A tanárok és tanítók március óta számos tanfolyamon képezték magukat, fejlesztették számítástechnikai tudásukat, hogy minél jobban megfeleljenek az online oktatás kihívásainak. A települések internetlefedése azonban hagy maga után kívánnivalót.
Több, ügyészi felügyelet alatt zajló házkutatást is tartott a rendőrség és a csendőrség Maros megye területén szombaton.
Súlyos közúti baleset történt szombat reggel Fehéregyházán, a 13-as jelzésű országúton: két teherautó és egy személygépkocsi ütközött, utóbbi négy utasát kórházba kellett szállítani.
Adventi koszorúkat állítanak és gyertyát gyújtanak a hétvégén több erdélyi településen, bár számos helyen csak online közvetítésről követheti a nagyközönség.
Nem lehet helyettesíteni az óvodások online oktatását azzal, ami ebben a korban a legfontosabb: hogy egymás között, „szemtől szemben” szocializálódjanak a gyerekek – véli a maroskeresztúri Ilyés Enikő óvónő, akivel a kisgyerekek online oktatásáról beszélgettünk.
Házkutatást tartott november 26-án a Maros megyei rendőrség ügyészi felügyelettel egy segesvári személy lakásán. A nyomozók olyan információ birtokába jutottak, amely szerint a gyanúsított engedélyköteles fegyvereket tart.
Maros megyében az utóbbi 24 órában 249 új fertőzött személyt vettek nyilvántartásba, négyen pedig életüket vesztették a vírusfertőzés okozta szövődmények következtében.
Új bemutatóval készül közönség elé lépni a Maros Művészegyüttes november 27-én 19 órától. Az új produkció az együttes közösségi oldalán online tekinthető meg.
Immár teljes, 34 tagú a Maros megyei önkormányzat testülete, azt követően, hogy a törvényszék hitelesítette még öt képviselő mandátumát. Így Pokorny László (RMDSZ), Angela Moldovan (PSD), Valentin Constantin Bretfelean (PMP), Alexandru Lupa(PNL) és Constantin Pogăcean (PNL) tette le a hivatali esküt a csütörtök délutáni testületi ülé
Év végére elkészül a városháza új szervezeti felépítése és Soós Zoltán polgármester azt szeretné, ha legalább húsz százalékkal kevesebb személy szerepelne benne, mint jelenleg – hangzott el az elöljáró csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az adóhátralékra számolt késedelmi kamatok eltörléséről és a koronavírus által érintett cégek épületadójának csökkentéséről döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők, soros novemberi ülésükön, csütörtökön.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
212 új fertőzött személyt vettek nyilvántartásba az utóbbi 24 órában Maros megyében, ahol egy nap alatt újabb 15 koronavírus-fertőzött személy veszítette életét.
Marosvásárhely az egyetlen város Maros megyében, ahol nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, így akik ezt fontosnak tartják és mégis megteszik, magánúton kell leadják a műanyagpalackokat, papírdobozokat, összegyűlt üvegeket. Ez hamarosan megváltozik.
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt a légitársaságok a legtöbb járatukat felfüggesztették, a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtéren nem állt le a munka.
Folytatódott a Gyulafehérvári Caritas idősprogramjának Alzheimer Café nevű, demenciáról szóló rendezvénysorozata, amelynek során szakértői előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a betegséggel kapcsolatban, majd egy közös beszélgetésen kérdéseket is tehettek fel a téma kapcsán.
Egy szervezett bűnözői csoport tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt Olaszországban elítélt konstancai férfit fogtak el Marosvásárhelyen a rendőrök – közölte szerdán a Maros megyei ügyészség.
A koronavírus-járvány terjedésével bevezetett szigorítások – több más vendéglátóegységhez hasonlóan – jelentősen befolyásolták a kávézók forgalmát is. Vállalkozók nyújtottak betekintést a jelenlegi helyzetükbe.
Online vetélkedőt szervez a Maros Megyei Diáktanács (MDT), ahol a fiatalok többek között a Counter Strike: Global Offensive játékban mérhetik össze tudásukat.