Szakmája és élete a néptánc

– 2013 augusztusában nevezték ki. Miért felel egy művészeti vezető a Maros Művészegyüttesben?

– Mindenért, ami kapcsolódik az előadásokhoz. Tehát a zenekar és tánckar tevékenységéért, de én tartom a kapcsolatot az irodával, a vezetőséggel, valamint a műszaki kollégákkal is. A szervezővel eldöntjük, hova megyünk turnézni, milyen előadással, az előadás az adott színpadra felfér-e. Nekem kell ellenőrizni, hogy minden jól menjen a  zenekaron, tánckaron át a hangosításig, fénytechnikáig. Az a baj, hogy Erdélyben a kultúrházak nincsenek úgy felszerelve, hogy minden alkotást megfelelően bemutathassunk. Itt van például a Fekete-piros, amelyet az alkotója a Maros Művészegyüttes színpadára megálmodott, ha azt elvisszük Szovátára, akkor újra kell gondolni az egészet az ottani körülményeknek megfelelően, mert lehet, nem ugyanekkora a színpad, lehet, hogy csak a lámpák fele működhet, mert nem olyan az áramkör stb. Közben pedig az előadásokról is gondoskodni kell. Jelenleg öt műsor fut egyszerre, ilyen sok még nem is volt az együttes történetében.

– A Maros Művészegyüttesből emelkedett ki? Mikor kezdett el egyáltalán a néptánccal foglalkozni?

– Kilencévesen, 1991 márciusában kezdtem el néptáncolni édesapámék indítványozására. Meggyesfalván született egy táncegyüttes, amelynek Bokréta volt a neve. 1995-ben átmentem a Maros Művészegyüttes utánpótlás csoportjába, a Napsugárba. Ott táncoltam \'99-ig, de \'98-ban már bejártam próbaként a Maros Művészegyüttesbe, ahol \'99 decemberében alkalmaztak is. Ott táncoltam 2013-ig márciusáig, amikor is féléves fizetetlen szabadságot vettem ki, saját együtteseimmel foglalkoztam, valamint Németországba mentem.

– Nagyon sok embernek a néptánc a hobbija, önnek azonban a szakmája és az élete is...

– Igen. Ez érdekes, főleg azért, mert én is csak tavaly döbbentem rá arra, hogy ez az életem. Tizennégy év oktatás van a hátam mögött, egy csomó táncegyüttest felneveltem és vezetek, rengeteg tanítványom van az együttesben is, akik nálam kezdték, aztán hivatásosak lettek. Aztán vannak saját együtteseim is. A Kökényes Dicsőszentmártonban, amely 2004-ben alakult, száz gyerek három korcsoportban táncol, illetve most indul a negyedik is az óvodában. Van a Kikerics Segesváron. Ezeket én alapítottam, és én vagyok a művészeti vezetőjük. Négy éve pedig aktív oktatója vagyok a marosmagyarói hagyományőrző táncegyüttesnek, a Csurgónak. Ezenkívül most akarunk újraéleszteni egyet, Vásárhelyen működött egy ifjúsági táncegyüttes, a Boróka, amely 2006-ban megszűnt. Több régi taggal együtt – többek közt Moldován Emesével és Portik Vilmossal – úgy döntöttünk, hogy újraélesztjük. Tehát folyamatosan jelen van a néptánc az életemben, arra azonban, hogy nem is tudok nélküle élni, Németországban döbbentem rá a tavaly, amikor felajánlották, hogy ott dolgozzak gyárban, jó pénzért. Feltettem azonban a kérdést magamnak, hogy életem eddigi részét miért fordítottam a művészetre, hogy ha most szalagmunkás leszek. És arra jutottam, hogy engem nem érdekel a pénz. Inkább beérem negyedannyival, de ezt nem tudom abbahagyni.

– Merthogy néptáncosként nehéz megélni...

– Nagyon nehéz. Sokfelé kell szakadni a mai világban, hogy úgy jöjjön össze, hogy meg tudj élni. S a fiatalok a kevés pénz miatt nem is nagyon jelentkeznek. Annak idején, amikor nekem mondták, hogy megpróbálhatok az együttes tagja lenni, tizennyolcan voltunk a versenyvizsgán, és nagyon kemény szakmai zsűrizés volt. Én ott aludtam a próbateremben, csak hogy minden műsort beszívjak magamba minél hamarabb, s azt tudjam értékesíteni. Most azonban versenyvizsgát hirdettünk, s egy jelentkező volt az egy helyre. Ha meg hívok fiatalokat, és nagyon jó táncosokat, azt a választ kapom, hogy ilyen kevés pénzért nem táncolnak. Ez a probléma. Az állam olyan kevésre értékeli ezt a műfajt, hogy abból nem lehet megélni.

– Így nehéz megtartani a táncosokat is, gondolom...

– Hál\'istennek, most nem panaszkodhatom. Most tizenhárom fiú van velem együtt, valamint tizenkét hölgy. Más együttesekbe a művészeit vezetők rég nem táncosok, igaz idősebbek is, mint én. Nekem most harminckét évesen teljesen kiszállni, nehéz. Pedig néha meg kell tennem, mert csak úgy tudom kívülről nézni, hogy jól megy-e az előadás, vagy sem. De nagyon nehéz abbahagyni. Mindegyik előadásban szerepelek, de olyan részletben, hogy attól még tudjam figyelni. Ha nem is elölről, hát oldalról. Hogy korrigálni lehessen.

– Milyen célokkal vállalta el a művészeti vezetést?

– 2012 nyarán végeztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia karán, szeretnék továbbmenni rendezőire, s úgy gondoltam, hogy ez egy lehetőség nekem is, hogy gyakorolhassam, amit végeztem, illetve az együttesnek is szeretnék segíteni a fejlődésben. Célom, hogy amellett, hogy erős folklórt képviselünk, kicsit még elbarangoljunk a kortárs táncszínházi világba is az abszolút mozgás művészete terén, illetve belekóstoljunk olyasmibe is, amibe az együttes még nem kóstolt bele, például flamencóba.

– Hogy látja, van jövője a néptáncnak?

– Van. Én úgy érzem, hogy a néptánc is kortárs, csak hinni kell benne. A néptánc befolyásolni tudja az ember életét, javítja azt. Amellett, hogy közösségben vagy, a tánc javít a testtartáson, a járáson, kialakulnak a reflexek – akkor is, ha nem lesz hivatásos az ember.

– Nem csak vezetőként, versenyzőként is megállta a helyét. Ötszörös Kárpát-medencei verbunkgyőztes, ha jól tudom...

– Igen, a Zalaegerszegen megrendezett Kárpát-medencei verbunkverseny ötszörös győztese vagyok, kétszer nyertem a Budapesti legényesen is. Én azonban már abbahagytam a versenyzést, még egyen szeretnék megméretkezni, a békéscsabai szólótáncos fesztiválon, de amúgy átadtam a terepet a tanítványaimnak, a követező generációnak. Illetve a szervezésnek, hiszen idén nagy dologra készülünk, szándékunkban áll megszervezni itt is az első ilyen típusú versenyt. A Vásárhelyi Forgatag keretében lenne egy verbunkverseny is. Ezzel egy 14 éves álmom valósulna meg. Itthon ugyanis nincs versenyzési lehetőség, kétévente szervezik meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját, de annak sincs verseny jellege igazán, épp a zsűri mond egy véleményt a bizonyos együttesről. Én egy egészséges versenyszellemet szeretnék. Lenne ki megmérkőzzön nálunk is.