Sokadalom, vigadalom a Székely Támadt-várban – pénteken kezdődik a MES

•  Fotó: ifj. Farkas Antal

Fotó: ifj. Farkas Antal

Közel másfél évtized után sem látszik lankadni a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány munkatársainak lelkesedése: a szervezet idén, immár tizenegyedik alkalommal, megújult lendülettel és egyre bővülő programokkal rendezi meg a Míves Emberek Sokadalmát július 19–21. között a már hagyományossá vált helyszínen, a Székely Támadt-várban.

Kovács Eszter

2013. július 18., 16:432013. július 18., 16:43

2013. július 18., 17:012013. július 18., 17:01

Pénteken 13 óra 30 perckor gyülekezik a Sokadalom apraja-nagyja, kézművesek, népművészek, fúvósok, a szervezők és a részvevők a Márton Áron téren, ahonnan nagy csinnadratta kíséretében vonulnak át a várudvarra. Az ünnepélyes megnyitó részeként ezúttal is kiosztják az Artera-díjakat: az alapítvány kuratóriuma idén Molnár Ibolya és Takács Gizella népi hímzőket, szövőket, illetve a Polgár-Társ Alapítványt részesíti az elismerésben.

A három nap folyamán sorra kerülő rendezvényeknek, előadásoknak se szeri, se száma: pénteken székelyföldi viseletbemutató, borbemutató, rovásírás-előadás és nemzetközi rovásírásverseny, fotókiállítás-megnyitó és filmvetítés, középkori harci bemutató, székely vörös darabontok díszőrségváltása és néptáncelőadás is lesz, a napot pedig a Sebő együttes koncertje zárja a várudvari színpadon. Szombaton kerekasztal-beszélgetést tartanak a kézműves partnerekkel a várban lévő Régi Kávéházban, majd elkezdődik a Tájak és ízek elnevezésű főzőverseny: a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztési osztályának Átalvető programjával partnerségben tartandó zakuszkafőző versenyre hat csapat jelentkezett. A MES szervezői idén színes és változatos programokkal kecsegtetik a legkisebbeket is: lesz Budvár íjászverseny, Mesefalu, gyermektáncház, kézműves-foglalkozások, legendás játékok, valamint a rendezvény meghívottja Jimmy bohóc, illetve két póniló is. Szombaton este a Codex régizene-együttes koncertje zárja a napot.

Vasárnap legendabemutatók és diákcsoportok előadásai színesítik a kézművesvásárt, illetve ekkor lesz a részt vevő kézművesek és az Artera Alapítvány által meghirdetett fotópályázat díjazása is. A felhívásra beérkezett mintegy 25 fényképet a Kubanek László, Szabó Károly és Balázs Ferenc alkotta szakmai zsűri értékeli. Kora este a tavalyi Hencidától Boncidáig felnőtt mesemondó verseny győztese, Biró István mesél a hallgatóságnak, majd a székelyudvarhelyi származású Soós Emőke és Berta János Pajzán népmesék bábelőadására kerül sor a várudvari színpadon. A sokadalom zárókoncertje vasárnap 22 órakor kezdődik: fellépésüket követően István Ildikó és barátai hajnalig húzzák majd a talpalávalót a táncházban. A MES teljes ideje alatt 62 kézművessátorban összesen 35 mesterségbemutatót, kézműves-tevékenységet tartanak, valamint bemutatják portékájukat az udvarhelyszéki termelők is.

A Míves Emberek Sokadalmára való belépés felnőtteknek hat lejbe kerül (a belépőjegy értéke levásárolható), gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig ingyenes. A XIV. MES támogatója a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei