Öt újabb székelyföldi település került a vörös zónába

Öt újabb székelyföldi település került a vörös zónába

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. 

Podcast

Szembeszállt a félelmeivel, és már túl van az első oltáson

Sokan egészségügyi problémáik miatt úgy gondolják, hogy inkább természetes úton szereznének immunitást a koronavírus ellen, mert tartanak a vakcinák esetleges mellékhatásaitól. Ez azonban téves felfogás, aminek akár végzetes következményei is lehetnek.

Szembeszállt a félelmeivel, és már túl van az első oltáson
2021. november 06., szombat

Három autó ütközött, egy személy életét vesztette

Három személygépkocsi ütközött Maros megyében a Székelyvaja és Göcs települések közötti útszakaszon szombat délután. Egy személy életét vesztette.

Három autó ütközött, egy személy életét vesztette
2021. november 06., szombat

Ezért zárt be a Művész Mozi Marosvásárhelyen

Bezártunk – olvasható az egysoros tájékoztatás a marosvásárhelyi városháza által működtetett Művész Mozi Facebook-oldalán.

Ezért zárt be a Művész Mozi Marosvásárhelyen
2021. november 06., szombat

Folyamatosan fejlődik Jedd, a cél, hogy továbbra is csendes maradjon

A szegénység felszámolása, az iskola felszerelése korszerű eszközökkel, bölcsőde és uszoda létesítése, társadalmi felelősségvállalás, lakható környezet, ipari létesítmények a megyei út mentén – erre összpontosít a jeddi önkormányzat.

Folyamatosan fejlődik Jedd, a cél, hogy továbbra is csendes maradjon
2021. november 05., péntek

Befejezték a Szováta patak medrének szabályozását

Több mint négy kilométeres szakaszon végeztek árvízvédelmi beruházást Szovátán, a települést átszelő Szováta patak medrében. A 7,9 millió lejes költségvetésű munkálatokat az országos vízügyi igazgatóság valósította meg.

Befejezték a Szováta patak medrének szabályozását
2021. november 05., péntek

Íme, a Hargita megyei tanintézetek személyzetének átoltottsága

Hétfőtől újraindul a jelenléti oktatás azokban a tanintézetekben, amelyekben az alkalmazottak átoltottsági aránya meghaladja a hatvan százalékot. Mutatjuk Hargita megye összes tanintézetének „helyzetét”.

Íme, a Hargita megyei tanintézetek személyzetének átoltottsága
2021. november 04., csütörtök

Látványos katonai hadgyakorlat zajlik Székelyföldön

Látványos és rendkívül hangos volt az a katonai hadgyakorlat, amit csütörtökön délután a Marosvásárhely melletti lőtéren tartottak. A nemzetközi részvétellel tartott hadgyakorlat – amelynek egyik bemutatóján mi is résztvehettünk – november 12-ig tart.

Látványos katonai hadgyakorlat zajlik Székelyföldön
2021. november 04., csütörtök

Nem igazán kerülnek ki a vörös besorolásból az oda bekerült székelyföldi települések

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. A legutóbbi adatok közzététele óta a székelyföldi vörös zónás települések listája egy újabb helységgel bővült.

Nem igazán kerülnek ki a vörös besorolásból az oda bekerült székelyföldi települések
Podcast
2021. november 04., csütörtök

Hallgatók tiltakoznak a zöldigazolvány ellen, néhányan ki is iratkozhatnak a Sapientiáról

Több mint ötszáz egyetemista és egyetemi alkalmazott írta alá nagyjából egy nap alatt, csütörtök délutánig azt a tiltakozó levelet, amelyben követelik, hogy biztosítson egyenlő jogokat a Sapientia EMTE a hallgatói számára az oktatás terén.

Hallgatók tiltakoznak a zöldigazolvány ellen, néhányan ki is iratkozhatnak a Sapientiáról
2021. november 03., szerda

Online tartják meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt

Idén sem sikerül fizikai jelenléttel megszervezni a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt. A szervezők kedd délután tudták meg, hogy a színház előcsarnokában nem tarthatják meg a vásárt. 

Online tartják meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra
Megnyitás

Családias hangulat, sok ismerős: ezért (is) jöttek a fiatalok Tusványosra

Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.

2021. november 03., szerda

A jelenléti oktatás zöldigazolványhoz kötött, online pedig nem biztos, hogy lesz a Sapientián

Zöldigazolványhoz kötik a jelenléti oktatáson való részvételt a Sapientia egyetem mindhárom – csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári – karán jövő hétfőtől. A tanszékek pedig maguk dönthetnek arról, hogy tartanak-e online is órákat. Nem kötelező.

A jelenléti oktatás zöldigazolványhoz kötött, online pedig nem biztos, hogy lesz a Sapientián
Podcast
2021. november 03., szerda

Tanasă posztolt, Vásárhelyen „kommentáltak”: ötven új, kétnyelvű utcanévtábla készül

Ha nem elég a kétnyelvűséget biztosító törvény és az eddigi helyi tanácsi határozatok, újabbat fogadunk el, csakhogy biztosítva legyen a kétnyelvű utcanévtáblák jogi háttere – nyilatkozta Soós Zoltán Dan Tanasă panaszára reagálva.

Tanasă posztolt, Vásárhelyen „kommentáltak”: ötven új, kétnyelvű utcanévtábla készül
Podcast
2021. november 03., szerda

Alagúton át a Tudor-lakóteleptől a nagy kórházig? Grandiózus pályázati tervek Marosvásárhelyen

A megpályázható európai uniós pénzalapokról és Románia lemaradásáról beszélt szerdán Marosvásárhelyen Vincze Loránt RMDSZ-es európai parlamenti képviselő, aki reményét fejezte ki, hogy szülővárosa is jelentős pénzösszegből tud majd fejlődni.

Alagúton át a Tudor-lakóteleptől a nagy kórházig? Grandiózus pályázati tervek Marosvásárhelyen
2021. november 03., szerda

Egyetlen székelyföldi település sem került le a vörös zónás listáról, három község pedig bevörösödött

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. A legutóbbi adatok közzététele óta a székelyföldi vörös zónás települések listája három újabb helységgel bővült.

Egyetlen székelyföldi település sem került le a vörös zónás listáról, három község pedig bevörösödött
Podcast
2021. november 03., szerda

Továbbra is tele az intenzív osztályok Hargita és Maros megyében

Változatlanul négyszáz fölött alakul a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-fertőzöttek száma Hargita megyében, Maros megyéken viszont már az 550-et is meghaladta ez az érték. A Covid intenzív terápiás (ATI) osztályok minden kórházban tele vannak. 

Továbbra is tele az intenzív osztályok Hargita és Maros megyében
2021. november 03., szerda

Folytatódik az általános nagytakarítás (x) Pr-cikk

Marosvásárhelyen megszervezzük az általános nagytakarítást a magánszemélyek és tulajdonosi társulások számára.

Folytatódik az általános nagytakarítás (x)
2021. november 03., szerda

Az örmény kultúra kerül középpontba a hétvégén Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület november 5. és 7. között tartja az Örmény Kulturális Napokat. Az idei rendezvény Csiky Gergely erdélyi magyar örmény származású drámaíró halálának 130 emlékévében az irodalomra összpontosít.

Az örmény kultúra kerül középpontba a hétvégén Marosvásárhelyen

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye