A szolidaritás jelképe: felavatták a törökverő hadvezér szobrát

A szolidaritás jelképe: felavatták a törökverő hadvezér szobrát

Nem az ember nemzetisége, hanem a tettei fontosak, és Hunyadi János a kereszténységet megőrző hős volt, így szobra össze kell kösse a magyar és román nemzetet – mondta szombaton Marosvásárhelyen Magyarország volt külügyminisztere, Martonyi János.

Nemzetközi régészcsoport keres római kori leleteket Mikházán

Több mint negyvenen vesznek részt a régészeti ásatásokon Mikházán, ahol a katonai tábor és fürdő épületét kutatják négy héten keresztül, miközben készülnek az augusztus 6-án tartandó Mikházi Római Fesztiválra is.

Nemzetközi régészcsoport keres római kori leleteket Mikházán
2022. július 30., szombat

Teherautóval ütköztek, nem élték túl

Két súlyos, halállal végződő közúti baleset is történt Maros megyében pénteken késő este és szombatra virradóan, mindkét esetben teherautóval ütközött az áldozatok járműve.

Teherautóval ütköztek, nem élték túl
2022. július 30., szombat

Részben zárolták a marosvásárhelyi városháza egyik számláját

Százötvenezer lejt zároltak a marosvásárhelyi városháza egyik számláján, de ez, mint Portik Vilmos alpolgármester a Székelyhonnak elmondta, semmiféle fennakadást nem okoz a működésben.

Részben zárolták a marosvásárhelyi városháza egyik számláját
2022. július 28., csütörtök

A közúti balesetek okozói között szép számban vannak kerékpárosok is

A 2019-2022 közötti Safe4Cycle kerékpároktatás projektjét ismertette a Marosszéki Közösségi Alapítvány, amely szeretné, ha bevezetnék az iskolákba a biciklizés tanítását választható tantárgyként.

A közúti balesetek okozói között szép számban vannak kerékpárosok is
2022. július 28., csütörtök

Ismét kitiltják az autókat hétvégente Marosvásárhely központjának egy részéről

A marosvásárhelyi közlekedési rendőrség jóváhagyta a városháza kérését, így hétvégenként újra „kitiltják” a gépkocsikat Marosvásárhely főteréről. Korábban is volt ilyen korlátozás, de ahogy akkor, most is vannak elégedetlen városlakók és gépkocsivezetők.

Ismét kitiltják az autókat hétvégente Marosvásárhely központjának egy részéről
2022. július 28., csütörtök

Tiszteletet és hatékonyságot kértek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők

Sürgősségi pontként tűzték napirendre a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen a városháza új szervezeti felépítését, amelyet az önkormányzati képviselők is csak az ülésnap reggelén kaptak kézhez. Ez jelentős felháborodást eredményezett.

Tiszteletet és hatékonyságot kértek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők
2022. július 28., csütörtök

Két baleset, tizenegy sérült

Két közúti baleset is történt csütörtök délelőtt Maros megyében, összesen tizenegy sérülttel.

Két baleset, tizenegy sérült
Két baleset, tizenegy sérült
2022. július 28., csütörtök

Két baleset, tizenegy sérült

Podcast
2022. július 28., csütörtök

Több száz tehergépjárművet vezetnének ki Szászrégenből egy tervezett beruházással

Három környékbeli település bevonásával kezdődik hamarosan a szászrégeni elkerülőút műszaki tervének elkészítése, és remélhetőleg jövő év elején a kivitelezése. Több száz tehergépjárműtől mentesítenék a Felső Maros-menti települést.

Több száz tehergépjárművet vezetnének ki Szászrégenből egy tervezett beruházással
Podcast
2022. július 28., csütörtök

Indul a visszaszámlálás a népszámláláson

Már csak négy napig tart a lakossági összeírás Romániában: vasárnap éjfélkor zárul a rendszer, így tényleg most van az utolsó esélye annak, aki még mindig nem vett részt a népszámláláson.

Indul a visszaszámlálás a népszámláláson
Indul a visszaszámlálás a népszámláláson
Podcast
2022. július 28., csütörtök

Indul a visszaszámlálás a népszámláláson

Podcast
2022. július 28., csütörtök

A piacokon is minden megdrágult – mutatjuk, hogy hol, mi, mennyibe kerül

Minden termék megdrágult, de így is sokan vásárolnak a zöldség-és gyümölcspiacokon. Jelenleg a belföldi görögdinnyének van keletje, amelynek kilójáért akár 3-3,50 lejt is elkérnek. Piaci körképet készítettünk a székelyföldi városokban.

A piacokon is minden megdrágult – mutatjuk, hogy hol, mi, mennyibe kerül
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2022. július 27., szerda

A magyar egyetem visszaállítását követeli, európai fővárosokban is tüntet Ádám Valérián

Tízévnyi tüntetés után újabb lépésre készül Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) elnöke: az Európai Unió tíz államának fővárosában készül bemutatni a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés múltját &

A magyar egyetem visszaállítását követeli, európai fővárosokban is tüntet Ádám Valérián
2022. július 27., szerda

Kigyúlt magtárban vesztette életét egy férfi Maros megyében

Magtár gyulladt ki Maros megyében, Nagyikland település főutcáján. A marosvásárhelyi, a dicsőszentmártoni és a radnóti tűzoltók vonultak ki a tűzesethez, amiben egy ember életét vesztette.

Kigyúlt magtárban vesztette életét egy férfi Maros megyében
2022. július 27., szerda

Románia ezentúl még inkább védve lesz – mondta a NATO főtitkárhelyettese Marosvásárhelyen

Teljes átalakulás kezdődik a NATO-ban, és ennek köszönhetően Románia még nagyobb védelemnek fog örvendeni – nyilatkozta Marosvásárhelyen Mircea Geoană, a NATO főtitkárhelyettese. A szomszédban zajló háborúról is beszélt. 

Románia ezentúl még inkább védve lesz – mondta a NATO főtitkárhelyettese Marosvásárhelyen
2022. július 27., szerda

Elballagtak az orvos- és gyógyszerészhallgatók

Közel 300 magyar tagozatos diák, orvos-, fogorvos- és gyógyszerészhallgató ballagott szerdán Marosvásárhelyen a vártemplomban. Az ünnepségen a szakmai tudás, a hivatás, a gyakorlati jártasság jelentőségét hangsúlyozták.

Elballagtak az orvos- és gyógyszerészhallgatók
Podcast
2022. július 27., szerda

A rendezvény, amelyen „a név kötelez”

Sokáig országos vásár, majd városnapok, kistérségi napok zajlottak augusztus elseje környékén Nyárádszeredában, negyedik éve azonban már Nyárádmente Fesztiválként nevezik a rendezvényt. 

A rendezvény, amelyen „a név kötelez”
A rendezvény, amelyen „a név kötelez”
Podcast
2022. július 27., szerda

A rendezvény, amelyen „a név kötelez”

2022. július 27., szerda

Egyre csak nőnek az esetszámok

Akárcsak az ország más részein, Hargita megyében is növekednek a Covid-esetszámok, az egy nap alatt igazolt új fertőzések száma a hét elején átlépte a százat.

Egyre csak nőnek az esetszámok
Egyre csak nőnek az esetszámok
2022. július 27., szerda

Egyre csak nőnek az esetszámok

Podcast
2022. július 26., kedd

A kánikulában tilos a tűzgyújtás szabadtéren

A nagy melegben egy üvegcserép is képes lángra lobbantani a száraz növényzetet, hiszen a napsugarakat egy pontba fókuszálja. Ezért a tűzoltóságnál fokozottan figyelnek, hol kell azonnal közbelépni, mielőtt nagy lenne a baj.

A kánikulában tilos a tűzgyújtás szabadtéren

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye