Nyissunk vitát egy húszéves csíki fiatalember véleményéről

Levelet kaptunk. Elektronikus levelet, vagyis e-mailt egy 20 éves csíkszeredai egyetemistától, aki nem idehaza tanul. A fiatalembert az késztette néhány sor képernyőre vetésére, hogy rendkívüli módon zavarja őt néhány hozzászólás stílusa, amelyet a Székelyhon.ro-n olvasott. Egészen pontosan az ezen hozzászólásokból sugárzó intolerancia, kultúrátlanság, gyűlölet, idegenellenesség. Ahogy ifjú levélírónk fogalmaz: a hozzászólások egy része szitkozódásból, beszólogatásokból, magyarkodásból és románozásból áll. Felteszi nekünk a kérdést: vajon ennyire fontos lenne számunkra „az a pár iskolázatlan paraszt véleménye és helytelen pár soros irománya”?

Az egyetemista fiatalember felajánlotta nekünk, hogy ha érdekel bennünket egy „fiatal külső szemlélő” véleménye, akkor e-mailen szívesen megvitatná ezt valamelyik kollégánkkal.

Levélírónk utólagos engedelmével én ezt a vitát most megnyitom, mégpedig a széles nyilvánosság előtt, a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro hasábjain. Néhány gondolatot ezzel kapcsolatban pedig ezen alkalommal meg is osztok levélírónkkal és olvasóinkkal egyaránt.

Mindenekelőtt leszögezném, hogy a fiatalember által jelzett visszás jelenségek igencsak zavarnak engem is. Én is azt az elvet vallom, hogy egy társadalom toleranciára, a másság tiszteletére való készsége bizony az adott közösség fejlettségi szintjét tükrözi. Gondolom, azt nem kell bizonygatnom, hogy minél fejlettebb egy társadalom, annál kellemesebb benne élni. Annál kevésbé zavarjuk a másikat, annál inkább tekintettel vagyunk embertársainkra különböző cselekedeteink végrehajtásakor. Például ugye nem kellene autónkat a járdára parkoljuk, s nem csak azért, mert tilos, hanem mert magunktól eszünkbe jut, hogy a járdán a gyalogosoknak, babakocsiknak kell közlekedniük. A toleranciával együtt jár az, hogy nem fogunk csak azért szúrós szemmel nézni valakire, mert más nyelvet beszél, másképp öltözködik vagy más a bőrszíne.

Igencsak dicséretes, hogy egy mai csíki fiatal tud így gondolkodni, ilyen széles tud lenni a látóköre, sőt, véleménye van ezekről a dolgokról, és ezt szóvá is teszi. Van azonban egy-két gondolat ebben a bizonyos levélben, ami szöget ütött a fejembe.

Azt írja ugyanis a fiatalember, hogy „ugye ismerjük a román-magyar ellentét múltját és jelenét”, s hogy Székelyföldet „a romángyűlölet jellemzi”, ami szerinte „egy bizonyos iskolázottsági szint eredménye is”. A levélírót zavarja, hogy egy „ilyen nézettségű hírportál, mint a Székelyhon, ki van békülve” ezzel. „Miért nem próbálja meg a Székelyhon nem csak a székelység megőrzésének elvét, hanem a román államba való integrációt is képviselni? Véleményem szerint egy ilyen nézettségű hírportálnak érdeke, hogy a célcsoportot, akinek ír, valamilyen szinten kulturálja. (...) Miért nem vállal szerepet a Székelyhon a székelyek kulturálódásában, és egy helyes székely szemléletmód kialakításában?”

Most nem akarom a vitát mindjárt eldönteni, de azért látni kell, hogy a levélírónk által feltett kérdések tartalmaznak néhány olyan állítást is, amelyekről én már vitatkoznék. Kezdjük mindjárt ezzel: a székelységnek a román államba való „beintegrálása” vajon nem áll éppen szöges ellentétben a „székelység megőrzésével”? Mert bizony sokan vagyunk olyanok idehaza, akik azt mondjuk, hogy de bizony igen. Mert mit jelenthet ez a beintegrálódás? Vajon azt-e, ahogy egyes román polgártársaink szoktak jellemezni bennünket, amikor például „magyar nemzetiségu románok”-ként írnak le bennünket? Olyankor ki az intoleráns, amikor például az ország alkotmányában nem veszik figyelembe egy milliós közösség nemzeti identitását?

Olyan „beintegrálódást” én semmiképpen nem szeretnék, ami a nemzeti identitás, a nyelv elvesztésével jár, s majdan csupán egy kulturális sajátosság volna székelynek lenni az egyébként egységes román nemzet kebelén belül. Nem kell az a tolerancia, amely megőrzi a székely kaput és a kürtőskalácsot, mint népi és gasztronómiai kuriózumot, de a portákon belül már szinte mindenhol románul szólnak egymáshoz a családtagok, ahogy erre épp elég fájó példát láthatunk napjaink Csángóföldjén.

Az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy egy 20 éves mai csíki fiatal, egy készülő értelmiségi úgy vélekedik, ahogy. Ki mit gondol erről? Vitassuk meg, beszéljük meg. Várom a véleményeket a itt a Székelyhon.ro-n, jelen cikk hozzászólásaiban, e-mailben, SMS-ben, hagyományos postán, bárhogy. A vita állásáról pedig időközönként itt és a Csíki Hírlapban is beszámolok.