Így vezették a magyarokat a halálba

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az első világháborúban fogságba esett magyar katonák balkáni halálmenetét járhatják végig képzeletben a székelyudvarhelyiek a Művelődési Ház koncerttermében a Szamár-sziget szellemkatonái című, vasárnap megnyitott rendhagyó tárlaton.

Veres Réka

2016. február 21., 17:512016. február 21., 17:51

2016. február 21., 18:502016. február 21., 18:50

Multimédiás kiállításon mutatja meg az első világháborús magyar hadifoglyok gyötrelmeit Margittai Gábor és kutatótársa, Major Anita. „A szó szoros értelmében nyomozói munkát kellett végeznünk, azzal a hátránnyal, hogy a nyomok száz éve kihűltek, tanúk már nem voltak, a bizonyítékok pedig ismeretlen helyen rejtőznek” – avatta be a kutatói munka részleteibe a szép számban megjelent érdeklődőket Major Anita, a kiállítás kurátora. Azért végezték el a történelmi tényfeltárást, mert nem akarták, hogy eltűnjön vagy hazugságrétegek rakódjanak a Szamár-sziget haláltáborának történetére.

Mint ahogyan a kurátor is rámutatott, a hárompilléres Asinara-projekt a feledés, elhallgatás és a történelemhamisítás ellen szól. Könyvvel, dokumentumfilmmel és a március 11-éig Székelyudvarhelyen állomásozó vándorkiállítással ismertetik meg az érdeklődőkkel a nyomozómunka eredményét. „A kiállítás a nemzetközi megbékélést és a tényfeltárás szükségességét hangsúlyozza” – mondta el Major Anita az ötven óriásplakátból, festményekből, képekből, valamint a vitrinek alatti eredeti tárgyakból álló tárlatról, amelyek szimbolikus utazásra hívják a látogatókat.

„Az első világháború mintha kiesett volna a magyar közemlékezetből, annak ellenére, hogy csaknem kétszer annyi magyar áldozata volt, mint a második világháborúnak” – hívta fel a figyelmet Margittai Gábor a kiállításmegnyítón. Mint elmondta, a projektre az sarkallta a kisebbségkutatót, hogy az elhanyagolt első világháborún belül még elhanyagoltabb a hadifogság kérdése.

„1914 őszétől kezdve 85 ezren estek szerb hadifogságba, fél éven belül már csak 35 ezren élték túl a szerbiai hadifogolytáborok poklát. 35 ezer embert indítottak útnak 1915 őszén a balkáni halálmarson, át a havasokon, mocsarakon, az út végére 24 ezren maradtak életben. Őket áthajóztatták a Szamár-szigetre, a tengeren ezren haltak meg, őket névtelenül hajították a vízbe. Nem lehet tudni, hogy pontosan hány embert fal fel a Szamár-szigeti haláltábor, de sejtjük, hogy a kolerajárvány után, 1916 tavaszán 16 ezer ember maradt életben. Őket átvitték Franciaországba aknamentesítésre és árokásásra, így az első világháború végére 85 ezerből csak hatezren maradtak életben. A hazautazás után viszont rengetegen meghaltak, hiszen nem bírták feldolgozni a tapasztaltakat” – foglalta össze a kálváriát a kutató.

Nyolc országot, több tucatnyi célpontot érintett kutatótársával az expedíció alatt, hogy felfedjék Szardínia kis mellékszigetén az elhallgatott magyar hadifoglyok sorsát. „Nemcsak országokon és népeken mentünk keresztül kutatásunk során, hanem a nemzetiségi gyűlölet minden formáján is. Aki a Balkánt végigjárja, az etnikai tisztogatások területét járja végig” – fogalmazott Margittai Gábor.

Székelyudvarhelyen március 12-éig tekinthető meg a vándorkiállítás, amelyen szimbolikusan a nézők is végigjárhatják a halálmenetet, megismerve a nemzetiségi ellentétet, a fájdalmat, amit a magyar hadifoglyok éltek meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei