Pletykapad szülte történetek

Rozoga hokedlik, háttámlás székek, sőt még zsámolyok is sorakoznak a tömbház főbejárata előtti részen. Szépen egymás mellé tologatva, hogy napsütés közben a nyugdíjas korba ért hölgyek csendben meg tudják beszélni az aznapi Szerelmes álmodozók vagy Vad angyal epizódjának újabb szédítő csavarjait. Az Európai Parlament plenáris üléseit is túlszárnyaló vitafórum során szegény Milagros Esposito-Di Carlo de Miranda életének minden mozzanata apró cafatokra szedődik, miközben alternatív forgatókönyvek tucatjai látnak napvilágot. Az arra járók ilyenkor csak mosolyognak magukban, nem is gondolván, hogy a teljes átéléssel követett dél-amerikai karakterek miatt olyan torz pletykák látnak napvilágot, amilyeneket legvadabb rémálmában sem gondolna az egyszerű, szappanopera-mentessége miatt sótlan életet élőnek titulált halandó.

Mert a kisvárosi, tömbházi élet is maga az ármányok uralta kuszaság – melynek minden részletét ismerni vélik a nagy, csipkés kalapok alatt friss bodzalevet szürcsölgetők. Csakhogy hatvan lakrész családjainak, fiatal párjainak és egyedülállóinak hétköznapjai akkora folyamatosan feldolgozandó információmennyiséget jelentenek, amivel az élet derekán túljutott agytekervények már képtelenek megbirkózni – és így jön létre egy hatalmas massza, amiben minden összefügg mindennel. Két valóság létezik: a tényleges és a pletykapadé. Utóbbiban teljes lelki nyugalommal boronálnak össze két, egymást látásból is alig ismerő szomszédot, akiknek valószínűleg fogalmuk sincs róla, hogy mihamarabb össze kell házasodniuk, mivel már úton van a közös gyerek. A számlákkal elmaradó fiatalok pedig „kábítódrogra” költik a szerencsejátékon nyert pénzüket – és az már csak a hab a tortán, hogy valakinek azért lett múlt hónaphoz képest két köbméterrel több melegvíz-fogyasztása, mert egy bizonyos szektába állva azt kapta feladatul, hogy kukázó cigányokat fürdessen. Számomra az volt a legjobb, amikor érkezésemkor elcsitult az ülőalkalmatosságokról figyelő tömeg, előtte azonban elkaptam egy „csendesebben, jön az újságíró, vele vigyázni kell” mondatfoszlányt. Amint a fenti sorok is mutatják, valóban érdemes vigyázni.