Fesztiválpárbaj Sepsiszentgyörgyön

Bár vannak üresjáratú hétvégék, amikor nincs kulturális kínálat, a megyeszékhelyen szeptember 11. és 13. között egyszerre két fesztivál kerül megrendezésre: az immár ötéves Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál (SUF) és a pulzArt. Előbbit egy civilszervezet, utóbbit az önkormányzat Városimázs Irodája szervezi. A SUF szervezői azonban azt állítják, nem adták belegyezésüket arra, hogy „rájuk szervezzék” a másik rendezvényt.

Szabó Enikő

2014. szeptember 01., 16:452014. szeptember 01., 16:45

2014. szeptember 01., 19:172014. szeptember 01., 19:17

„Ellehetetlenítik a fesztiválunkat azzal, hogy rászervezik a nagy költségvetésű pulzArtot. Tudomásul kell vennünk, hogy ebben a városban van egy szűk réteg az, aki kultúrafogyasztó, és szíve szerint elmenne mindkét fesztivál rendezvényeire, de egyrészt fedik egymást a programok, másrészt anyagilag is nagy megterhelést jelenthet az embereknek” – közölte Nagy Krisztina. A SUF szervezője szerint az önkormányzat anyagi támogatását megkapták az egyébként ingyenesen látogatható rendezvényük leszervezésére, azonban ez az összeg közel fele a tavalyinak.

„Az anyagiak miatt amúgy is kevesebb a fellépőnk, neves utcazenészeket akartunk hozni Brazíliából és Olaszországból is, de az útjuk is sokba kerül, az órabérük ezer euró felett van, amire nincs keretünk. Sajnos ezért nem fejlődik kellőképpen a fesztivál. Az semmiképpen nem elfogadható, hogy a mi rendezvényünkkel azonos időszakban egy másik fesztivált is szervezzenek” – magyarázta a szervező. Szerinte mindenütt, ahol a világban ráéreztek arra, hogy mekkora turisztikai és kulturális vonzerő rejlik az utcazene fesztiválokban, felkarolták és elősegítették működését, mint például Veszprémben vagy éppen Ferrarában. Azt mondta, felháborító, hogy az utcára is kiviszik a pulzArt rendezvényeit, és az utcazene fesztivál legtöbb helyszínét, illetve a szálláshelyeket már lefoglalták, ellehetetlenítve őket.

Az idei SUF-ra 45 előadót várnak, akik a különböző utcai helyszínek mellett esténként a Bisztró kertben és a Ferdinánd kávézóban lépnek fel. Nagy Krisztina hangsúlyozta, hogy az idei „két fesztivál egyidőben felállás” a jövő évtől teljesen kizárt.

Értetlenkedve áll a sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda vezetője a helyzet előtt, hogy Nagy Krisztina szerint a beleegyezésük nélkül időzítették azonos időszakra a pulzArtot a már hagyományos Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivállal. Barta Mónika szerint a már januártól tartó közös egyeztetések eredményeként kerül a két fesztivál ugyanarra a szeptemberi hétvégére, abból a megfontolásból, hogy kölcsönösen kiegészítik egymást a rendezvények. Míg a SUF az utcán zajlik, a pulzArt többnyire beltéri és főként színházi előadásokat kínál a kultúrafogyasztóknak.

„Derült égből villámcsapás ez az ügy, időben egyeztettünk, és beleegyezésük kaptuk az időzítéssel kapcsolatban, hiszen tiszteletben tartjuk azt, ha egy civilszervezetnek kulturális programja van, mi több, anyagi támogatást is biztosítottunk nekik” – mutatott rá Barta Mónika. Úgy vélte, hogy az a fél órás táncszínházi performansz, amelyet az utcán bonyolítanak le, nem zavarja a másik fesztivált. „A pulzArt programjait egyébként úgy építettük fel, hogy semmiképpen ne legyenek átfedések” – összegezte a Városimázs Iroda vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei