Mindenki megnyerhető, és mindenki örömökre vágyik

– Jó reggelt! Esetleg jó napot, művész úr!

– Jó reggelt, Budapesten most 8 óra 40 percet mutat az óra.

– Felfrissült ébredés után? Netán meg is borotválkozott? Azért kérdem, mert nem tudhatom, hogy mostanában borostát visel-e vagy „rendes” arcot „használ”, amikor a külvilág és a közönség felé fordul?

–  Éppen borostás vagyok. Ez egy olyan időszak. Későn jöttem haza az éjszaka, de úgy érzem, hogy kellőképpen magamhoz tértem.

– Honnan a műsor címe, amellyel most a Székelyföldön bemutatkozik? Karácsony Benő regénycímére utal, vagy szabadon választotta, és a hasonlóság csak véletlen?

– Nem tudom, honnan került most ide ez a cím. Talán a szervezők adták neki, felöltöztetve véle a turnét. A műsorom valós címe: Koltai Róbert zenés kabaréja. Évek óta járom az országot ezzel az estemmel, már voltam Erdélyben is, de hát az egy „másik” program volt mégis, mert én szeretem sajátos módon fenntartani a közönséggel való kapcsolatomat.

– Hány előadásnál tart pillanatnyilag?

– Nem tudom pontosan megmondani. Talán hétszáz, vagy valamivel több. Mindig más hangsúlyok vannak, ezért az is elmondható, hogy minden fellépésem egyedi. Nyilvánvaló, hogy az alapot a humor képezi, de mindig vannak benne lírai részek, versek és dalok is.

– Mikor utoljára járt Erdélyben?

– Legutóbb a Világszám című filmem forgatása kapcsán. Szatmárnémetiben, az ottani színház környékén forgattuk a felvételek jelentős részét. 2006. október 23-án egészen Bukarestig eljutottam aztán ezzel a filmemmel. Egy multiplex moziban vetítették, akkor a forradalom tiszteletére szerveztek ott nekünk egy ünnepséget és fogadást. Visszafelé jövet felléptem Csíkszeredában. Marosvásárhelyen is vendégszerepeltem, ott egy éjfélkor kezdődő kabaréestem volt. A József Attila Színház vendégszerepelt a Kilencen, mint a gonoszak című darabbal, de az volt a kérés, hogy utána nekem fel kell lépnem. Félig ugyanaz a közönség, kiegészülve új emberekkel is, azt szerette volna, hogy a darab után engem láthasson. Ennek nem lehetett ellenállni. Úgy hajnali kettőig voltam akkor színpadon.

– Érzékel-e valami különbséget az erdélyi és a magyarországi közönség között?

– Nem. Soha nem érzek ilyent. Legfeljebb nyitásnál van szükség egy kicsit hosszabb bemelegítésre vagy ráhangolódásra, mert másfajta energiákat kell esetleg felszabadítanom. Abból indulok ki, hogy mindenki megnyerhető, és mindenki örömökre vágyik, azért jön be a színházba. Különbséget csak a sajtónak, s a szakmának tartott előadások és a „rendes” nézőseregnek szánt előadások között érzek. Az igazi közönség a világon mindenütt egyforma. Sokszor kérdezték tőlem, ha vetítették odakint a filmjeimet, hogy vajon Amerikában megértik-e a magyar humort? Ez nem kérdés! Ha valami mélyről jön, ha valami emberi, akkor az egyetemes. Én nem szeretem a közönséget szelektálni, hogy ilyen vagy olyan. Tegnap este játszottuk a Balfácánt vacsorára a József Attila Színházzal – tizenhét éve megy ez a darab, ugyanennyit ment A miniszter félrelép is –, Kern Andrással játsszuk a főszerepeket –, meg kell mondanom, hogy fantasztikus közönségünk volt. Közönség és közönség között csak annyi a különbség, hogy melyik adja be hamarább a derekát… Van közönség, amely az első percek után már fantasztikusan visszajelez. Ha olyan a közönség, hogy nincsen akkora nagy színházi előélete, akkor annak kicsivel hosszabb bevezetés kell. Egyébként, ha nem adja meg olyan könnyen magát, még nagyobb katarzist lehet elérni a végére. Az nagy öröm, amikor vadidegen emberek egymásnak esnek a röhögéstől.

– Attól nem tart, hogy a poénjai itt megmerevednek?

– Nem lehet az ember soha beképzelt! Megpróbálok az antennáimmal mindig az aznapi közönségre koncentrálni. Székelyudvarhelyen is léptem már fel, ahová ugyancsak filmügyben mentem eredetileg, de felkértek egyéni előadásra, szűnni nem akaró vastaps volt, fennállva ünnepeltek az emberek. Ezt nem lehet elfelejteni! Ehhez hasonló örömben volt részem Nagyváradon. Úgyhogy nem panaszkodhatom, mert szeretik azt, amit csinálok.

– Melyik a legkedvesebb műfaja mostanában? A színház? A film? A televízió? Netán az irodalmi ambíciói?

– A színház. Egyértelműen. A tévéjáték, mint olyan megszűnt. Szinte. Számomra mostanában nem jutnak tévés megbízások. A televízióba akkor megyek csak, ha beszélgetni hívnak. Csütörtökön is lesz velem valami az ATV-ben, a Húzós című műsorban. Ennek a címe is húzós. Vélhetően a most bemutatott filmmel – a Magic Boys (A Szerk.) – kapcsolatosan faggatnak majd. Ez a mozi egyébként nem most készült el, három évvel ezelőtt kezdtük, két és fél éve forgattuk, de csak most jutottunk oda, hogy befejezzük és kilépjünk véle a nagyközönség elé. A film zömét Szegeden forgattuk, ott szerveztük meg az ősbemutatóját, s az – bizony – nagy siker volt. Szóval ezzel a filmmel kapcsolatban már csak a promóciót kell teljesíteni, járjuk az országot. Kedden Szolnokon járt a csapat, de én nem tudtam menni, mert Pesten játszottam. Ma a Centrál Színházban játszom a Stand-apók című kabaréban. Idősebb, humorral foglalkozó úriemberekként álltunk össze – négy előadás lesz havonta: Sándor György, Jordán Tamás, Bajor Imre és Galla Miklós. Egy kis jelzést adunk, hogy még élünk. Manapság újra népszerű a stend up, fiatalok is művelik, de azért mi sem vagyunk senkik ezen a téren! A színház még ezeken kívül apróbb örömökkel szolgál, hiszen kisebb társulatokkal járom az országot. Rendezéseim is vannak. Van olyan általam rendezett darab, amelyben játszom is. Október-november rengeteg felkérésem van, de ezek közül is határozottan kiemelkedik a székelyföldi turné.

– Művész úr, Ön most izgul, hogy Erdélybe kell jönnie?

– Én mindig izgulok, amíg el nem kezdődik az előadás. Ma is, hiszen ketten leszünk a színpadon Jordán Tamással. (A beszélgetés szerdán délelőtt készült. A Szerk.) Nem egy megírt anyag, hanem ott születik meg a színpadon a közönség segítségével… Mindig izgulok. Attól félek, hogy nem lesz eléggé sikeres. Amikor egyedül állok a színpadon, bármennyire furcsa, megszoktam, és könnyen megtalálom a mozdulatokat, a hangot, a továbbvitelhez szükséges eszközöket. Számítok magamra. Amikor ketten vagyunk azonban, soha nem tudhatom, hogy ugyanúgy működöm-e? A próbált szerep nem okoz különösebb gondot, de az improvizálás, a stand up, ha egyszerre ketten vagyunk, kezdetben mindig izgat, de általában bejön minden…

– Vannak szerepálmai, amelyekre régóta készül?

– Nem. Nincsenek. Én sokat játszottam. Szép és erős szerepeket. Én hosszú évekig képes vagyok egy-egy műsoromhoz ragaszkodni, mert ilyenkor csak a közönségre kell figyelni, a hangulat hullámhosszára, meg a „dologra” magára…

– Filmtervek? Rendezői vágyak?

– Vannak elképzeléseim, de azokról most ne beszéljünk, mert még csak embrionális állapotban léteznek. Móricz Zsigmond naplójából készült Napló-szilánkok (1924-1925) címmel van egy kétórás előadásom, ennek szövegét Mészáros Fruzsina hozta tető alá az ezeroldalas anyagból. Részt vettem a színpadra állításában és magam is játszom benne. Ezt a produkciót a IX. kerületi Mátyás utcában, a Sanyi és Aranka nevű kis stúdiószínházban mutattuk be még decemberben, s azóta a negyvenedik előadásnál tartunk. Egyébként ezt is elhoznám ide szívesen, mert különleges, amiatt is, hogy Molnár Piroska Kossuth-díjas kollégám hangja személyesíti meg, kelti életre az író öngyilkos feleségét az előadásban.

– Van-e különleges hobbija? Mivel foglalkozik, amikor nem játszik nem forgat vagy éppenséggel nem rendez?

– Édesapám a Csepelnek, meg a Vasasnak volt a szakosztályvezetője – ma azt mondanánk, hogy ezt a két klubot menedzselte –, s én mindig focisták meg más sportolók mellett éltem gyermek- és kamaszkoromban. A Csocsó című filmemben ábrázoltam is ezt a világot… Ha akarom, ha nem, ma is nézem a meccseket, de egyre kevesebb örömem lelem bennük, nem igazán kötnek le.

– Hogy áll az ökölvívással?

– Szeretem a jó bokszmeccseket. Nagyon jó barátom Csötönyi Sándor, akit apukámtól örököltem. Fiatalabb nálam, de most is ő a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke. Mindig kapok tőle meghívókat, apró bokszkesztyűket…

– Edzés? Egy-egy balegyenes?

– Nem. Ilyesmi nincsen. Azok az idők már lejártak. Csak a „bokszbarátság” maradt meg. Ami az övé, az az övé, azt rá kell hagyni. Én a bokszban is kibic vagy csak néző vagyok…