Fotó: Farkas Antal
Körvonalazódik az Udvarhely Táncműhely 2013–2014-es évadterve: az intézmény három plusz egy produkciót visz színre, illetve a tervek szerint novemberben az Össztánc ősszel fesztivált is megtartják.
2013. október 02., 17:092013. október 02., 17:09
2013. október 02., 17:342013. október 02., 17:34
Október 3–7. között Marosvásárhelyen tartják a Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozóját, melyre ezúttal a Tündér Erzsébet című táncos mesejátékot viszi el az udvarhelyi társulat. A meseprodukció ezt követően október 11-én és 28-án Székelyudvarhelyen, a Művelődési Házban is megtekinthető lesz.
„Az elkövetkezőkben tájolási időszak következik: a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben tizenegy településre, a többi közt Székelykeresztúrra, Gyergyószentmiklósra, Csíkszeredába, Kápolnásfaluba, Szenterzsébetre, Lövétére és Korondra visszük el a meseelőadást” – sorolta Elekes Gyula, az Udvarhely Táncműhely ideiglenes igazgatója. Időközben elindult a Művelődési Ház által kezdeményezett népzenészképzés is Udvarhelyen, kedden volt az első és szerdán a második képzés hegedűsöknek. „A jövő héten indul a Műhelymunka elnevezésű táncképzés is, melynek nem titkolt célja a tánckar bővítése” – mondta az intézményvezető, hozzáfűzve: mindkét képzés iránt nagy az érdeklődés, a táncképzésre egyelőre fiatalokat várnak, de a jövőben felnőtteknek szóló tanfolyam megrendezését is tervezik.
Az idei évadban három új produkcióval jelentkezik a társulat: az első, házi előadás bemutatója november-decemberben lesz. „Reményeink szerint a Műhelymunka során a meglévő, öttagú tánckart sikerül majd bővíteni, a helyi erőforrásokból megrendezendő első produkció munkacíme A tánc öröme” – vázolta Antal József koreográfus. Az intézmény 1,5 millió forint értékben pályázatot nyert a Bethlen Gábor Alapnál, az összegből két újabb előadást hoznának létre. „Ismét vendégünk lesz Furik Rita rendező-koreográfus, aki Mese nőknek, férfiaknak címmel egy interaktív produkciót visz színre. Ennek bemutatójára január-februárban kerül sor, majd áprilisra, Baczó Tünde táncos, koreográfus, rendező közreműködésével, újabb bemutatót tervezünk” – fejtette ki az intézményvezető.
November végén, 22. és 24. között tartanák az Össztánc ősszel fesztivált. „Mint az hagyományos, az őszi fesztiválra a székelyföldi hivatásos néptáncegyütteseket hívjuk, hisz a rendezvény célja az udvarhelyi közönségnek is bemutatni az együttesek előző évadbeli produkcióit” – magyarázta Antal József.
Egyébként a próbafolyamatok mellett a Táncműhely kísérő tevékenységei is elkezdődtek: a Művelődési Ház, a Kaszaj Egyesület és külsősük bevonásával tartanak táncházat és néptáncoktatást felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
szóljon hozzá!