Új tárlat várja hétfőtől a marosvásárhelyi látogatókat a Kultúrpalota földszinti kiállítótermében, az Art Nouveau Galériában, ahol Szepessy Béla magyarországi alkotóművész mutatkozik be egyéni kiállításával.
Mennyire boldog a székely? A lelkész, a pszichológus, a filozófus és az irodalmár is kifejtette, hogy saját szakterületén miként magyarázható a boldogság, illetve arról is szó volt, hogy mi teszi boldoggá a székelyt, avagy mi áll boldogságának útjában.
Új rendeltetése lesz a marosvásárhelyi főtéren található, volt Igiena fodrászatnak, amely évek óta üresen áll. A polgármester többször azt akarta, hogy könyvesbolt és kávézó legyen a központi ingatlanban, most azonban más terv körvonalazódik.
Hogyan alakult várossá Marosvásárhely, melyek voltak az egykori szokásjogok, hogyan működött a város száz évvel ezelőtt – ez a témája annak a Vásárhelyi városháza című kiállításnak, amely a Maros Megyei Múzeum tervei között szerepel idén, a román centenárium évében.
Egyelőre kivár az RMDSZ a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében, ennek oka vélhetően az, hogy az alkotmánybíróság hivatalos írásbeli indoklása még nem jelent meg a hivatalos közlönyben.
Március 21. nem csupán a meteorológiai tavasz kezdete, hanem a Bábszínház Világnapja is, amelyet Marosvásárhelyen sem hagynak figyelmen kívül. Az Ariel Színház művészei rövid vásári bábjátékkal, a színitanoda pedig a témához kapcsolódó kiállítással készül.
Országos hálózatot szeretne kialakítani a Magyar Szülők Szövetsége, amelynek egyik legfőbb célkitűzése, hogy megóvják a magyar kisebbségi oktatás eddig kialakított hálózatát, és lehetőséget teremtsenek a szülőknek, hogy aktívan részt vegyenek az oktatási folyamatban.
Összetett kérdés és szubjektív, hogy kit mi tesz boldoggá, az Udvarhelyi Kis- és Középvállalkozások Szövetsége mégis arra a nem kis feladatra vállalkozott, hogy tudományos kutatással keresi a választ arra, mennyire boldog a székely.
Indoklás nélkül utasította vissza a képviselőház közigazgatási bizottsága a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. A bizottság 21 tagja az elutasítás mellett voksolt, csak a két RMDSZ-es tag, Márton Árpád és Csoma Botond szavazott az elutasítás ellen.
Több mint 6,5 millió lejes pályázatot írt ki a szovátai polgármesteri hivatal egy 300 férőhelyes óvoda és bölcsőde megépítésére.
Kerítői tevékenységgel gyanúsított személyeket vett őrizetbe Marosvásárhelyen a rendőrség, miután házkutatást tartott két éjszakai szórakozóhelyen és magánlakásokon.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Ha az RMDSZ által benyújtott törvénnyel nem lehet létrehozni Vásárhelyen a római katolikus gimnáziumot, lehetséges, hogy a szülők a frissen megalakult Magyar Szülők Szövetségeként fogják felkarolni az ügyet, és helyi szinten benyújtani a kérést az iskola létrehozására. Vannak még megoldások.
Noha az időjárás nem kedvező számukra, kezdenek hazaszállingózni a gólyák. Főként a tapasztalt, idősebb példányok, mert tudják, idő kell a fiókák költésére és felnevelésére. A szakemberek szerint április közepéig megérkezik az összes.
Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima-díjas magyar zenész az RMDSZ Nőszervezetének meghívására Erdély nyolc városában koncertezik március 19-26. között.
Egy volt páciens feljelentése nyomán kezdtek el vizsgálódni egy marosvásárhelyi szívsebész ellen, akinek lakásán és munkahelyén hétfőn házkutatást is tartottak.
A múlt héten megtartott és a hétvégén kiértékelt próba-képességfelmérőn országos szinten a résztvevő nyolcadikos tanulóknak még a fele sem ért el ötös osztályzatnál jobbat. Maros megyében sem csalt sokak arcára mosolyt az eredmény.
Öt házat lebontottak, a hatodiknak még nem mentek neki a munkagépek Marosbogáton. Az erdélyi autópálya tervezői úgy látták jónak, ha a sztráda Marosvásárhely–Aranyosgyéres szakasza szinte a település központjában, a református templom közelében szeli át a falu főutcáját.
A K’arte Egyesület szervezésében március 22. és 25. között lengyel filmnapok lesznek Marosvásárhelyen. A Művész moziban a lengyel filmművészet négy legújabb és legkiemelkedőbb alkotását tekinthetik meg az érdeklődők.