Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor csütörtökön kijelentette, hogy várja a kormánykoalíció reakcióját a kolozsvári magyar fiatalok bántalmazásának ügyére.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 22 éves és egy 23 éves férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy széfet, ékszereket, készpénzt és több más értéktárgyakat loptak el egy maroshévízi lakásból.
Beszédes adat, hogy miközben az összes fontosabb székelyudvarhelyi városházi alintézmény büdzséje növekedett idén, a székelyudvarhelyi helyi rendőrség költségvetése jelentősen csökkent. Az egység a helyzet orvoslásában bízik.
Modern eszközöket vet be a közutakon a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság annak érdekében, hogy megelőzhetőek legyenek a közúti balesetek, kevesebb tragédia történjen és védettebb legyen a közösség.
Több mint egy kilométeres távolságból észlelik, fél másodperc alatt rögzítik a járműveket az e-SIGUR rendszerben használt intelligens radarok. Az ellenőrzésekkel kapcsolatos tudnivalókról a Kovászna megyei rendőrség munkatársai beszéltek a Székelyhonnak.
A szombaton végzett ellenőrzések nyomán a közlekedési rendőrök 521 sofőrnek vonták be a jogosítványát, 61-nek alkohol, 14-nek drog hatása alatti vezetés miatt – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Egy nap alatt több mint 400 bírságot szabtak ki összesen 204.839 lej értékben a rendőrség szállítási osztályának munkatársai a vasúti átjáróknál történő balesetek megelőzéséért szervezett akciók nyomán.
Szekérrel ütközött egy autó péntek délután Gyergyószentmiklós és Gyergyóalfalu között, a 13B jelzésű országúton. A balesetnek három sérültje van.
A bukaresti közlekedési rendőrök fogtak el egy 43 éves, a magyar hatóságok által költségvetési csalás, aláírás-hamisítás és közokirat-hamisítás miatt körözött férfit, miután az illető szabálytalanul kelt át az úttesten a román főváros 3. kerületében.
Falopás közben értek tetten a rendőrök három férfit szerdán, akik a gyanú szerint 2024 novemberétől jelentős mennyiségű fát loptak el Gyergyóditró község erdős területeiről. A gyanúsítottakat csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték.
Családon belüli erőszak elkövetése miatt távolságtartási végzést állítottak ki egy sepsiszentgyörgyi férfi ellen, aki bántalmazta feleségét.

Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Házkutatást tartottak csütörtök több Hargita megyei településen, azoknál a személyeknél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy maroshévízi lakásból széfet loptak el.
Rablótámadás megalapozott gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek két férfit Maros megyében.
Zárjegy nélküli cigarettával való kereskedés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy nőt a Maros megyei rendőrség.
Tettlegességig fajult konfliktus miatt riasztották a rendőröket Gyergyóvárhegyre szerdán este. Mint kiderült, két testvér ütlegelte egymást – olvasható a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében.
A Román Rendőrség az elmúlt két évben 279 bűnszervezetet számolt fel – jelentette ki az intézmény létrehozásának 203-ik évfordulóján szervezett keddi ünnepségen a belügyminiszter.
„Ne próbálja meg! Nem működött, és ezután sem fog!” – fogalmaz tömören Facebook-oldalán a Román Rendőrség azzal a trükkel kapcsolatban, amellyel egyesek megpróbálják kijátszani, hogy megbüntessék őket gyorshajtásért.
Lehavazott hétfőn délután a 13A jelzésű országút Szentegyháza és Csíkszereda közötti szakaszán, ahol emiatt elakadt egy nyergesvontató, így csak félsávon zajlik a közlekedés – tudatta a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.