Fotó: Barabás ZSolt
Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínháza új művészeti vezetővel kezdi évadát. Uray Pétertől Márton Imola veszi át szeptembertől az M Studio vezetését. A társulat izgalmas és mozgalmas évadot ígér.
2014. szeptember 03., 16:412014. szeptember 03., 16:41
Márton Imola 2010–2013 között dramaturgként és közkapcsolati menedzserként segítette a társulat munkáját. A lendülettel és tervekkel teli új vezető az Uray Péter által elindított úton továbbhaladva elsődleges céljának az M Studio működéséhez szükséges alapvető feltételek javítását, a közönséggel való kommunikáció intenzívebbé tételét és a társulat nemzetközi kapcsolatainak megerősítését tekinti.
„A társulat romániai és magyarországi ismertségének megerősítése mellett minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy az M Studio a nemzetközi színházi köztudatba is bekerüljön” – közölte Márton Imola. Mindezt gyakoribb fesztiválszerepléssel, külföldi alkotók meghívásával igyekszik elérni. A tervei között szerepel a színészek továbbképzése is, neves színházi szakemberek bevonásával gyakrabban rendeznek majd workshopokat, a színészek eszköztárának gyarapítására fektetve a hangsúlyt.
Egyébként a társulatnál már augusztus közepétől folyik a munka a próbatermekben – az évad első bemutatóját Barta Dóra rendezi, akivel A per című előadásban már dolgozott együtt a társulat. A Federico Garcia Lorca művei alapján készülő Garcia Lorca háza című új produkciót október végén mutatják be.
Ebben az évadban az Euripidész Alkésztiszét Tom Dugdale amerikai rendezővel viszik színre 2015 februárjában. Tom Dugdale korábban a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál rendezett két előadást, Gogol Egy őrült naplója és Arthur Miller Egy ügynök halála című műve alapján. Az M Studio harmadik bemutatóját Fehér Ferenc rendezi, a Személyazonosság című bemutatóját április-májusra tervezik.
A társulat közleménye szerint a sepsiszentgyörgyi PulzArt kortárs összművészeti fesztivál második kiadásának megvalósításában is a közreműködnek. A fesztiválon Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az M Studio közös szervezésében lesz látható Nagy József és a JEL Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata című produkciója, valamint Fehér Ferenc Tao Te és Morgan and Freeman előadásai.
A társukat a Hattyúk című előadással indítja az évadot szeptember 9-én 19 órától, szeptember 10-én pedig a KAMPF-ot mutatják be a PulzArt keretén belül.
Az M Studio Mozgásszínház a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként alakult 2005-ben Sepsiszentgyörgyön, és 2010-től a Tamási Áron Színház keretei közt működik. A társulat olyan kísérleti munkát vállalt fel, amely a színészi eszköztár lehetséges határait feszegetve, a mozgás- és táncszínház területén kíván új, formateremtő előadásokat készíteni.
szóljon hozzá!