Tovább fejlesztenék az egészségügyet, az úthálózatot és a légi közlekedést Maros megyében

Tovább fejlesztenék az egészségügyet, az úthálózatot és a légi közlekedést Maros megyében

Továbbra is olyan fontos tennivalók vannak, mint a munkahelyteremtés, az egészségügyi intézmények korszerűsítése, az utak járhatóvá tétele, beruházások, fejlesztések, hogy Maros megye példaértékű maradjon továbbra is, a négy év eltelte után is.

Csak zöldigazolvány felmutatásával lehet belépni a marosvásárhelyi Hadsereg téri, illetve az Ócskapiacra (x) Pr-cikk

A koronavírus-járvány miatt a lakók védelmére hozott legújabb intézkedések értelmében a Marosvásárhelyi Piacigazgatóság az 1130-as kormányhatározatban foglalt intézkedéseket alkalmazza a Hadsereg téri, illetve az Ócskapiac látogathatóságával kapcsolatban.

Csak zöldigazolvány felmutatásával lehet belépni a marosvásárhelyi Hadsereg téri, illetve az Ócskapiacra (x)
2021. október 27., szerda

Tavaly 931 kiskorú szült Maros megyében

Románia második helyen áll az Európai Unióban a kiskorú anyák számát tekintve – csupán Bulgária előzi meg ebben –, ez pedig szoros kapcsolatban áll az iskolaelhagyással és az ebből fakadó szociális és anyagi hátrányos helyzettel. 

Tavaly 931 kiskorú szült Maros megyében
2021. október 27., szerda

Nemcsak egy parkolóházat, hanem rendezvénytermet is terveznek – olyat, amely illik a belvárosba

Marosvásárhelyen három többszintes parkolóház megvalósíthatósági tanulmányát készítette elő a városháza, és körvonalazódik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház háta mögé tervezett állomásozó is. Itt nemcsak egy parkolóház, hanem egy rendezvényterem is lesz.

Nemcsak egy parkolóházat, hanem rendezvénytermet is terveznek – olyat, amely illik a belvárosba
2021. október 27., szerda

Hosszú sort kell kivárnia annak, aki az egydózisú oltást szeretné megkapni Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen hosszú sorok kígyóznak a mobil oltópontoknál, ahol az egydózisú Johnson&Johnson vakcinát lehet igényelni. Szerdán a Tudor lakótelepen volt a mentőautó, amelyben oltottak.

Hosszú sort kell kivárnia annak, aki az egydózisú oltást szeretné megkapni Marosvásárhelyen
Podcast
2021. október 27., szerda

Hargita megyében 410, Maros megyében 466 fertőzött szorul kórházi ellátásra

Noha a gyógyultak magas száma és a sok haláleset hatására csak enyhén emelkedett az elmúlt egy hétben a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma Hargita megyében, az érték így is meghaladja a négyszázat, amire korábban sohasem volt példa.

Hargita megyében 410, Maros megyében 466 fertőzött szorul kórházi ellátásra
Podcast
2021. október 27., szerda

Nem jár a gyerekfelügyeleti szabadság a következő tíz napban a szülőknek

A szülőknek nincs lehetőségük a két hetes kényszervakáció idejére gyerekfelügyeleti szabadságot kérni, ráadásul módosítani sem lehet a rendeleten a kormányválság miatt. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő világosított fel a részletekről.

Nem jár a gyerekfelügyeleti szabadság a következő tíz napban a szülőknek
2021. október 26., kedd

Hatalmas füsttel égett egy kereskedelmi egység Marosvásárhelyen

Tűz ütött ki a marosvásárhelyi Raktár utcai Transilvania kereskedelmi egységben kedden délután. A tűz nem terjedt át a szomszédos helyiségekre, senki nem sérült meg, de a környéket hatalmas füst árasztotta el.

Hatalmas füsttel égett egy kereskedelmi egység Marosvásárhelyen
2021. október 26., kedd

Ezeket az ígéreteket valósította meg Marosvásárhely polgármestere mandátuma első éve alatt

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a kampányban száz pontban foglalta össze, hogy mit szeretne az elkövetkező tíz évben Marosvásárhelyen megvalósítani. Úgy vélekedik, hogy már közel 40 tervet és elképzelést részben vagy teljesen megvalósított.

Ezeket az ígéreteket valósította meg Marosvásárhely polgármestere mandátuma első éve alatt
2021. október 26., kedd

Új program szerint működnek keddtől Maros megye oltóközpontjai

Jelentősen megnövekedett Maros megyében az oltási kérelmek száma, erre való tekintettel a megyei prefektúra megváltoztatta a térségben működő tizenhét oltóközpont nyitvatartási programját.

Új program szerint működnek keddtől Maros megye oltóközpontjai
2021. október 26., kedd

Kortárs szerzők a marosvásárhelyi középiskolákban

Három – sikeresnek mondható – év után újra megszervezték a Pódium Egyesület Írók az iskolában nevű eseménysorozatát, amelynek során kortárs írók tartanak rendhagyó irodalomórákat a marosvásárhelyi középiskolákban.

Kortárs szerzők a marosvásárhelyi középiskolákban
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2021. október 26., kedd

Ön is a szerencsések közé tartozik?

Megtörtént Előfizetni főnyeremény! kampányunk első sorsolása, illetve a nyertesek értesítése. Hétfőn közjegyző jelenlétében kisorsoltuk 43 szerencsés előfizetőnket, akik nyereményekben részesülnek.

Ön is a szerencsések közé tartozik?
Podcast
2021. október 26., kedd

Nem az eszközök hiánya a gond az otthoni tanuláshoz

A székelyföldi iskolák idén már jobban fel vannak ugyan készülve az online tanrendre – legalábbis okos eszközök és módszerek terén –, az ilyen tanítás valódi akadályát azonban az jelenti, hogy sok diákot nem ösztönöz tanulásra a családja.

Nem az eszközök hiánya a gond az otthoni tanuláshoz
Podcast
2021. október 25., hétfő

Sok a beoltott orvos, de nem elég

Változó jelenleg a székelyföldi kórházak alkalmazottainak beoltottsági aránya. Az általunk megkérdezett intézmények közül a gyergyószentmiklósi városi kórházban van a legtöbb beoltott orvos.

Sok a beoltott orvos, de nem elég
Sok a beoltott orvos, de nem elég
Podcast
2021. október 25., hétfő

Sok a beoltott orvos, de nem elég

2021. október 25., hétfő

Őrtüzek helyett idén is mécsesek világíthatnak a legtöbb helyen Székelyföld autonómiájáért

A tavalyihoz hasonlóan idén is tömeg nélkül emlékeznek Székelyföld autonómiájának napjáról október 31-én: ahol nem lesz lehetőség közös máglyagyújtásra, ott a lakosok otthonaik ablakába kihelyezett gyertyával jelezhetik az együvé tartozás fontosságát.

Őrtüzek helyett idén is mécsesek világíthatnak a legtöbb helyen Székelyföld autonómiájáért
2021. október 25., hétfő

Október végéig tart a lehűlés, november elején enyhe felmelegedés várható

A hónap végéig hideg idő várható, a sokéves átlagnál alacsonyabb hőmérsékleti értékekkel, ám november 1. és 4. között felmelegedés lesz.

Október végéig tart a lehűlés, november elején enyhe felmelegedés várható
2021. október 25., hétfő

Neves személyiségek portréit festették fel a marosvásárhelyi tömbházfalakra, de nem mindenki örül ennek

Több magyar és román helyi személyiség portréja került fel elhagyott, szürke tömbházfalakra Marosvásárhelyen. A Metamorfózis projektben a kezdeményező egy turisztikai útvonalat szeretne kialakítani.

Neves személyiségek portréit festették fel a marosvásárhelyi tömbházfalakra, de nem mindenki örül ennek
2021. október 25., hétfő

Csíkszereda Székelyudvarhely előtt – íme, a települések fertőzöttségi aránya

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján.

Csíkszereda Székelyudvarhely előtt – íme, a települések fertőzöttségi aránya

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye