőséget szállító magyar nemzetiségű sportolók szinte összeszámlálhatatlanok, nekik soha nem volt kérdés, ha pályára léptek, hogy győzni akarnak, lojalitásukat az évek során mégis nagyon sokszor vonták kétségbe. Szinte valamennyien tudunk olyan történeteket, hogy két hasonló képességű sportoló közül szinte mindig a magyar maradt alul a válogatás során, s egy-egy vereség esetén mindig akadtak olyan hangok, akik e mögött szándékosságot sejtettek. Ezt a gyanakvást jelentősen táplálta az utóbbi években felerősödött tendencia, amely a kisebbségi nemzeti öntudatot kizárólag Magyarországgal képes összefüggésbe hozni, a sport terén is.
Ilyen körülmények között pedig az, hogy a piros-sárga-kék trikolórt egy csíkszeredai székely kislány mutatja meg Kanadának és az egész világnak, több mint annak az egyszerű premierje, hogy magyar nemzetiségű sportolót neveztek ki Románia olimpiai zászlóvivőjének. Jelzés ide, meg oda. Minden szélsőségnek – a határon innen és túl.
Mert Évának nincs más választanivalója, mint méltósággal bevonulni azzal a zászlóval a British Columbia Place sátorteteje alá, aztán pedig a sípályán és lőtéren tudása legjavát nyújtva megmutassa, hogy mire képes egy közülünk való lány. Hogy büszkévé tegyen minket, székelyeket.
Kozán István
„Nem igaz, Csaba, ne vezesd félre az embereket” – így fogalmazva lépett váratlanul elődje telefonjának kamerája elé Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Kozán István
Mielőtt a fáradt politikusainkat elengednénk a nyári pihenőszabadságaikra, egy dolgot tisztázzunk: 2026 első fele pont arra volt jó, hogy ismét szembesüljünk a ténnyel. Azzal, hogy újra mi, kisemberek jártunk rosszul.
Kozán István
Szánalommal nézem a politikusainkat, ahogy az egyik jókedvre buzdít, a másik a szilveszteri bakijait mutogatja vihorászva, a harmadik a hóréteg vastagságára büszke. Egyiktől sem hallom azt mondani, hogy „emberek, bocsánatot kérek az adóemelésekért”.
Kozán István
Borboly Csaba már a vizsgálat befejezése előtt megtalálta a hibást: a sajtót. Egy dolgot viszont elhallgat a politikus: a média mellett ő sem kérdőjelezte meg a csobotfalvi tragikus pásztorbalesettel kapcsolatos hivatalos rendőrségi információkat.
Kozán István
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
Kozán István
Tisztázzuk a legelején: a Sepsi OSK kiesése után a román sportsajtónak úgy kellett a titokzatos, egyetlen porcikájában sem román FK Csíkszereda a Superligába, mint egy falat kenyér. De mi, romániai magyarok hol vagyunk ebben a sokismeretlenes egyenletben?
Kozán István
Megyeitanács-elnökként gyöngyözte ki magából Biró Barna Botond a parajdi betonhiány hallatán, hogy az érintett „cégnek nincs mit keresnie Parajdon, szakmai arrogancia jellemzi őket”, meg egyébként is „Mars!”. Ennél azért többet várunk.
szóljon hozzá!