Drognapló – felolvasni sem kellemes

Filmes újságíró volt, mielőtt függő lett volna, aztán csak pörgött és pörgött... Előbb eladta mindenét, hogy pénzhez, majd anyaghoz jusson, később úgy szerzett pénzt, ahogy tudott. Kubiszyn Viktor négyévi kemény csövezés után Budapest nyolcadik kerületében valahogy megszabadult a függőségétől, majd leírta mindazt, amit átélt. Drognapló című könyvével azóta járja a városokat, most már a határon túl is. Azt mondja, mindegy, hogy miként, de foglalkozni kell a témával. S bár leginkább az egészségügyi és lelki részére kíváncsiak az emberek, Viktor örül, hogy Marosvásárhelyre egy irodalmi estre hívták meg a Látó szerkesztői, és a könyv irodalmi részére is kíváncsiak. Kubiszyn ennek ellenére nem tartja magát írónak, pedig valamikor két és fél évig újságíróként tevékenykedett, most pedig a második könyve megírásának vége felé jár.

„... mosóport toltam, arcszeszt ittam és hajtógázt szipuztam”

A könyv bemutatja, hogy Kubiszyn Viktor tizenöt év alatt milyen utat járt be. Kamaszként kezdte a drogozást, s fogyasztott gyógyszereket, marihuánát, hasist, hallucinogéneket, amfetamin-származékokat, alkoholt a 90-es években. 2002-ben sikerült először leállnia, két és fél évig dolgozott újságíróként „szermentesen”. Ez alatt az idő alatt nevet szerzett a szakmában mint filmkritikus, majd ismét könnyűdrog-használóvá vált, s elindult a lejtőn. Négy évig a nyolcadik kerületben pörgött, vagy inkább tengődött, heroinozott, zacskóból szívta a nitrohigítót, és szinte mindent beszedett, amitől elvárta a bódulatot. „Előfordult, hogy mosóport toltam, arcszeszt ittam és hajtógázt szipuztam” – írja a könyvében.

Az „anyagos” írókról

Viktor bevallja, már kamaszkorában nagy hatással volt rá a hippi életforma, a bódulatot bemutató filmek, meg azok a szubkultúrák, amelyek a kábítószer-fogyasztást népszerűsítik. „Amikor olvastam az anyagos írókat, azt gondoltam, tök jó, mert én is milyen nagy író leszek, hiszen anyagozom. Aztán nem írtam semmit. Aki arra használja a kábítószert, hogy jobban alkosson tőle, az valójában csak önigazolást keres. Az ember személyiségében vannak meg azok az értékek, amelyektől alkot valamit. Aki pedig erre használja a drogokat, egy idő után azt veszi észre, hogy azok nélkül mozdulni sem tud” – magyarázza a szerző.

Elmondja, minden drogos azzal áltatja magát, hogy nem függő. „Visszatérő önigazolás, hogy bármikor abba tudom hagyni, csak éppen nem akarom. Elhitetem magammal, hogy nem a szer uralkodik rajtam, hanem én használom azt. A környezet általában jól látja, mit kellene tennie a függőnek, de neki beszűkülnek a lehetőségei” – teszi hozzá.

A drog helyett Istent választotta

Végül Viktor egy ráczkeresztúri rehabilititációs otthonban szokott le, egy évig élt ott. Néhány hónap alatt megszabadult az elvonás fizikai tüneteitől, s megtanult új életet kezdeni. Kérdésre elárulja, azért szokott le, mert végül Istenben találta meg az élete középpontját, azelőtt a drogozás volt az „élete szerelme”. A közönség soraiból arról érdeklődnek, vissza tud-e kapaszkodni arra a szintre, amikor még neve volt újságíróként. Viktor válasza meglepő: nem áll ilyesmi szándékában; ő azalatt a két és fél év alatt, bár nem kábítószertől, de függő volt, munkamániás. És ahogy visszaemlékszik, semmi örömét nem lelte abban az életformában.

Írás közben „fejben anyagozott”

Most írni próbál. A Drognapló úgy született, hogy „fejben anyagozott” a szerző, vagyis megpróbálta visszahelyezni magát a belőtt időszakokba, persze tisztán. A drogos sztorik, hallucinációk mellett egy-egy író, filmes találó gondolatai is bekerültek a könyvbe, de egészségügyi szakszövegek is a függőségről. Viktornak nem volt könnyű visszaidézni az emlékeket, sőt a mai napig sem egyszerű még felolvasni sem az írásból.

Zárszóként közlünk egy részletet a könyvből, amikor Viktor a legalján volt:

„Azért akarok leállni, mert nincs pénzem. Belefáradtam az állandó stresszbe. A rosszullétbe, abba, hogy haldoklom. Abba, hogy totális csőd minden, hogy megöl a ZÓNA, a folyamatos hallucinációk, a hangok, és nem tudok meghalni, hiába szeretnék, de gyáva vagyok élni is, nem tudok már lopni se, lehúzni senkitől semmi pénzt, kikerülnek a cigánygyerekek is. Élőhalott vagyok. Elvonásról elvonásra vergődöm, és szippant be a Fekete Lyuk. El kell mennem innen. Akárhová. Végem van, basszameg.”