Fotó: Barabás Ákos
A Pletyka című előadással és egy új darab próbáival indul az év a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. A társulat jelenleg Hatházi András rendező vezetésével Toepler Zoltán és Garaczi László Brahms és a macskák című szövegén dolgozik.
2016. január 08., 16:322016. január 08., 16:32
Hatházi András meghívott rendezővel a héten kezdte el a társulat a Toepler Zoltán és Garaczi László Brahms és a macskák című szövegéből készülő új bemutató próbafolyamatát. Az előadást március 3-án tekinthetik meg az érdeklődők.
Garaczi László író színházi munkái nem ismeretlenek az udvarhelyi színházlátogatók számára, hiszen a Csodálatos vadállatok, a Plazma, valamint az Ovibrader című alkotásait felolvasó-kocsmaszínházi előadások formájában tekinthették meg a nézők az elmúlt évadokban. Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője szerint csupán véletlen, hogy ismét Garaczi László írását dolgozzák fel. Mint elmondta, fontos volt, hogy kortárs magyar szerző drámáját vigyék színre, amelyet a következő dráMA kortárs színházi találkozón is bemutathatnak.
Az előadásban újból fellép Bekő Fóri Zenkő – ő szülési szabadságát töltötte, ezért nem láthatta a közönség az elmúlt hónapokban. Egyébként még nem sikerült új tagokkal bővíteni a társulatot, hiszen az évad közepén ez ritkán lehetséges, de szándékoznak új színészeket hívni.
Ami a januári műsort illeti, az évet a Lendvai Zoltán rendezte bohózattal kezdi a színház, ugyanakkor a hónapban több alkalommal is megtekinthető az idei évad bábelőadása, Az égig érő fa, Nagy Regina rendezésében. Részletes program itt.
szóljon hozzá!