Még egy idézet

Véget értek a középiskolai kicsengetések, ismét több száz fiatal indult neki a „nagybetűs életnek”, amit annyiszor emlegettek már nekik ebben az időszakban, hogy legalább a saját gyerekük ballagásáig bizonyára nem akarnak erről többet hallani. Idén is sok közhelyet elpufogtattak a ballagási ünnepségeken, a nagybetűs élet mellett volt szó kikötőkről, vitorlákról, az életet hasonlították viharos tengerhez, elmondták róla, hogy kemény és könyörtelen. Megfenyegették a fiatalokat az érettségin kívül azzal is, hogy most aztán rájuk zúdul a felelősség, eltűnnek mögülük a mentsvárak, egyedül kell megálljanak a világban és megtalálják útjukat az élet szövevényében. Fejükre olvasták, hogy most aztán nincs több csintalankodás, és figyelmeztették őket, hogy a tanultakat nem ám csak úgy elfelejtjük, hanem kamatoztatni kell azokat a közösség javára. Az egyik ballagáson eljátszottam a gondolattal, milyen lenne a kipirult, hol könnyező, hol mosolygó végzősökkel kérdőívet kitöltetni a végén arról, hogy a nekik címzett sok bölcsességből mit jegyeztek meg. Meg lehetne ezt kérdezni a virágcsokrot szorongató, többnyire izgatott, meghatott anyáktól és apáktól, a friss felnőttségüket iszonyú magas cipősarkokon imbolyogtató barátnőktől, a lányok lábát hol nyíltan, hol leplezve bámuló, amúgy unatkozó fiúktól vagy a felhajtástól felpörgött, fékezhetetlen gyerekektől is, akik az első félórában garantáltan összekenik ünneplő ruhájukat.

Ahogy az előző években, idén is volt magasztos, szép, megható és meghitt, lapos, politikus és gyengén szervezett ballagási ünnepség is. Volt olyan, hogy alig akartak beengedni az iskolába, ahonnan tudósítani szerettem volna, és ugyanott előfordult, hogy a nyitott iskolaablakban, ahol jegyzeteltem, a nyakamra könyökölve fotózták ballagó hozzátartozójukat a rokonok. A polgármester beszédéről rögzített hangfelvételemen a „Nem néz ide a leányka” vagy „Piros a szeme, sírt biztos”, illetve a „Nézz fel ide, mert fotózlak, csináljak egy jó képet” mondatok elnyomják az elöljáró hangját, egy másik helyszín kapcsán viszont azt sajnálom, hogy nem készítettem hangfelvételt a búcsúztatást jópofa slam poetryben megfogalmazó diákról.

Annyi beszéd végighallgatása és dokumentálása után úgy érzem, már nekem is jogom van üzenetet megfogalmazni az elballagottaknak. Tóth Árpád szavait küldöm nekik: „Fény vagy te is, lobogj hát, / Melegíts és égess, /  Hinned kell, hogy a világ / Teveled is ékes.”