Nílus-expedícióra indul Karda Zoltán

Kelet világa után Afrika országait fedezi fel Karda Zoltán sepsiszentgyörgyi világutazó, aki szombaton indul a Nílus-expedícióra. 

Bús Ildikó

2013. október 16., 20:002013. október 16., 20:00

Több mint 15 ezer kilométeres utat tervezett Karda, mely során feltérképezné a Nílus-folyó forrását,  bejárva a fekete kontinens számos országát. Az expedíció szombaton veszi kezdetét, a világutazó két hónapot tölt Afrikában, a cél pedig a Nílus-völgyének megismerése. Az utazás előzménye, hogy az állítólag sepsiszentgyörgyi származású Sass Flóra, ismertebb nevén Lady Florence Baker találta meg az Albert-Nílus forrását. Sass Flóra és férje, Samuel White Baker 1864-ben jutottak el az Albert-tóhoz, melyet közösen fedeztek fel és kereszteltek el Viktória királynő elhunyt férjéről. A felfedezők az Albert-tóban megtalálták a Nílus második forráságát, ezt az útvonalat követné a háromszéki világutazó.

Az utazás során több országot is érint a felfedező utat egyedül megtévő Karda. Úgy véli, nem lehet csoportos kirándulást szervezni egy ilyen akció köré, továbbá sok a háborús zóna is, ami miatt veszéyes az út. „Ha döntenem kell egy adott helyzetben, hogy jobbra vagy balra kellene menni, akkor nem kell megtárgyalnom senkivel, hanem saját belátásom szerint dönthetek. Úgy érzem, jobban tudok egyedül vigyázni magamra” – mondta. A több tízezer kilométert és több világrészt maga mögött tudó utazó szerint a legnehezebb a motivációs tényező megtartása lesz, hiszen keleti útjain is voltak mélypontok, tudja mire kell készülnie. A gondok elkerülése végett Etiópiában tervez létrehozni egy bázist, ahová bármikor visszatérhet az út során, majd folytathatja az utazást. Az útnak más veszélyei is vannak, Szomália például kifejezetten elkerülendő övezet. Mivel nem tudni, ki uralja az országot, nincs államhatalom, kormány és rend sem  magyarázta Karda, hozzátéve, hogy Kairó sem az a hely, amely biztonságot nyújthat.

A Nílus-expedíció élményeiről Karda könyvet írna, amelyet itthon szerkesztenek és a karácsonyi ünnepek előtt már meg is jelenne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei