A szolgálólány lázadása

Bár a történet alapjául szolgáló regény már az első évaddal „elfogyott”, a Margaret Atwood által teremtett kegyetlen disztópia kibővítése adott volt, hisz ki ne lenne kíváncsi, hogy miként folytatódik a nőket kizsákmányoló diktatúra története, vagy éppen arra, hogy egészen pontosan milyen folyamatok vezettek a sorozatban megjelenített önkény kialakulásához. Adott volt tehát, hogy mind a múltat, mind a jövőt mélyítsék tovább a készítők, ennek pedig maradéktalanul eleget is tettek, így újabb tizenhárom részen keresztül láthattuk, hogy mi történik June (Offred) közvetlen környezetében, illetve

És micsoda utat jártak be a szereplők… Az első évad, viszonylag lassú, építkezős részei után felpörögtek az események és nézőként csak kapkodtuk a fejünket a sok váratlan fordulat láttán. Az évad megrázó cold-opennel veszi kezdetét:

A szezon maga több rövid fejezetre tagolódik, amelyeket rövid, időben való ugrás tagol több részre, így akár mindegyik ilyen fejezet utolsó része felér egy mini-évadzáróval, amelyek legtöbbször

De mint minden elnyomás, Gileád is „kitermeli” a maga forradalmárját, aki társak nélkül, végső kétségbeesésében drasztikus eszközhöz folyamodik, és sok ember életét próbálja kioltani, mindezt azért, mert elege van az elnyomásból. A „terrorcselekmény” újabb offenzívát von maga után, amely révén az elnyomást megtestesítő Fred is megszabadul a rendszerét belülről bomlasztó tényezőktől, hogy utána még keményebben érvényesíthesse akaratát.

Fred, ebben a férfiak által uralt elnyomó társadalomban nem tűri meg a más véleményeket, azonban időnként hajlandóságot mutat a kompromisszumra, nyilván önös céloktól vezérelve, ez pedig nagyban előmozdítja a cselekményt és váratlan fordulatokat eredményez, például, amikor megengedi June-nak, hogy láthassa a tőle elszakított lányát, ami végül beláthatatlan következményekkel jár.

A Szolgálólány meséjének második évada betekintést enged a Gyarmatokon zajló mindennapokba, ahol a világháborús munkatáborokhoz hasonlóan a lassú halálra ítélt nők hiábavaló küzdelmeit látjuk.

Sajnos az évad nem tökéletes, mint ahogy azt az első esetében megfogalmaztam: elsikkad például az első szezon végén Kanadába szökött Luke (June férje) és Moira (June legjobb barátnője) történetszála, emellett visszatekintésekből is kevesebbet kapunk az előző évadhoz képest, holott sok esetben ezek adtak igazán jelentőségteljes keretet a történetnek. Ezek az apróságok azonban nem rontják a nézői élményt, csupán apró hiányérzetre adnak okot a függőben hagyott, nem túl részletesen kibontott mellékszálak nézése közben.

És, hogy mennyire hatással van a sorozat nem csak a nézőkre, hanem a színészekre is, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Fredet alakító Joseph Fiennes elérte, hogy kivágjanak egy erőszak-jelenetet, ami már neki is túl soknak bizonyult. Az ominózus jelenetben az elnyomó hatalom megtestesítője és vezéralakja a feleségét kellett volna megerőszakolja, azonban Fiennesnek ez már túl sok volt és végül lebeszélte a készítőket a jelenet felhasználásáról.