
Fotó: Hulu
Idén sem maradtunk sötét, diktatórikus jövőkép nélkül, Margaret Atwood Gileádjában pedig még talán sosem volt ennyire kilátástalan a létezés. A Szolgálólány meséjének harmadik évada újabb mélységeket tár fel a kitalált elnyomó diktatúrából, ami kitermelte magának a saját ellenállóit. Kritika.
2019. augusztus 19., 17:202019. augusztus 19., 17:20
Amikor év elején, a kellő információk hiányában leírtam, hogy 2019-ben nélkülöznünk kell a Szolgálólány meséjének új évadát, nem is tévedhettem volna nagyobbat, ugyanakkor

Letaglóz, elborzaszt és nem ereszt, mégis kíváncsian várjuk, hogy mi fog történni. Nyilván nem ez a legjobb ajánló egy tévésorozathoz, azonban ahogy a filmek között is vannak megrázó történetek, úgy a tévésorozatok világában is van, amit nem könnyed kikapcsolódási szándékkal nézünk meg.
A Szolgálólány meséjének legújabb fejezete újabb mérföldkőnek számít, és bebizonyítja, hogy nagyon is jól és következetesen lehet elmesélni egy történetet, akkor is, ha már nincs hozzá könyves alapanyag. A sorozat harmadik évada – ha a összességében nézzük –, van olyan jó, mint az első kettő,

Modernkori szenvedéstörténet, öncélú borzongatás, vagy eltúlzott világkép? A Szolgálólány meséjének második évadára mindegyik jelzőt rá lehet aggatni, azonban kár lenne ennyivel leírni napjaink egyik legnagyszerűbb tévésorozatát. Kritika.
Sokkoló volt megélni a második évad végén, hogy June a szabadulás helyett a maradást választotta, és nem hagyta maga mögött a diktatúraként működő Gileádot. Döntését érzelmi alapon hozta, ugyanis hiába, hogy megmentette második gyerekét, az elsőt sem akarta az elnyomók uralma alatt hagyni. Nem önzőn, hanem önfeláldozóan döntött, ez pedig semmi jóval nem kecsegtette őt a jövőre nézve.
Ha June eddig nem szenvedett eleget, akkor most ismét láthatjuk ahogy a földbe döngölik, megsemmisítik, eszközként használják, megfosztják minden emberségétől, átgázolnak rajta, ezúttal annyi különbséggel, hogy mindezek ellenére irányítani próbálja azt, ami történik körülötte. Mert June nem adja fel, még akkor sem, amikor új „gazdához” kerül, célja van, amit el akar érni: el akar jutni gyerekéhez, ezért pedig képes mindent megtenni, amire lehetőségei engedik.
Fotó: Hulu
Bevallom, a második évad cliffhangerének feloldása után számomra nagyon döcögősen indult az új szezon, a hétről hétre érkező új részek pedig annak ellenére, hogy ebben a formában kevesebb időt igényelt a megnézésük, valahogy nem vonzottak, így aztán a hetediktől az utolsó előtti epizódig daráltam a sorozatot, ami egyáltalán nem bizonyult rossz döntésnek.
A készítők újból ragaszkodtak a jól bevált formulához, vagyis az újabb trendnek számító 6-8-10 részes évad helyett ők maradtak a már „hosszúnak” számító 13 epizód mellett, amit kisebb fejezetekre osztottak fel, úgyhogy lényegében 3-4 részenként újabb fejezetet nyitnak a történetben, amiknek utolsó epizódjai egy-egy mini-évadzárónak felelnek meg, emiatt azonban helyenként túlnyújtottnak, egy helyben toporgónak érződik a történet. Ez azonban nagyon is indokolt, hiszen
Fotó: Hulu
Gileádon túl ugyanakkor Kanada is egyre hangsúlyosabb szerepet kap, és jó látni, hogy az elképzelt jövőképben még van helye a normalitásnak, még akkor is, ha a kanadaiaknak szinte semmilyen beleszólásuk nincs Gileád ügyeibe, így az ottani állapotok megváltoztatásához csak a velük kapcsolatba lépő gileádiakra számíthatnak, ami egyre gyakoribb az első ottani gyerek, a kis Nicole határon való átszöktetésének következtében. Plusz pontot érdemelnek a sorozat készítői, amiért
Fotó: Hulu
A harmadik évadban ismét szembesülhettünk azzal, hogy főhősünk újra teljes elnyomás alá kerül, tetteinek pedig következményei vannak, ugyanakkor a tényleges hatalommal bíró szövetségesének, Nicknek is búcsút kellett intenie. Az elnyomást megtestesítő Waterfordékat ugyanakkor megtépázta June eddigi ügyködése, így amikor ismét a kezükbe fogják a gyeplőt, akkor nagyot szorítanak rajta. June azonban új „gazdához” kerül, ahol végre kapcsolatba léphet a hálózatszerűen működő ellenállás képviselőivel is.
A kezdeti pofonokat és pofára eséseket követően úgy tűnik, hogy
Ismét szembesül a beláthatatlan következmények súlyával, amikor egy szolgálólány-társát bélyegzi meg annak árulása miatt, így többek között nem csak a saját bőrén tapasztalja meg, hogy mi történik, amikor az általa elindított dolgok a lehető legszerencsétlenebb fordulatot veszik.
Fotó: Hulu
A kórházas epizód külön megérne egy misét, hiszen úgy a képi megjelenítésében, mint a történetvezetésével, valamint a karakterek elmélyítésével egészen egyedit hoztak össze az alkotók, amelynek kis túlzással élve ott a helye a minden idők legjobb sorozatepizódjai között.
Fotó: Hulu
A szolgálólányt azonban az eddigi szenvedések és magatehetetlenség folyamatos cselekvésre ösztönzi, aminek következtében
A szolgálólány meséjének újabb mozgóképes fejezete igazi érzelmi hullámvasút, amely katarzisos végkifejletbe torkollik. A történet eljutott addig a pontig, ahonnan már nincs visszaút, mindennek, ami történt beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve.
Fotó: Hulu
Az elnyomásból már eleget láttunk, a disztópikus diktatúrát már elég sok oldalról megvilágították, a néző is tisztában van a rendszer működésével. A kérdés is adott:
Fotó: Hulu
Sebestyén Róbert Dichotómia című kiállítása nem tárgyakat mutat be, hanem állapotokat. Anyag és szellem, múlt és jelen, csend és belső feszültség feszül egymásnak egy olyan térben, ahol a szobrászat meditációvá válik.
A forralt bor magában hordozza a hideg télhez illő melegséget. Most egy nagyon egyszerű, de annál finomabb elkészítési módot hoztunk, amit annak is érdemes kipróbálni, aki eddig nem ivott még ilyen fűszeres italt.
Verebes György Munkácsy-díjas festőművész Az idő teste című kiállítását 2026. február 5-én nyitják meg a csíkszeredai Mikó-várban. A tárlat az idő, a test és az észlelés festészeti összefüggéseit vizsgálja.
„Ehető dolgok” után kutatva a helyi művészet történetében is a legkülönfélébb megközelítésekkel találkozunk. Aktuális műtárgyunk, a székelyudvarhelyi Berze Imre szobrászművész Az alma már foglalt című alkotása, egy mészkőből megformált kisplasztika.
A farsangi időszak egyik klasszikus édessége a puha, illatos fánk, amelyet most a hagyományos lekvár mellett a mákos töltelék tesz igazán különlegessé. Sütőben készül, így könnyedebb, mégis gazdag ízvilágú finomság.
Martin McDonagh Oscar- és kétszeres Golden Globe-díjas ír-angol drámaíró, filmrendező, forgatókönyvíró Leenane-trilógiájának második darabját próbálják a Tomcsa Sándor Színházban. A koponya című drámát Barabás Árpád rendezi, vele beszélgettünk.
Ahogy tavasztól őszig a természet törvényei szigorú keretek közé szorították a földdel való mindennapi munkát, úgy a téli, farsangi időszakban az emberek levedlették ezeket a korlátokat, szabályokat, teret engedve mindenféle bolondozásnak.
Olajban úszó csipsz helyett ropogós alternatíva: házi zöldségcsipsz könyv mellé. Egyszerű alapanyagokból, kevés olajjal, sütőben vagy fritőzben – nassolás bűntudat nélkül.
A Digitális családi jóllét sorozat második része azt járja körül, mennyi a „normális” képernyőidő. Nem tilt, hanem gondolkodásra hív: hogyan lehet tudatosabban jelen lenni a digitális térben, családként is.
Miközben az erdő ősszel színesbe borul és a levelek lassan lehullanak a lombhullató fák ágairól, a fenyők és más örökzöldek csendben megtartják zöld ruhájukat a tél folyamán is.
szóljon hozzá!