Fotó: Thomas Campean
A hétvégén tartandó nyikómalomfalvi falunapok alkalmával névadó ünnepség is lesz: Pap Ferenc tanító, közösségépítő nevét viseli majd a helyi művelődési ház.
2013. július 22., 16:552013. július 22., 16:55
2013. július 22., 17:192013. július 22., 17:19
A kobátfalvi születésű Pap Ferenc tanulmányait szülőfalujában, majd Székelykeresztúron, előbb az Unitárus Gimnáziumban, majd a Pedagógiai Iskolában végezte. A tanítói oklevél megszerzése után csupán egy hónapot oktathatott Zetelakán, hisz 1951 őszén bevonult katonának. Volt osztályfőnöke közbenjárására Szászmogyoróson kapott tanítói kinevezést, 1957 szeptemberétől 1989-ben bekövetkezett haláláig pedig Malomfalván tanított. A pedagógusi munka mellett azonban a település kulturális életének irányítását is felvállalta: zenekart hozott létre, a 80–100 tagú dalárdával többször szerepelt, sőt díjakat is nyertek, feleségével, Sinka Eszter tanítónővel közösen vezették a helyi színjátszókört, továbbá táncot oktattak.
Pap Ferenc a népművészetek pártolója volt: a művészet iránti szeretetét a székelykeresztúri tanítóképzőből kapta, de kézügyessége családi vonás volt, hisz édesapja is „fúró-faragó székely” volt. Nyikómalomfalva ma is őrzi a tanító kéznyomát: fiai segítségével Pap Ferenc haláláig mintegy kétszáz székely kaput faragott, melyekből több mint száz Malomfalván áll, a többi pedig Erdély más településein, illetve Magyarországon. A kapu- és fafaragás iránti szenvedélyét több fiatalnak is továbbadta.
A július 27-én tartandó névadó ünnepség szentmisével kezdődik, majd a részvevők megkoszorúzzák Pap Ferenc sírját. Az ünnepség az ötvenes években épített, a 2005-ös árvizet követően felújított művelődési házban folytatódik: fellép a Százszorszép Gyermekkórus és a Nyikómalomfalvi Egyházi Kórus, köszöntőbeszédet mond Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere és Sinka Ignác tanító, illetve leleplezik a Pap Ferenc emlékére állított táblát is. A jeles eseményen egyébként fotókiállítás-megnyitó is lesz.
A kétnapos falunapok szombaton délelőtt főzőversennyel rajtol, majd a szentléleki, farkaslaki és malomfalvi gyermekfocicsapatok mérkőznek meg. A nap folyamán lesz még számtalan gyerekprogram, illetve tombolahúzás is, este pedig a Légió és a Terra Siculorum zenekarok izzítják a hangulatot. Vasárnap az ünnepi szentmisét követően futómaratont rendeznek, de állatszépségverseny, női és férfi futballbajnokság, barantabemutató és kulturális műsorok is lesznek. A napot a Titan zenekar koncertje és utcabál zárja.
szóljon hozzá!