Fotó: Kristó Róbert
A július 19-én a Hivatalos Közlönyben megjelent, 164-es számú törvény értelmében immár hivatalosan is létezik Göröcsfalva, melynek román neve ezentúl nem Satu Nou, hanem Gârciu – jelentette be hétfőn Császár Attila, Csíkrákos polgármestere.
2011. augusztus 01., 16:082011. augusztus 01., 16:08
2011. december 20., 19:422011. december 20., 19:42
Már megrendeltük az új helységnévtáblákat – mondja Császár Attila
„Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz és bürokratikus lesz ez a történet” – foglalta össze az elmúlt majdnem két év, olykor szélmalomharcnak tűnő erőfeszítéseit Császár Attila, a névváltoztatási hercehurcára gondolva. 1964-ben egyik napról a másikra lett Göröcsfalvából Újfalu és Gârciuból Satu Nou, 2009-ben pedig a göröcsfalviak azt kérték az önkormányzattól, hogy „a jogtalanul esett csorbát igazítsuk ki” – elevenítette fel Csíkrákos fiatal polgármestere.
A lakossági kérésre 2009. augusztus végén megszervezett népszavazás nyomán a voksolók elsöprő többsége a névváltoztatást kérte, azonban úgy tűnt, a fővárosban már megfeneklett a kérdés, hiszen az ezt szentesítő kormányhatározat mindmáig váratott magára. „A névváltoztatással erkölcsi, illetve lelki jóvátétel történt. Azt akartuk, ne legyünk anonimok, hiszen Újfalu rengeteg van a környéken, és éppen ebből kifolyólag rengeteg kellemetlenségünk is származott. Nem egy alkalommal a postai küldemények a fél megyét megjárták, mielőtt célba értek, hiszen, bár fel volt tüntetve helyesen a postai irányítószám, a hozzánk küldött levél először az Oklánd községhez tartozó Újfaluba érkezett” – mondta a polgármester.
Most, hogy immár a Hivatalos Közlönyben is megjelent a törvény, már a lakosságnak kell alkalmazkodni a helyzethez, azaz ki kell cserélniük a személyazonossági igazolványt, a jogosítványt, illetve a cégdokumentációt. „Az önkormányzat azon van, hogy a megfelelő intézményeket tájékoztassa a névváltoztatásról, illetve névre szóló levélben hívja fel a lakosság figyelmét arra, hogy mi is a teendő. Az önkormányzat maximálisan támogat, segít mindenkit a dokumentáció összeállításában, illetve egyeztetünk a szakhatóságokkal, megoldást keresünk arra, hogy minél gördülékenyebben történjen a dokumentumok cseréje” – fogalmazott a polgármester.
szóljon hozzá!