
Esős időben, de töretlen lelkesedéssel érkeztek a Boldogasszony Zarándokvonat utasai
Fotó: Borbély Fanni
Több mint kétezer zarándok érkezett a csíksomlyói pünkösdi fogadalmi búcsúra a Magyarországról induló zarándokvonatokkal. Az esős idő ellenére töretlen hittel, imádságos lélekkel és örömmel indultak a hegynyeregbe, hogy a Hármashalom-oltárnál részt vegyenek az ünnepi szentmisén.
2024. május 18., 10:262024. május 18., 10:26
Esős reggelre ébredt Csíkszereda a Szentlélek kiáradásának ünnepén, így a zarándokvonatok utasai is esernyőkkel, esőköpenyekkel felszerelve érkeztek a csíkszeredai vasútállomásra. A Boldogasszony Zarándokvonat futott be elsőként, amelynek
A szerelvény zarándokai már pénteken is felkeresték Csíksomlyót és a kegytemplomban szentmisén vettek részt.
„Kicsit esős az idei zarándoklat, de annál nagyobb szeretettel jöttünk, és készülünk, hogy jussunk fel a nyeregbe.
nagyon boldogok vagyunk, tegnap (pénteken) gyönyörű szentmisén vettünk részt a kegytemplomban” – mondta kérdésünkre Budai László szervező, a Misszió Tours utazási iroda vezetője.
Fotó: Borbély Fanni
A zarándokok lelki vezetőiket, dr. Varga Lajos váci segédpüspököt, Juhos Ferenc verbita szerzetest, Sziklai Dávid és Cséry Gergő atyákat követve, egyházi jelképek és nemzeti lobogók alá sorakozva, Pálmai Árpád egyházzenész vezetésével Mária-énekeket énekelve érkeztek meg a Millenniumi templomhoz, ahol az egyházközség tagjai kürtőskaláccsal és ásványvízzel kínálták őket.
Fotó: Borbély Fanni
Cséry Gergő atya, a Zala vármegyei Pacsa plébánosa, a zarándokvonat egyik lelki vezetője arról beszélt, hogy imádsággal a szívükben jöttek a búcsúra. „A Szűzanya égi közbenjárását kérjük hazánkért, Európa békéjéért, a szívek békéjéért, családjainkért, közösségeinkért” – tette hozzá.
Fotó: Borbély Fanni
A Millenniumi templom előtt Darvas-Kozma József címzetes esperes köszöntötte a zarándokvonat utasait, röviden ismertetve a pünkösdi búcsú történetét. Emlékeztetett, hogy a pálosok kapták azt a különös kegyelmet, hogy pünkösd szombaton és vasárnap teljes búcsú nyerhető az ő templomaikban és kápolnáikban.
Fotó: Borbély Fanni
„Isten, család és haza, ez a hármas jelszó. Isten, aki örökkévaló, szeretetből teremtett, az életébe akar bevinni, ezért családot alapított és hazát is adott, édenkertet. Ezért Isten, család és haza vezessen bennünket és imádkozzunk azért, hogy a hétköznapi életben egymást tudjuk szolgálni, bátorítani, segíteni, és erre kérjük a Jóisten áldását és a Szűzanya oltalmát” – szólt a jelenlévőkhöz, megáldva a zarándoklatot.
Fotó: Borbély Fanni
A Boldogasszony Zarándokvonatot több mint egy órával később követték a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényeivel érkezők, az össznemzeti zarándokvonat utasai egyházi zászlók alá rendeződve indultak tovább Csíksomlyóra.
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
Fotó: Borbély Fanni
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!