Két Tóték, egy magyar és egy román nyelvű előadást nézhetett meg a színházkedvelő közönség a Színház Világnapján (március 27.) és szerdán Csíkszeredában.
Bár Sebestyén Abától sokan azt várják, hogy kortárs szöveghez nyúl, ezúttal Ion Luca Caragialet vette elő.
Az Oskaras Koršunovas Színház előadásában láthatta kedden este a sepsiszentgyörgyi közönség Shakespeare legnagyobb művét.
Szent István király megkoronázásától Mátyás király uralkodásának végéig tartó időszakról tart április elején előadásokat Székelyföldön Hidán Csaba László történész.
Március 27-e a Színház Világnapja, ebből az alkalomból két Shakespeare-darabot mutatnak be Sepsiszentgyörgyön.
Harmadik alkalommal mutatják be előadásaikat március 26. és 31. között három ország magyar nyelvű színészképző egyetemének diákjai Kecskeméten a Katona József Színház által alapított SZÍN-TÁR Találkozón.
Eddig tizenkét „megrendelője” van annak a zenés mesejátéknak, melyet három színész állított össze. A Húsvéti mesét Csíkszeredába és Fenyédre is házhoz rendelték már.
Mint mindig, a Színházi Világnap célja idén is az, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet (tágabb értelemben a kultúra) fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Marosvásárhelyen ősbemutatóval ünneplik a napot.
Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata meghirdeti ötödik fotópályázatát, amely az épített környezet részleteiben rejlő szépségekre, értékekre szeretné felhívni a figyelmet. A téma: szív-motívumok Székelyföldön.
A Színház Világnapját (március 27.) ünneplik Csíkszeredában kedden és szerdán. Mivel 2012 Örkény István centenárium, a Csíki Játékszín kétnapos rendezvénye alkalmával Victor Ioan Frunză két Tóték-rendezése tekinthető meg.
A szakma és a színház iránt érdeklődő emberekre gondolva indítottak erdélyi színházi portált.

Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
„Mária tiszteletire, aki ide jöttetek…” – búcsújárás a néphagyományban címmel Harangozó Imre néprajzkutató tartott előadást Csíkszeredában.
Egy régi kolozsvári bérház, tipikus lakói és egy apa–lánya kapcsolatban a szeretet újra megtalálása is megjelenik a Tompa Miklós Társulat legújabb bemutatójában. A marosvásárhelyi szerzőnő Rekviem egy házért című kamaradrámáját a színház világnapján mutatják be Kovács Levente színrevitelében.
A Pro Minoritate negyedévente megjelenő folyóiratot mutatták be csütörtökön este a Hargita Megyei Kulturális Központban. Ezúttal a 2011-es téli számot ismertették.
Már egy hete zajlik Sepsiszentgyörgyön a Reflex 2 nemzetközi Színházi Biennálé, a színház tematizálja a közbeszédet. A félidőhöz érkezett fesztivál előadásait telt ház előtt játszák. Az elmúlt napokban, szerdán és csütörtökön a magyarországi meghívott társulatok álltak fel a fesztivál deszkáira: a budapesti Örkény Színház és HOPPart Társulat.
Csütörtök délután a munkás emberekről készült képeiből nyílt egyéni kiállítása Teutsch Alpár csíkszenttamási fotóművésznek a művészeti líceum aulájában.
Kettős kiállítás nyílt csütörtök este a Székelyföld Galériában. Általában, ha két képzőművész állít ki, több szokott lenni az alkotások közt a különbség, mint a közös vonás, ezúttal azonban Mezey Ildikó és Váncsa Mónika tárlata esetén a kapcsolatok jelentik az erősséget.
Csütörtök délután Ferencz Imre Ágszobrok című kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a csíkszeredai Ave Art galériában.