Térátalakítások, térhasználatok és helyfoglalási tendenciák

Mindenesetre, a választás nagyon jónak bizonyult, ahogy az est folyamán is kiderült, az Etnikai térformáló tendenciák – kisebbségi építészet címmel megjelent lap hangsúlyosan, szűkebb körben Csíkszereda, tágabban Székelyföld, illetve Erdély magyar vonatkozású térhasználati, identitásbeli kérdéseit taglalja. (Különben a folyóiratok már megjelent számait itt olvashatják PDF-formátumban.)

A főszerkesztő megjegyezte, az a céljuk, hogy szakmai háttérinformációt nyújtsanak a cselekvőképes és arra nyitott politikum számára. Lappolitikájuk alapján a kényesebb, puskaporosabb témákat nyáron taglalják (ezeknek lapbemutatóit általában Tusványoson tartják), télire az olvasmányosabb, nem is annyira politikai, hanem inkább a művelődési szempontból érdekesebb témákat hagyják, mint amilyen a jelenlegi lapszám is.

„Eléggé lebilincselő írásokat találunk ebben a tematikus lapszámban. Számomra, ami a leginkább megragadható belőle, ez a szimbolikus térfoglalás, a tér bizonyos elemekkel, tárgyakkal való elkülönítése megjelölése. Ez a kelet-európai társadalmakban nem múló aktualitással bír, fölmerül ideológiai, etnikai vonalon is, hogy kié itt a tér. Ott, ahol élünk, lakunk ennek a birtoklása számunkra nagyon fontos. Állandóan újrarendeződtek a terek, ez a virtuális és fizikai, illetve a nyilvánosság vagy privát szféra vonatkozásában is mondható. Úgy tűnik, nagy szükségét érezzük annak, hogy szobrokkal emléktáblákkal, illetve átépítésekkel, újrarendezésekkel, átszervezésekkel a fizikai térbe is bevigyük azokat a változásokat, szándékokat, amelyek a rendszerváltást követően történtek” – emelte ki a folyóiratot ismertető dr. Bodó Julianna antropológus.

Amúgy, szerinte, ahogy ebből a lapszámból kiderül, Nyugaton is küszködnek hasonló problémákkal. Továbbá az is felsejlik, hogy még abban az esetben is, ha szakszerű térrendezés valósul meg, megtörténhet, hogy az ott élő közösség nem tudja az illető teret a magáénak érezni, belakni, használni (lásd: Vajda Barnabás: Az emlékezés helye: a Május 1. tér).

A térhasználatot illetően nemcsak etnikai, hanem a nemzedékek közti konfrontáció is zajlik. A folyóirat építészeket, történészeket, szociológusokat kért fel, hogy bizonyos eseteket szakszerűen elemezzenek.

Visszatérve Csíkszereda esetére, már az első tanulmány bőven foglalkozik az előző rendszer erőltetett urbanizálási nyomaival. „A nyolcvanas évek urbanisztikai beavatkozásai nyomán egy „dekonstruált” városszerkezet alakult ki: a semmibe vezető utcák, urbanisztikai tengelyek, a környezetükbe nem illeszkedő nagyméretű közterek, be nem fejezett kapcsolódási pontok a régi városhoz. Ez különösen tetten érhető a jelenlegi Kossuth Lajos utcánál, amelynek a keleti vége teljesen esetlegesen csatlakozik a Petőfi utcához vagy a Temesvár sugárút, amely abszurd módon, hirtelen a mezőben, a „semmiben” ér véget. Morfológiai szempontból ekkor zajlott le a belváros metamorfózisa: utcavárosból térváros lett, a szalagtelkes szerkezetet a szigetszerűen beépített tömbök teleknélkülisége váltotta fel.” (Ványolós Endre: Modern tértörténetek Kelet-Európából)

Ezt a városszerkezetet a mai napig nem volt képes feldolgozni a helybeli lakosság. Míg Ványolós tanulmánya kelet-európai kontextusban és építészeti szemszögből elemzi, addig a lapbemutatón is jelen levő Demeter Csanád a székelyföldi környezetben és történeti vonatkozásban taglalja a problémát. Az utóbbinál a kommunista állampolitikára, vagyis az erőltetett iparosításra, a falvak felszámolásának kísérletére, valamint a lakosság erőltetett betelepítésére derül fény. Persze, egyik szerző sem kizárólag Csíkszeredát, hanem más példákat is bőséggel említ.

A térhasználat kérdéseit pedig a már említett Vajda Barnabás tanulmányán kívül Péter László szociológus elemzi. Az utóbbi a kolozsvári főtér megújulását, valamint annak az elfogadását elemzi a helyi magyar média tükrében. Az etnikai vonatkozású „harc” legfőképp Marosvásárhely főtere kapcsán a György V. Imola: A tér szimbolikus birtoklása Marosvásárhelyen című tanulmányában jelenik meg a legmarkánsabban.