Újabb ősbemutató a Tomcsa Sándor Színháznál

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A mindenkori néző elvárásaira apelláló, jó értelemben vett kísérlet a Tomcsa Sándor Színház társulata által színre vitt A lovasok című produkció. Adorján Viktor színműve Hatházi András színész-rendező át- vagy továbbértelmezésében önálló életre kel, a csütörtök estére műsorra tűzött ősbemutató „szellemi és érzelmi kaland”.

Kovács Eszter

2013. szeptember 30., 19:452013. szeptember 30., 19:45

2013. szeptember 30., 20:402013. szeptember 30., 20:40

A 2011-ben kiírt Drámázat nyertes színműve Adorján Viktor A lovasok című alkotása volt, bár a szöveg korábban, 2003–2004-ben született – az Onassis Fundation nemzetközi drámapályázatra íródott –, ez idáig sem színpadon, sem nyomtatásban nem került nyilvánosság elé. A Tomcsa Sándor Színház tehát kettős hiányt pótol: a darab ősbemutatóját október 3-án, csütörtökön este 7-től tartják, október 15-én pedig a szöveget tartalmazó kiadványt mutatják be a DráMA kortárs színházi találkozó égisze alatt. „A kiírás célja volt új lehetőségeket, új előadásokat találni társulatunk számára, tehát szűk két évvel az eredményhirdetés után éltünk az ősbemutató jogával” – mondta el az esemény apropóján Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Az udvarhelyi felkérésnek eleget téve a darabot Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, rendezője viszi színre. „A produkció amolyan kísérlet, s bár van e mögött elmélet, rendezői elképzelés, többet nem is árulnék el róla, hisz jobb szeretném, ha a nézőkben állna össze a kép” – magyarázta a rendező.

A lovasok tehát kísérlet: mivel az előadás nem az alapjául szolgáló irodalmi mű szócsöve, önálló életre kel, önmagában – a szövegtől függetlenül is – értékes alkotássá válik. Nem kell viszont megriadni – hangsúlyozta Hatházi András –, hisz nem öncélú, eszement kísérletezés ez. „ Igyekeztem olyan előadást létrehozni, amely a mindenkori néző elvárásaira apellál. Néha kicsit ki kell mozdulni – így a színházba is kimozdulunk a tévé elől –, szellemileg és érzelmileg el kell kalandoznunk magunktól. A lovasok ilyen értelemben kísérlet” – tette hozzá.

A hathetes próbafolyamat egyébként más szempontból is jó alkalomnak bizonyult, mint Csurulya Csongor, a színház művészeti vezetője elmondta: „Hatházi András szakmáját tekintve színházpedagógus is, így a próbák során lehetőség volt másfajta szemléletmódok bemutatására is. Kellenek az ilyen jellegű támpontok, hisz a társulat így tud fejlődni” – fejtette ki.

Az ősbemutató mellesleg az udvarhelyi társulat legújabb tagjának, Nagy Csongor színésznek az első bemutatkozása is: „érdekes rendezői elgondolás fedi fel az általa játszott figurát” – fogalmazott igen ködösen Csurulya Csongor. A díszletet és a jelmezeket Carmencita Brojboiu m. v. tervezte, az előadás során vetítendő videóanyagot pedig Csibi László m. v. készítette.
„Az ősbemutatón nem, viszont október 15-én Székelyudvarhelyen lesz a szerző, Adorján Viktor is, hisz a DráMA részeként ekkor tartjuk annak a kötetnek a bemutatóját, amely egyebek közt A lovasokat is tartalmazza majd” – árulta el Nagy Pál színházigazgató.

Az előadás a csütörtöki bemutatót követően október 4-én, pénteken este 7 órától is megtekinthető lesz. Az ősbemutatóra a Tomcsa Sándor-, a másnapi előadásra pedig a Nyírő József-bérletek érvényesek, jegyeket a színház jegypénztáránál lehet váltani hétköznapokon 11 és 17 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei