
Szerdától fesztiváli hangulat Nyárádszeredában
Fotó: Haáz Vince
Sokáig országos vásár, majd városnapok, kistérségi napok zajlottak augusztus elseje környékén Nyárádszeredában, negyedik éve azonban már Nyárádmente Fesztiválként nevezik a rendezvényt. Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor szerint pedig ez azt is jelenti, hogy a „név kötelezi őket”, vagyis fesztiválhoz illő színes programmal készülnek július 27. és július 31. között.
2022. július 27., 11:222022. július 27., 11:22
2022. július 27., 12:442022. július 27., 12:44
A 2020-as év kimaradása után tavaly „rekordkevés energiával rekordszámú látogató” volt a Nyárádmente Fesztiválon, amelyre Tóth Sándor polgármester szerint azért is kerülhetett sor, mert a Covid-időszak miatt nagyon ki voltak éhezve az emberek a szórakozásra, ráadásul a Bagossy Brothers Company volt a rendezvény fő meghívottja, amely egymagában 6-7 ezer embert vonzott a fesztiválra.
A polgármester elmondása szerint évtizedek óta augusztus elseje az a nap, amikor országos vásárt tarthatott Nyárádszereda. „Már az én gyerekkoromban is augusztus 1-je arról szólt, hogy a vásárra idegyűltek a környékbeliek, s a mézespogácsáról és a lupuhintáról (vásári körhintáról) volt híres a rendezvény. Utána lett belőle Nyárádszeredai Napok, majd Kistérségi Napok, de mindig augusztus elseje köré szerveződtek a rendezvények. Most meg negyedik éve próbálunk élni ezzel a »trendi és menő« szóval, hogy fesztivál. Ez kötelez is minket, mert
– vélekedett Tóth Sándor, a kisváros polgármestere.
A Nyárádmente Fesztivál július 27-én, tehát szerdán kezdődik, és 31-én, vasárnap zárul, sőt a rendezvényhez kapcsolódó lovastábor már zajlik, és volt is belőle még egy júniusban, mert annyian jelentkeztek rá, hogy ketté kellett osztaniuk a résztvevőket, akik a lovastáborban tanultakat szombat délelőtt a fesztivál keretein belül be is mutatják. Amúgy
Szerdán már könyvbemutató és szabadtéri mozi várja az érdeklődőket, a Café31-ben a Toxikóma című filmet vetítik le. A csütörtököt folknapnak is nevezhetjük, ugyanis a néptáncos programok kavalkádjára számíthatnak a résztvevők. Nyárádmenti néptánccsoportok, a Bekecs Néptáncszínház és minden általuk kinevelt kistáncos bemutatkozik csütörtökön, az estét pedig a Bekecs Tóthék című néptáncszínházi előadása koronázza meg, amelyet szabadtéren adnak elő a táncosok. Csütörtökön és pénteken 14–18 óra között megtekinthető Biró Zsigmond Sándor letűnőben levő korok tárgyait felvonultató padlásmúzeuma.
Pénteken 17.30-kor a művelődési otthon előcsarnokában Baricz Ervin hobbitúrázó természetfotóiból nyílik kiállítás. Ugyanaznap 18 órától Borsa Brown írónővel lehet találkozni a kultúrotthonban.
Szombaton délelőtt számos lovasprogramra is sor kerül, de lesz baba-mama foglalkozás, mesefoglalkozás és taekwando-bemutató is. Szombaton délután pedig előadásokra is sor kerül: Dávid Panni blogger tartalomkészítésről beszélget, Csép Andrea Éva parlamenti képviselő a családon belüli erőszakról, Sebestyén Molnár a biciklizésről.
A vasárnapi program kiemelkedő programpontja a polgármester szerint Székelybőben lesz, ahol, amilyen kicsi falu, annyi megvalósítás történt az utóbbi időben.
Az ünnepélyes események sora 13 órakor kezdődik majd Székelybőben.
Koncertek
Fesztiválhoz méltóan számos koncerten is szórakozhatnak majd a résztvevők: pénteken a nyárádszeredai szabadtéri nagyszínpadon a Dreamflow lép fel, majd a Margaret Island, szombaton a Piramis koncertezik, majd szabadtéri buli lesz DJ Dewil zenéjére. Vasárnap már 17 órától fellép a nagyszínpadon a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, 20 órától a No Sugar, majd a Honeybeast csap a húrok közé. A nyárádszeredaiak ünnepét vasárnap este tűzijáték zárja.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!