Szovátai „termés” a Stúdió előcsarnokában

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Július elején tíz erdélyi képzőművészeti líceumot végző diák vett részt a MADISZ szovátai alkotótáborában. Az egyhetes táborban született munkákból hétfőn nyílt kiállítás a Stúdió Színház előcsarnokában.

Szász Cs. Emese

2013. július 22., 16:232013. július 22., 16:23

2013. július 22., 16:432013. július 22., 16:43

Hétfőn délelőtt kerültek fel a Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokába az alkotótábor képei. Csizmadia Imola táborvezető alakította ki a tárlatot, s közben beavatott a képek születésének körülményeibe is. Elmondta, idén immár tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) ifjúsági képzőművészeti táborát. A rendezvény a 2010 szeptemberében elhunyt marosvásárhelyi képzőművész, egykori táborvezető, Irsai Zsolt nevét viseli 2011 óta.

A szovátai Maros Villa egy héten át adott otthont a marosvásárhelyi, nagyváradi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi képzőművészeti líceumot végző diákoknak. Csizmadia Imola szerint ez egyfajta jutalomkirándulásnak számít, ugyanis a résztvevők a Communitas Alapítvány, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap (NKA), valamint Maros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság (DJTS) jóvoltából egy hétig ingyen táborozhattak. „Egy olyan tábort kínáltunk a gyerekeknek, amelyben szórakozhatnak, tanulhatnak és természetesen alkothatnak is. Mindenki a maga területén. A programban szerepeltek Veress Elza Emőke, valamint Kozsik Ildikó képzőművészeti előadásai. Hagyomány, hogy elmegyünk műterem-látogatóba is, idén Kuti Dénes és Kuti Botond festőművészek szovátai műtermét kerestük fel, de persze fürdőzés, filmnézés és egyéb szabadidős programok is szórakoztatták a résztvevőket” – mondta el Csizmadia Imola.

Az alkotótábor terméséből idén is kiállítást nyitottak, a festmények, rajzok július 22-étől egy hónapig tekinthetők meg a Köteles utcai Stúdió Színház előcsarnokában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei