Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközi régészcsoport keres római kori leleteket Mikházán

A rómaiak nyomát kutatják Mikházán •  Fotó: Haáz Vince

A rómaiak nyomát kutatják Mikházán

Fotó: Haáz Vince

Több mint negyvenen vesznek részt a régészeti ásatásokon Mikházán, ahol a katonai tábor és fürdő épületét kutatják négy héten keresztül, miközben készülnek az augusztus 6-án tartandó Mikházi Római Fesztiválra is.

Antal Erika

2022. július 30., 14:262022. július 30., 14:26

Nemzetközi kutatócsoport kezdte meg a régészeti ásatásokat Mikházán, ahol négy héten keresztül az egykori princípia feltárására összpontosítanak – számolt be a Székelyhonnak Pánczél Szilamér régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa, a Római Limes program vezetője.

Hirdetés

Elmondása szerint a régész szakemberek mellett egyetemi hallgatók érkeztek a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemről, a budapesti Pázmány Péter Egyetemről, az ELTE-ről, akárcsak Berlinből és Kölnből.

Idézet
A kutatócsoport nagy létszámának köszönhetően a korai rétegeket tudjuk megvizsgálni nagy felületen

– hangsúlyozta Pánczél Szilamér, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a négy hétig tartó ásatások nemrég kezdődtek el, de

máris izgalmas római kori tárgy került felszínre, egy írásnyomokat tartalmazó kerámia.

A régészeti leletről egyelőre még nem lehet sokat tudni, de további érdekességekre számítanak, amelyek majd többet elárulnak a régmúltról.

Nyitva a kiállítás

A két kiállítótérben látható kiállítást, amely a Mikháza területén álló római kori katonai tábor életét, a katonák mindennapjait mutatja be, nem zárták be a nyári időszakra, ahogy azt korábban tervezték, majd csak az év végén szeretnék lecserélni, hogy az újabb, időközben előkerült tárgyakkal, információkkal bővítsék – mondta a Székelyhonnak a régész. A limeskutató csoport készül a Mikházi Római Fesztiválra is, ahol a Római Birodalom szokásait, mindennapjait, ünnepeit elevenítik fel.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Támogatásigénylés: a pénzmagoknak ágyaznak meg a gazdák hétfőtől

Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.

Támogatásigénylés: a pénzmagoknak ágyaznak meg a gazdák hétfőtől
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Semjén Zsolt Gyergyószentmiklóson: küldetésünk, hogy megmaradjunk

Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.

Semjén Zsolt Gyergyószentmiklóson: küldetésünk, hogy megmaradjunk
2026. március 15., vasárnap

Így mutatnak a székelyek piros-fehér-zöldben március 15-én

Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.

Így mutatnak a székelyek piros-fehér-zöldben március 15-én
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje idézte meg a forradalom hangulatát Marosvásárhelyen

A kis közösségükben elismert, a magyarságért sokat tevékenykedő hétköznapi hősöket tüntettek ki vasárnap délután Könyv és Gyertya díjjal Marosvásárhelyen. Az alkalmat a legendás Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje tette emlékezetessé.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje idézte meg a forradalom hangulatát Marosvásárhelyen
2026. március 15., vasárnap

A székely hősök emléke ma is összegyűjti a közösséget Nyergestetőn

Koszorúzással, beszédekkel, néptánccal és imával emlékeztek meg vasárnap késő délután Nyergestetőn az 1848–1849-es szabadságharc hőseiről. A történelmi helyszínen tartott ünnepségen több százan rótták le tiszteletüket a székely honvédek előtt.

A székely hősök emléke ma is összegyűjti a közösséget Nyergestetőn
2026. március 15., vasárnap

Répássy Róbert Sepsiszentgyörgyön: a magyarok Istene és a székelyek őrizzék meg Székelyföldet

„A magyarok Istene mindenütt ott van, ahol a világon magyarok élnek” – fogalmazott a Sepsiszentgyörgy központjában tartott március 15-i ünnepségen Répássy Róbert igazságügyi államtitkár.

Répássy Róbert Sepsiszentgyörgyön: a magyarok Istene és a székelyek őrizzék meg Székelyföldet
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Tűz pusztít a jeddi erdő közelében, a lángok egy ház kerítésére is átterjedtek

Száraz növényzet gyúlt ki a Marosvásárhely közeli Jedd területén március 15-én délután. A tűzoltók nehezen megközelíthető területen küzdenek a lángokkal, amelyek már átterjedtek az erdős terület aljnövényzetére és egy hétvégi ház kerítésére is.

Tűz pusztít a jeddi erdő közelében, a lángok egy ház kerítésére is átterjedtek
2026. március 15., vasárnap

Bandériumgulyással is megidézték a szabadságharc korát Gyergyószentmiklóson

Katonai eledeleket idéző gulyással, történelmi visszatekintéssel és muzsikával emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseire a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóház udvarán. Ez volt a huszadik márciusi katonaeledel-kóstoló.

Bandériumgulyással is megidézték a szabadságharc korát Gyergyószentmiklóson
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza

Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza – jelentette ki a miniszterelnök a budapesti Kossuth Lajos téren az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján mondott ünnepi beszédében.

Orbán Viktor: sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot gyűlölet és düh kormányozza
Hirdetés