Textilszerelem a gyergyói gyerekkorból

A művész 1973-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola, gobelin szakán diplomázott. Szövés technikával ma már csak ritkán dolgozik, inkább a kollázs és a kézi hímzés jellemzi munkáit, amiket szerelmes ihletettséggel és szorgalommal készít. Sajgó Ilona textilművész Marosvásárhelyen él férjével Boros István karikatúristával és fiával, Boros Olimp rockzenésszel. A művésznővel életútjáról beszélgettünk.

– Ahogy a munkáidat látom, azoknak ősi, spirituális hangulatuk van, ez a kultikus formavilág honnan jött az életedbe?
– Meghatározó volt, ahogy a szüleim neveltek, mindaz, amiben felnőttem. Ez segített abban, hogy milyen irányba kapaszkodjak. Amikor elkezdtem művésztáborokba járni ott találkoztam Miholcsa József szobrászművésszel, aki az Incitato lovastábort alapította Bálványoson, ő vezetett bele ebbe az ősi világba. Aztán rengeteg könyvet elolvastam a hunokról, a magyarok vándorlásáról, Hunorról és Magorról, a regékben, balladákban szereplő történetekről, amik engem nagyon megfogtak, elkapott ez a hangulat, ez a hullám és egy idő után a festményeimen is csak ezekkel a motívumokkal dolgoztam. Ma már kicsit „leszűrve” használom őket.

Ezeket a hunkori motívumokat modern kompozíciókba igyekszem áttenni, úgy hogy megmarad az ősi jelleghez való ragaszkodásom. Ez nem tudatosan alakult így, ahogy elkezdtem tanulmányozni ezt a kultikus világot, fokozatosan alakult ki bennem a kötődés. Ez annyira szép és kimeríthetetlen élményforrás, hogy szeretettel merítek belőle ihletet. És nagyon hálás vagyok Miholcsának, aki bevezetett ebbe a motívumvilágba. Amúgy a mindennapi élet történései nagyon befolyásolnak. Itt vidám és szomorú történetek egyformán előfordulnak, s engem ez mind inspirál. Annyi esemény van nap, mint nap, ami megfog és alkotásra késztet. Például az is, ha a fiam elutazik, és távol van akkor, festek egy olyan festményt, amin szárnyak vannak. Őt a repülés a szabadság jellemzi, szeret járni, kelni a nagyvilágban. Hol Egyiptomba, hol Spanyolországba utazik, nemrég Krétán járt. Ha elutazik valahova nagyon hiányzik, erős a kötődés köztünk.

– Honnan származnak az anyagaid?
– A rokonság és az ismerősök szekrényét kutatom. Járok olyan üzletekbe, ahol a kedvenceimet kapni lehet. A természetesebb anyagokat szeretem. Ilyen mondjuk a lenvászon, a gyapot, de nem válogatok, ha találok olyan motívumokat egy anyagon, ami tetszik, akkor bármi legyen az, fölhasználom. Igyekszem hozzá illő más anyagokat is beszerezni.

– Mikor lediplomáztál, téged is kihelyeztek valahova messzi vidékre?
– Igen, az ország egyik legészakibb részére, Iași megyébe. Akkor már terhes voltam, és a helykiosztáshoz a férjemet küldtem el. Ő meg nagyon udvarias volt a többi nővel, mindet maga elé engedte, így nekem ez a távoli hely jutott. A szerződést meg kellett kötni, de a kijelölt helyet nem foglaltam el, mert közben megszületett a fiam. A három éves szülési szabadság ideje alatt lemondtam az a számomra kijelölt posztomról, és itt kerestem állást Vásárhelyen. Először egy kis textilipari szövetkezetben kaptam munkát, ahol virágokat festegettem abroszokra. Majd kérvényt adtam be, hogy taníthassak, hiszen a főiskolán rajztanári diplomát is kaptam. Mezőcsáváson sikerült tanári állást kapnom, ide ingáztam át Vásárhelyről kilenc évig.

Megtudtam, hogy a textilgyárban egy kolléganő elment végleg külföldre. és a helyét megpályáztam. A selyemszövödei részleghez kerültem, ahol a feladat gyönyörű lett volna, de csak két évet bírtam ki itt, mert olyan közegbe kerültem, ahol nem volt jó az együttműködés a vezetőség és köztem, végül kénytelen voltam más helyet keresni. 1984-ben áthelyeztettem magam az orvosi egyetemre, onnan is mentem nyugdíjba. Nagyon szerettem ezt a munkát, dizájnnal foglalkoztam és anatómiai rajzokat készítettem. A székhelyem a sebészeten volt, és közvetlenül a rektor alatt dolgoztam, akitől nagy szabadságot kaptam. Rengeteg olyan dolgot csinálhattam, ami a saját örömömet is szolgálta.

– A textiljeidben nem látom ezeknek az anatómiai rajzoknak a hatását.
– A régebbi kompozícióimban megjelentek, de később már nem használtam ezeket.

– A férjed is a rajzolásban találta meg a hivatását.
– Igen, ő karikaturista. Rengeted inspirációs anyagot gyűjtött be, még a múlt rendszerben. Minden kolléga munkásságát ismeri, pontosan tudja követni a kollégái újságokban megjelenő rajzait. Azzal is foglalkozik, hogy kiszűri, ha mások karikatúráit valaki lemásolja. Felteszi a Facebookra ezeket, hogy jelezze, nem tisztességes dolog más munkáját felhasználni.

– A Barabás Miklós céhnek is tagja vagy, ez mit jelent számodra?
– Ez egy kolozsvári központú rangos magyar képzőművészeti szervezet, ahova három évvel ezelőtt vettek föl. A marosvásárhelyi fiókszervezetbe Kákonyi Csilla festőművész és a férje Bálint Zsigmond fotóművész kértek föl tagnak. A céh kiállításokat szervez egy albumot is, amelyben egyik munkám nekem is megjelent. Az, hogy egy ilyen országos szintű szakmai társaság tagja lehetek, az arra sarkall, hogy tovább dolgozzak.

– Mesélj egy kicsit a Vadárvácska Képzőművész táborról, amit szülőfaludban rendeznek, s ahol te is dolgozol és feltöltődsz nyaranta.
– A tábort falu szervezi, pontosabban Gál Mihály, aki egy versszavaló, irodalom kedvelő ember. A művészeket saját hétvégi házában fogadja, egy hatalmas vadárvácska rét szomszédságában. A művészeti vezető a helybéli Balázs József festőművész kolléga, aki egy igazi székely ember. Innen vásárhelyről többen is részt veszünk nyaranta a táborban, így: Nagy Dalma, Bandi Kati, Major Gizi, Barabás Éva, Kákonyi Csilla, Dátu Viktor, Hunyad Mária és Hunyadi László, Nagy Miklós és felesége. Gyönyörű a falu, a templom a rét! Van itt mit megfesteni, feldolgozni, rengeteg inspirációt lehet gyűjteni, vázlatokat készíteni a később majd otthon megvalósuló munkákhoz.

A textilművészet olyan nőies foglalkozás, ami nélkül nem tudnék élni, létezni.

– Te magad is olyan vagy a ruháidban, mint az alkotásaid.
– Amikor az öltözékeimhez elkezdem beszerezni az anyagokat, úgy érzem, mintha egy textilkompozíciót készítenék. A múltkor egyik tárlaton készült rólam egy felvétel, a fotón a kiállított szőnyegem előtt állok. Ezt látva egyik kolléganő megjegyezte: te teljesen beleillessz a szőnyegedbe!