A marosvásárhelyi színház alapítója, a magyar társulat névadója Tompa Miklós, így nem csoda, hogy december közepén négynapos centenáriumi ünnepséggel emlékeznek az egykori rendkívül sokoldalú színházi ember születésének 100. évfordulójára. Színházi előadások, konferencia és kiállítás is gazdagítja a rendezvénysorozat programját.
A görögországi rövidfilm-fesztivál zöld utat adott a Szerelmi történet című alkotásnak, így a december 11–18. között megrendezett Fiatalok Audiovizuális Alkotásainak Európai Találkozóján Agyagfalva is képviselve lesz.
December 6-án, hétfőn 13 órától volt A titok. Kiskalácsai királyság című mesejáték bemutatója. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház vendégelőadása kedden, szerdán és csütörtökön lesz még megtekinthető.
December 9-én, csütörtökön 19 órától az Országjárók – Világjárók sorozat újabb előadására kerül sor a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
December 12-én, vasárnap adventi szimfonikus hangversenyre várja a Székelyföldi Filharmónia a klasszikus zene kedvelőit.
Török Albert Székelyföld képekben című olajfestmény-kiállítása nyílik meg a székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegén. A tárlat december 10-e és január 5-e között tekinthető meg.
Nem kegyelmezett az időjárás pénteken a gyerekek rajzaiból épített Mikulás-vár megnyitóján. A Városi Könyvtár által meghirdetett rajzverseny pályázói zuhogó esőben tekintették meg a kiállított rajzokat, hallgatták végig a körülmények miatt rövidre fogott kiértékelőt. A pályázat sikerén tulajdonképpen csak az időjárás rontott, ugyanis a versenyre a reméltnél nagyobb számú alkotás érkezett.
A Karancsi család, rokonok, barátok, a város elöljárósága és érdeklődők jelenlétében avatták fel a gyergyószentmiklósi Művelődési Központban a néhai Karancsi Sándor festő-grafikus művész emlékének szentelt kiállítótermet. A teremavatás időpontja nem volt véletlen, annak a városnapi ünnepségsorozat keretében történő felszentelése mintegy tiszteletadásként történt a magát gyergyóinak valló művész emléke előtt.
Cseke Gábor író, újságíró Márton Árpád képzőművésszel készített Színek a palettán című beszélgetőkönyvét mutatták be pénteken a Kájoni János Megyei Könyvtár, dokumentációs részlegének korszerűen felszerelt termében. A kötet sajátossága, hogy eddig kizárólag elektronikus formában jelent meg.
A Quadro Galéria mutatkozott be egy tárlattal csütörtök este a Csíki Székely Múzeumban. Rendkívülinek számított az esemény, nem csak azért, mert a kiállítás anyagát képező legtöbb erdélyi műremeket még nem láthattuk Csíkszeredában, hanem azért is, mivel ugyanezek a festmények kerülnek kalapács alá december 15-én, a kolozsvári galéria aukcióján.
Már a világhálón is olvashatók Oláh István székelyudvarhelyi költő, író művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban. A digitalizálásról és az interjú műfaja iránti ellenszenvéről (nem) beszélgettünk a szerzővel.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A tettes visszatér – így hirdetik Demeter Szilárd Lüdércnyomás című, idén az Erdélyi Híradó Kiadónál megjelent könyvének bemutatóját az udvarhelyi G. Caféban.
Fennállásának tizedik évfordulóját rendezvénysorozattal ünnepli a székelyudvarhelyi G. Café.
Új bemutatóra készül a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ezúttal azonban nem a diákok, hanem az Akadémiai Műhely előadásában láthatjuk Vaszilij Szigarjev: Guppi című színművét. Mai orosz történet és kegyetlen komédia – tudtuk meg a darabról.
Megnyílt Bakk Lóránd plakátkiállítása december 1-jén a székelyudvarhelyi G. Pubban. A tárlaton megtekinthető egy nagyobb méretű kollázs, valamint hat darab A2-es formátumú plakát. A kiállításra került plakátok Bakk saját szemszögéből dolgozzák fel a kommunizmust.
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum az idén is megszervezi hagyományos kulturális rendezvényét, a IX. Amatőr Színjátszó Fesztivált Székelyudvarhelyen.
December elsején délután nyílt meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti kiállítótermében a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület tagjai és meghívottjai által szervezett kiállítás.
Bakk Lóránd plakátkiállítása nyílik meg december 1-jén Székelyudvarhelyen a Szentimre utcai G. Pubban (alsó gében). A kiállítás témája a kommunizmus.