Miért kísérjük messze a papot?

Minél messzebb kísérjük a papot, annál nagyobbra nő a kender

Bibliai történetek, hiedelmek, időjóslások és népszokások kapcsolódnak a január 6-ai ünnephez, Barabás László marosvásárhelyi néprajzkutatóval ezeket elevenítettük fel.

Karácsony régen és ma

Bár sokan csak a katolikusok ünnepének tartják, a vízkereszt tulajdonképpen mindannyiunk ünnepe valamiképp – szögezi le rögtön az elején a néprajzkutató. A keresztény egyház legrégebbi ünnepe ez, Epiphania Domini, vagyis az Úr megjelenése a latin neve. Nagyon fontos ünnep volt, csupán a harmadik században különült el ettől a karácsony, azóta ünnepeljük december 25-én, a vízkereszt napja pedig Jézus megkereszteltetésének az ünnepe, de ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről is. Mindezek emlékére január 6-án a katolikus egyház megszenteli, vagyis megkereszteli a vizet, ebből ered a magyar vízkereszt elnevezés. Ez a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ám a keleti kereszténységben az ortodoxok megmaradtak az óhiten, így ők most ünneplik Jézus születését.

Minél messzebb kísérjük a papot, annál nagyobbra nő a kender

Számtalan népszokás is tartozik, illetve tartozott az ünnephez. Erdélyben ma is él a csillagozás, vagy háromkirályozás, amikor a gyerekek felöltöznek a királyoknak, majd Gáspár-, Menyhárt-, Boldizsár-csillagot visznek a kezükben, és keresik Betlehemet. Ezt vízkereszti játéknak nevezik – magyarázza a néprajzkutató.

Egyházi szokás ma is a katolikusoknál a házszentelés, de nem minden katolikus országban hagyomány, kimondottan a közép-kelet-európai országokra jellemző – hívja fel a figyelmet Barabás László. „A római katolikus lelkész elvégzi a házszentelést, felírja a házra a háromkirályok nevének kezdőbetűit, valamint az évszámot. De ez jó alkalom arra is a lelkésznek, hogy kapcsolatot tartson a hívekkel, beszélgessen velük. A házszenteléshez ugyanakkor hiedelem is kapcsolódik, régen messze kellett kikísérni a házszentelő papot, nem csak a kapuig, hanem minél tovább, mert azt hitték: minél tovább kísérik a papot, annál nagyobbra nő a kender” – meséli a házszenteléshez tartozó hiedelmeket a néprajzkutató. Megtudjuk, 40–50 évvel ezelőtt az egyházi ruhák megvarrásához is házszenteléskor adományozták a fonalat, a ház lányai a ministráns legényeknek adták át, akik mondókával köszönték meg:

„Jó fonó, jó fonó, korán felkelő!
Hatlovas hintóval vigyenek férjhez!”

Ha azonban nem adtak fonalat a háznál, úgyis kaptak mondókát a lányok, csak mást:

„Rossz fonó, rossz fonó, délig aluvó, hamuban heverő!
Hat kutyával, hat macskával, tyúkszaros taligával vigyenek férjhez!”

A vízkeresztkor megszentelt vizet azonban nem csak házszentelésre használták, meghintették az istállót, a kerteket, hogy jó legyen a vetés, a beteg ember fejét, hogy mihamarabb meggyógyuljon.

Mit lehet és mit nem a „két karácsony között”?

Barabás László elmondta: bár a protestánsok általában katolikus ünnepnek tartották a vízkeresztet, sok ehhez kapcsolódó szabályt betartottak. „Az asszonyok nem dolgoztak a fonóban a két karácsony között – így hívták a karácsony és vízkereszt közötti időszakot –, a férfiak nem fogták be az állatot a szekérbe, mert úgy tartották, hogy akkor elkárosodik. Karácsony és vízkereszt között nem ettek hüvelyeseket, hogy ne legyen kelés a testükön.”

Vízkereszt napi időjárásból termésre jósoltak, bár minden településen másként. Barabás László nevetve meséli, hogy míg Siklódon azt mesélték neki, ha vízkeresztkor tiszta idő van, akkor jó termés lesz nyáron, más településeken éppen fordítva tudták, csepegős vízkeresztkor vártak jó termést.

„Házszenteléstől számították a farsang kezdetét, a liturgia végén mondta is a lelkész, hogy: víg farsangi napokat kívánok! Én is azt kívánok minden olvasójának!” – fejezte be vízkereszti beszélgetésünket a néprajzkutató.