Magasra tette a mércét az udvarhelyi társulat

Az idei év első nagyszínpadi előadásában az orosz és világirodalom egyik klasszikusát, Ny. V. Gogol Háztűznéző című művét viszi színre február 26-án, csütörtökön este hét órától a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata.

Veres Réka

2015. február 23., 19:482015. február 23., 19:48

Az „egészen valószínűtlen történet” bemutatójára készülve a részletekről Zakariás Zalán rendező, Nagy Pál színházigazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető tájékoztatott.

Zakariás Zalán nem ismeretlen az udvarhelyi színházközönség számára, már több darabot is rendezett a Tomcsa Sándor Színháznál, például a Mesél a bécsi erdő, És a csellóval mi legyen? című produkciókat, illetve a Portugál című kortárs drámát – magyarázta Nagy Pál színházigazgató. A darab a párkeresés problematikája mellett a hétköznapi dilemmák kérdéseit boncolgatja: hogy az egyén szabadsága és boldogsága vagy a párkeresés fontosabb ez emberi élet során. „Megpróbáltuk kihozni egymásból a maximumot: én a színészekből és ők belőlem” – mondta Zakariás Zalán, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház rendezője, aki szerint az udvarhelyi társulat önzetlen jókedve és munkamorálja ösztönözte, hogy többet akarjon az előadástól.

A meghívott rendező szerint a Tomcsa Sándor Színház színészei legutolsó udvarhelyi rendezése óta magasabbra tették a mércét, ezt pedig az előadás is tükrözi majd. „Nyitottabb, európaibb társulattal találkoztam most” – hangsúlyozta. Szerinte a színészek fejlődése annak is betudható, hogy nem elégedtek meg önmagukkal, illetve odafigyeltek, mi történik a színházi világban. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti vezetője dicsérte a társulat hozzáállását, véleménye szerint az udvarhelyi színház művészei szeretik a kihívásokat és folyamatosan törekednek a fejlődésre.

A munka során a rendező alkotótársa, Csíki Csaba a jelmez- és díszlettervezés mellett zenei tanácsadóként is hozzájárult az előadás megvalósításához. Egyébként Demeter Kata dramaturg segítségét is kiemelte a rendező. Az előadás koreográfiájáért pedig Lőrincz József felelt – tette hozzá Csurulya Csongor művészeti vezető. A Háztűznéző bármelyik korosztály számára érdekes lehet, sok humorral lesz fűszerezve, a színre vitt komédiával pedig egyensúlyozzák az évad szomorú hangvételű történeteit – hangzott el.

Háztűznéző – Egészen valószínűtlen történet két felvonásban
Fordította: Bodolay Géza. Szereplők: Mezei Gabriella, Fincziski Andrea, László Kata, Antal D. Csaba, Barabás Árpád, Dunkler Róbert, Szűcs-Olcsváry Gellért, Nagy Csongor Zsolt, Márton Réka, Jakab Orsolya, Tóth Árpád. Rendező: Zakariás Zalán. Díszlet és jelmez: Csíki Csaba. Dramaturg: Demeter Kata. Koreográfus és hang: Lőrincz József. Fény: Toásó István. Ügyelő: Máthé Miklós Mónika.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei