Hatodik alkalommal szerveztek Mikházán római fesztivált, ami az idén a szerényebb költségvetés miatt a Régészet Napja nevet viselte. Noha az előző évekhez képest jóval kevesebb pénz jutott az egész napos rendezvényre, sok érdekesség várta azokat, akik kilátogattak a felső-nyárádmenti faluba.
Bözödújfalu élni akar, és élni fog – hangsúlyozták szombaton az Összetartozás templomának alapkőletételén résztvevő szónokok, kiemelve, hogy a helyiek példát mutattak, hiszen összefogtak, és meg akarják mutatni, hogy fontos megőrizni az épített és szellemi örökségünket.
A Csitszentivánra látogatók lépten-nyomon találkoznak a helyi fafaragókör munkáival. A településen már 17 éve tanítják a kicsiket és nagyokat faragni, így alig akad olyan helybéli gyermek, aki ne fogott volna vésőt a kezébe.
A középkori legendák volt a központi tematikája az idei, a 25. alkalommal megszervezett segesvári Középkori fesztiválnak. Ennek jegyében főleg a Drakula-mítoszra épített látványosságok fogadták a látogatókat.
Egyedülálló kezdeményezéssel szorítaná vissza a hálapénz jelenségét a Zilahi Megyei Sürgősségi Kórház: az intézmény osztályain perselyeket helyeznek el, ide dobhatnak pénzt a páciensek ahelyett, hogy az orvosok és asszisztensek zsebébe csúsztatnák. A székelyföldi kórházak illetékesei eltérően véle
Felújítják a mellékutcákat Nagyernyében. A munkaerőhiány, a kedvezőtlen időjárás és egyéb nehezítő körülmények miatt nehezen haladnak a munkálatok.
Minden évben nagy népszerűség kíséri a segesvári középkori fesztivált, ám idén még több érdeklődőre számítanak, hiszen most a rendezvény 25. kiadásához érkeztek. Ahogy Gáll Ernő helyi tanácsos fogalmazott, jó látni ilyenkor azt a nyüzsgést, ami a városban tapasztalható.
Csalódottak azok a jeddi, nagyernyei, koronkai, marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi földtulajdonosok, akiktől az országos infrastruktúrát kezelő vállalat (CNAIR) évekkel ezelőtt földterületeket sajátított ki Marosvásárhely körgyűrűje megépítésére, és mindmáig nem kártalanította.
Ismét gyerekfesztiválra hívják a családokat, hétvégén a nyárádszentlászlói Pásztortűz Panzióban ugyanis idén már másodjára lesz Gézengúzok Gyerekfesztivál. A harmadik éve megszervezett rendezvényt úgy tűnik, utoljára szervezik – legalábbis ebben a formában biztosan.
Bár a magyar érettségizők aránya és összességében a száma is csökkent, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen idén is az elmúlt évekhez hasonló iratkozási kedvet tapasztaltak. A három városban meghirdetett 1110 helyre összesen 617 diák jelentkezett.
Változatos programkínálat, élmények és érdekességek minden korosztály számára, felhőtlen kikapcsolódás és szórakozás – ezt ígéri a látogatóknak az idei Nyárádmente Fesztivál, amelyre július 25. és 29. között kerül sor Nyárádszeredában és környékén.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Tizenhárman megsérültek csütörtök reggel a Maros megyei Kerelőszentpálon, miután meggyúlt egy munkásokat szállító autóbusz.
Újra használhatják az autósok a Jedd határában lévő utat, amelyet hosszú ideig lezártak a terelőúthoz szükséges felüljáró építése miatt. A felüljárón végzett munkálatokat befejezték, így át lehet haladni alatta. S hogy mikor lehet ráhajtani? No, ne siessünk úgy!
Gazdag programmal várják a családokat, a történelem és a kastélyok iránt érdeklődőket július 21-én délelőtt 10 és este 8 óra között Gernyeszegen a Teleki-kastélyba és kastélyparkba.
Felvidéki színészek, magyarországi rendező, az előadás bemutatója pedig Erdélyben. Ilyen egy igazi koprodukció, így készül az Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból című előadása, amelynek bemutatóját hétvégén tartják a mikházi Csűrszínházban.
A romániai építészkamara szeretné, ha az építkezési engedélyeket harminc, vagy még annál is rövidebb idő alatt bocsátanák az igénylők rendelkezésére a hivatalok, megakadályozva ezzel számos törvénytelenséget, spekulációt, illetve a városkép romlását.
Maros megye mellett Brassó, Hunyad, Szeben, Bihar és Szatmár megyében is házkutatásokat tartottak, összesen 82 helyen – magánszemélyek lakásán, intézményekben és vállalatoknál – a nyomozók. A gyanú szerint száz lejért, gyakorlati vizsga nélkül lehetett jogosítványt szerezni.
Kórházi alkalmazottaknál tartanak házkutatásokat szombaton Hargita és Maros megyében.