Parajd térségében két műszakban dolgoznak a kotrógépek, hogy tartani lehessen a Korond-patak elterelésének július eleji határidejét – jelentette ki az ügyvivő gazdasági miniszter a szerdai kormányülés után.
A kormány úgy döntött, hogy a megduplázza a közmédia Összetartozunk - Összefogás Székelyföldért című egész napos adománygyűjtő műsorában befolyt felajánlásokat, tehát „minden felajánlott forint mellé odatesz még egyet”
Az élővilágot és az ivóvízellátást is veszélyezteti a bányaszerencsétlenség miatt megnövekedett sókoncentráció a folyóvizekben. A szakértők szerint a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizének és élővilágának megfigyelésével mérsékelhetők az ökológiai károk.
Meg kell őrizzük a nemzetünket összetartó belső határainkat, amihez mindennapos cselekvésre van szükség – hangzott el szerdán, a Nemzeti Összetartozás napján Székelyudvarhelyen, a Millenniumi emlékműnél.
A parajdi sóbányát ért súlyos katasztrófa mélyen megrázta a helyi közösséget. A parajdi önkormányzat tájékoztatása szerint a helyi, országos és nemzetközi összefogás ereje már most is érezhető.
A parajdi sóbányánál földtani mozgások jeleit észlelték, ezért a hatóságok és kutatók fokozottan figyelik a helyszínt a lakosság és a környék védelme érdekében – derül ki az Országos Földfizikai Intézet (INCDFP) bejegyzéséből.
Nyolc nemzetközi szakértő érkezik Parajdra, hogy támogassa a román hatóságokat a helyzet stabilizálásában.
Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter szerdán Parajdon kijelentette, hogy a szakértőkkel folytatott megbeszélés témái között szerepelt az ivóvíz-probléma is, miután a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja jelentősen megnőtt.
Együtt Parajdért – Tartsuk életben Sóvidék szívét! címmel adománygyűjtő kampányt indított a bányakatasztrófa sújtotta település turizmusának megújításáért a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita).
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke adott helyzetjelentést Budapesten Orbán Viktor miniszterelnöknek, illetve a magyar kormánynak a parajdi bányakatasztrófáról június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.
Két új elektromos motorkerékpárral bővült a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség szolgálati járműparkja – olvasható a Facebook-oldalukon megjelent közleményben.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére, köztük Hargita és Kovászna megyére is.
Napközben ugyan látogathatják lakásaikat, éjszaka azonban máshol kell aludniuk a hét folyamán azoknak a helybélieknek, akiket a parajdi sóbánya omlásveszélye miatt kiköltöztettek házaikból. Közben építik a bányamentéshez szükséges utakat.
Folyamatosan gyűlnek az aláírások arra a petícióra, amelyet a parajdiak indítottak azért, hogy a községbe vigyék a Csíkszeredába tervezett vidámparkot. Online is alá lehet írni.
Száznyolcvan aláírással nyomatékosított petícióban kérik a parajdi vállalkozók és magánszemélyek Lénárd András vállalkozót, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a Csíkszeredában megtervezett Drakula park építése Parajd községben valósuljon meg.
Újra megnövekedhet a Korond-patakának a vízhozama, azonban aggodalomra nincs egyelőre ok – újabb fejleményekről tájékoztatott Nyágrus László, Parajd polgármestere.
Villámlásokkal kísért felhőszakadások lehetnek több udvarhely- és csíkszéki településen, az Országos Meteorológiai Igazgatóság 18 és 19 óra közöttre kiadott figyelmeztetésében.
Újat teremteni Székelyföldön nem egyszerű – ezt első kézből tudja Fazakas Szabolcs, a Mini Erdély Park és a Legendárium megálmodója, aki most a csíkszeredai Drakula Park kezdeményezése mellé áll.